Egyvérből

Kaptam Boritól karácsonyra egy könyvet, Dévényi István írta, a címe: Egy vérből valók. A szerző újságíró, dolgozott a Magyar Nemzetnél, a Hír TV-nél, az MTI-nél. Egyszóval ismeri a dörgést. Nem véletlen, hogy a könyv egyik főszereplője egy kormányoldali hírportál sztár újságírója. Az ő története egyes szám első személyben van megírva, Dévényi valószínűleg hitelesen tud belehelyezkedni a főhős személyiségébe.

Nem nehéz ráismerni, hogy valószínűleg Trombitás Kristófról van szó, a Pesti Srácok mesterlövészéről (a regényben Talján Kristófnak hívják), míg főnöke, az Öreg nyilvánvalóan Stefka István, a propagandagépezet tábornoka. Maga a miniszterelnök nevezi őket tábornoknak és mesterlövésznek, amikor személyesen jelöli ki a propaganda új irányát:

"A kommunikáció most talán mindennél fontosabb. Létrehozunk néhány hadosztályt. Főszerkesztő urat felkérem, hogy államtitkár úr mellé rendelve irányítsa a tájékoztatási hadcsoport munkáját. Tudom, hogy rengeteg dolga van emellett is, de abban is biztos vagyok, hogy helyt fog állni...
Önre pedig abban számítok, hogy metsző pontossággal juttassa célba a legkeményebb üzeneteinket. Ön lesz az előretolt egységünk, személyes támogatásomat bírva tevékenységében szabad kezet kap, kizárólag főszerkesztő és államtitkár uraktól fogadhat el utasítást, beszámolási kötelezettséggel csak nekik tartozik."

Ebből a militarista hangvételből nem nehéz ráismerni Orbánra. Persze a könyv végén ott van, hogy a valósággal való mindennemű egyezés csak a véletlen műve, de azért spekuláltam, vajon ki lehet az az államtitkár, aki egy kokainos melegklubban adja ki az utasítást hősünknek.

A szerkesztő amúgy egy hedonista aranyifjú, félelmetes mennyiséget képes inni a legdrágább italokból, a csajokat úgy váltogatja, mint a fehérneműt, és ha 3,3 ezrelék véralkoholszinttel lezúzza Mazerattiját, akkor sincs baj, mert az Öreg kimenti a bajból. A közönségét, amelynek ír, a vidéki Magyarország kisembereit mélyen megveti, birkáknak tartja őket és  a legnagyobb megpróbáltatás számára, amikor közönségtalálkozókon, fórumokon kell részt vennie és utána falusi polgármesterekkel kell haverkodnia. Viszont az ő jegyzeteit olvassa és hallgatja a közszolgálati rádióban és tévében a regény másik hőse, János.

János egy lecsúszott egzisztencia, válása után egy falusi házban él polgármester haverja közalkalmazotti kegyelemkenyerén. De azért meg van győződve arról, hogy mindenről a Kristóf által megjelölt csoport tehet, akiket külföldről pénzelnek és egyetlen céljuk, hogy ártsanak Magyarországnak. Így aztán amikor a kommunikáció egyre harciasabbá válik, János számára is világos, hogy afféle bányászjárásként ő is az önkormányzat által biztosított buszre szállva felutazzon a "bűnös" fővárosba és részt vegyen a tettleges összecsapásban, hogy móresre tanítsák "ezeket".

János is sokat iszik, ebben nem különbözik Kristóftól, de persze neki csak olcsó házi pálinkákra, kannás borokra és kommersz világossörre futja. A véres összecsapás bekövetkezik, a két főhős tekintete a csatában egy pillanatra találkozik (Kristófot tudósítani küldik a helyszínre), és végre a magyarok vére tényleg eggyé válik.

A könyv végén csak sejteni lehet, hogy a kialakult polgárháborús állapotért végül Kristóffal vitetik majd el a balhét.

A múlt év végének egyik médiaszenzációja volt ellenzéki körökben a 444 által készített Valótlanul című dokumentumfilm, amely azt mutatta be, hogy az állami propagandagépezet miként indít karaktergyilkos lejárató kampányt minden alapot nélkülözően a főnökség által megjelölt "ellenség" ellen. Mire a megtámadottak az összes sajtópert megnyerik, a lejáratás már rég elérte célját. Hát most ezeknek a lejárató embereknek, vitriolos tollú megmondóembereknek a világába adott bepillantást ez a könyv.