Parlament

Parlament

2019. július 10., szerda

Virágozzon száz Vadvirág!

Amikor tavaly novemberben arról érkezett hír, hogy villapark épül a balatonszemesi Vadvirág kemping helyén, leszámoltunk magunkban azzal, hogy 2019-ben is itt töltsünk egy hosszú hétvégét, ahogyan ezt tettük 2017-ben és 2018-ban. Petra egyik osztálytársának szülei szerveznek oda minden nyáron a baráti körnek néhány napos nyaralást. Mindig nagy gyerekcsapat jön össze. A Vadvirág kemping faházait béreljük ki, és élvezzük a kemping infrastruktúráját, a gyönyörű strandot, a gyerekeket megmozgató animátorokat, a büféket, mojito- és fagylalt-kioszkokat.
Szerencsére a kemping bezárása elmaradt, sőt, némi bútorzatfelújításra is sor került, ezért idén is megrendezésre kerülhetett ez a nagyon kedélyes hosszú hétvége. Petra számára már múlt kedden elkezdődött, aki egy barátnőjével levonatozott Balatonszemesre. Mi Katival csütörtök este csatlakoztunk a csapathoz.
Az ifjúság (Kati szavajárása) aktív sporttal töltötte a nappalokat, jó partnerre leltek bennük az alapvetően fiatalabb korosztályra szakosodott animátorok, de sokat röpiztek, viziröpiztek. Esténként vagy együtt buliztak az animátorokkal, vagy társasoztak (most a "vérfarkasozás" a menő éppen).
Mi a péntek délelőttöt kellemes punnyadással töltöttük, délben obligát ebéd Rudinál Balatonlelle határában, délután pedig bérelt biciklivel elkerekeztem Szárszóra, a József Attila-emlékműhöz.
Lánycsapat Rudinál

A nyomdai betűkből összeállított stilizált vagon Szárszón
Délután még egy fürdés is belefért a közeledő zivatar előtt.
Péntek este a felnőtteknek Hal-álom, azaz halvacsora a szemesi kikötőnél, hatalmas felhőszakadással. Estére aztán elvonult a vihar.
Esti Balaton
Szombaton irány Somogyvár, a Szent László-látogatóközpont. Mivel az egész vidék Koppány-birtok volt, szent királyunk monostor-alapítással próbálta kitörölni a pogányság írmagját is a térségben. Ma már egyformán ápolják Szent László és Koppány emlékét a környéken.
Szent királyunk, a kilátó és a romkert.

Pillangó a levendulásban
A közeli Széchenyi-kastélyt is felkerestük, ahol Petra összebarátkozott Bandi szamárral. Végigtalpaltunk a mezítlábas tanösvényen is.
Petra óvatos

Szamarak
Visszafelé jövet még a gyugyi Árpád-kori templomot is felkerestük, melyhez egy Magyarok Kálváriája vezet, a magyar történelem nagy alakjait, a magyar művészet, tudomány és politika neves személyiségeit megjelenítve.
Magyarok Kálváriája, Gyugy
Délután gofrisütés a gyerekeknek, és gyönyörködés a naplementében.
A gyerekeknek kitartó próbálkozások után sikerült a száz érintés leesés nélkül vízi röplabdában!
Vasárnap délelőttre a csomagolás és egy kis strandolás maradt, hogy ebéd után hazaindulhassunk.
A helyiek azt beszélik, hogy egy-két évig még biztosan megmarad a Vadvirág Kemping. Majd meglátjuk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése