Parlament

Parlament

2019. december 23., hétfő

Skywalker vagy Palpatine - mindig ez a végső kérdés

Megnéztük az utolsó Star Wars filmet, a Skywalker korát. Vannak, akik számára ez kiüresedést jelent, én viszont állítom, hogy méltó befejezést sikerült alkotni a filmtörténelem legnagyobb eposzához.
A képen Petrával Star Wars-os pólóban az előadás után, az én kezemben egy magyarul 1980-ban kiadott könyv az első filmről, Petráéban pedig egy 2015-ös kiadás.
Az első filmet 1977-ben vetítették Amerikában, és még abban az évben levetítették Magyarországon is. Bár voltak fanyalgó kritikák, általában lelkes volt a fogadtatás, emlékszem Vértes Évára, a Magyar Rádió washingtoni tudósítójára, milyen lelkesen beszélt a két zabálni való robotról, C3PO-ról és R2D2-ról. Valóban egyedülálló volt, hogy egy egyáltalán nem antropomorf robotot hogyan sikerült ennyire emberi tulajdonságokkal felruházni (a pólómon pont a porszívó alakú robot sémarajza látható). Azokban az években egyébként jól el voltunk látva minőségi sci-fikkel, akkoriban vetítették a 2001 Űrodüsszeiát és a Nyolcadik utas a halált is. Mégis a Csillagok háborúja látványvilágával mindent felülmúlt. A már említett robotokon kívül azóta sem alkottak olyan tökéletes űrjárművet, mint a Millenium Falcon. Gondoljátok meg, több mint 40 éve gyerekek milliói építik meg legóból Han Solo legendás űrhajóját.
Aztán itt van a jedik fegyvere, a fénykard. Szerintem elképesztően hatalmas ötlet, huszonegynéhány évesen le voltam tőle nyűgözve. Egy kollégám fanyalogva mondta: mindent értek, csak azt nem, miért nem megy át a két fénykard egymáson. Az első három Star Wars film szinte tobzódott a képi ötletekben: birodalmi lépegetők (lásd Petra pólóját), halálcsillag, T-szárnyú és X-szárnyú vadászgépek, homoksikló, a Tatooine, a Dagobah, az Endor, a Hoth bolygók világa.
A Star Wars univerzumában nem akadtunk fenn azon, hogy szinte minden bolygón normális a gravitáció, belélegezhető a légkör és elviselhető a hőmérséklet.
A Star Wars első három filmjét 1977-ben, 80-ban és 83-ban mutatták be, az utánuk következő űrt az alapötletre épülő különböző rajzolt és élőszínészes sorozatok töltötték be. De már ekkor arról suttogtak, hogy készül majd egy, a trilógiát (original trilogy) 20 évvel megelőző előzmény-trilógia (prequel trilogy) majd egy utó-trilógia (sequel trilogy), de senki nem hitt igazán abban, hogy ezek a filmek valaha is elkészülnek.
16 év múlva, 1999-re, mire kijött az időrendi sorrendben első epizód, a Baljós árnyak, a filmkészítésben előretört a CGI, az épített díszletek helyett számítógép-kreálta környezetben játszottak a szintén részben számítógép által kreált karakterek. De a várakozás óriási volt, annak ellenére, hogy a látványvilág unalmasabbá vált: az első trilógia ütött-kopott űrhajóit fényes, áramvonalas járművek váltották fel. 2002-ben kijött az előzmény-trilógia második része, 2005-ben pedig a csalódást keltő harmadik.
Utána a Star Wars rajongóknak megint csak különféle sorozatokkal, a kánonon kívüli apokrif filmekkel kellett beérniük, amíg 2015-ben elindult az új trilógia. Visszatért a régi látványvilág a rajongók nagy örömére, megint sok lett az épített díszlet. Két évenként jelentek meg az új epizódok, a köztük levő években pedig a magyarázó filmek: a Zsivány egyes, amely a halálcsillag tervrajzainak megszerzését mutatja be, illetve a Solo, amely Han Soloról és a Millenium Falconról szól.
A Star Wars igazi eposz, klasszikus 3x3-as felépítéssel, minden trilógiában három kulcsszereplővel: Obi Van, Anankin és Padmé az elsőben, Luke, Leia és Han a másodikban, Rey, Fin és Poe a harmadikban. A cselekmény is epikus felépítésű: a gonosz és a jó, a sötétség és a fény örök küzdelmét mutatja be a régi görög eposzok három színterén: küzdenek az istenek, a seregek és a hősök, ez a hármas felosztás jól tetten érhető az első, a hatodik és a kilencedik epizódban.
Kevés olyan film van, melynek fogalmai ennyire beépültek volna a mindennapokba: sötét oldal, az erő legyen veled stb. Talán a világ leggyakrabban idézet filmbéli mondata ez: "Én vagyok az apád". De Han és Leia párbeszéde is örök klasszikus: "Szeretlek! Tudom.". Ez több változatban is elhangzik a különböző filmekben. Az alábbi coub-ban ezt a két mondást kombinálom össze:


A Star Wars természetesen a reklámok világába is beépült. Itt van két kedvencem. Az első Disney reklámja:


A második a 2013-as budapesti vívó világbajnokság reklámfilmje:


Sokan fanyalognak a kilencedik epizódon, de az én véleményem az, hogy méltó módon emlékszik meg a filmeposz összes legendás szereplőjéről és a legendás kellékekről. Ez a végső enumeráció egy Star Wars rajongónak sokkal nagyobb örömet okoz, mint egy logikus, vagy mindent megmagyarázó lezárás. A gonosz fölött mindig győzedelmeskedik a jó, tudni kell választani Skywalker és Palpatine között, és egy fontos igazság:
Csak akkor győzhetnek le, ha elhiszed, hogy egyedül vagy.
"Hogy került ide ez a flotta?
Ez nem flotta, uram, ezek emberek"

Meggyőződésem, hogy pár év múlva a Star Wars-t ugyanúgy tanítják majd, mint az Iliászt, és gyerekek milliói fogják fújni: Réges-régen, egy messzi-messzi galaxisban...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése