Parlament

Parlament

2024. február 11., vasárnap

26 év után

Pont ma 26 éve, 1998. február 11.-én síedzésre vittem elsőszülött lányomat a Fogarasi Síiskola óbudai sípályájára, délután 3/4 6 felé autóztunk el a Bem rakparton a Margit híd alatt (Fiat Típo, áldassék a neve). Borinak hatkor elkezdődött az edzés, én meg szokás szerint egy fejhallgatóba épített rádión keresztül hallgattam a híreket (nem volt még akkor okostelefon, sima mobil is csak a nagyon fontos embereknek). Ekkor értesültem arról, hogy 20 perccel korábban, vagyis pont akkor, amikor a helyszíntől 500m-re autóztunk, a Margit utca és Margit körút sarkán egy automata fegyverrel meggyilkolták Fenyő János médiamágnást.

A '90-es években szinte egyáltalán nem foglalkoztatott a közélet, fogalmam sem volt, ki az a Fenyő János. A maffialeszámolások pedig elég gyakoriak voltak akkoriban, másfél évvel korábban volt a Prisztás-gyilkosság, négy hónap múlva került sor az Aranykéz utcai robbantásra. A '98-as választások előtt több budapesti pártszékház előtt is volt robbantás. Valamennyit ugyanaz a bérgyilkos, a szlovák Jozef Roháč követte el, és a bérgyilkosságok esetében ugyanaz a Portik Tamás volt a felbujtó. Csakhogy a Fenyő-gyilkosságban való részvételéért Portikot csak most, majdnem napra pontosan 26 évvel a gyilkosság után ítélték el első fokon. De ami a közvéleményt igazán megrázta, az Gyárfás Tamás sportriporterből lett médiamogul és sportvezető elítélése, mert a vád szerint ő adott megbízást Portiknak Fenyő meggyilkolására (ez az ítélet sem jogerős).

Az áldozat, a gyilkos, a felbujtó és a megbízó

Természetesen 1998-ban Gyárfásról sem tudtam, hogy kicsoda. Pedig akkoriban a prostitúció, a kábítószer és a szórakozóhelyek felügyeletén kívül még két dolog állt a maffiózók figyelmének fókuszában: az olajszőkítő biznisz és a média. A Fenyő-gyilkosság a rendszerváltás után állami irányítás alól felszabaduló napi- és hetilapok valamint televíziós műsorok és csatornák körül folyó ádáz küzdelem egyik drámai eseménye volt.

Természetesen a gyerekeknek mi is megvásároltuk a Buci Macit, egy-két Locska Liza - Borzas Peti versszakot még mindig tudok fejből. Kit érdekelt, hogy ezt a lapot ugyanúgy az Amerikában a pornóiparon meggazdagodott Fenyő János birtokolja, akárcsak a Népszavát. A médiaharcból akkor nekem csak a köztelevízió és közrádió állami megszállása szűrődött le, Nahlig Gábor és Csúcs László kinevezése az intézmények élére, a 129 rádiós elbocsátása (köztük Havas Henrik, Frei Tamás, Bölcs István, Szénási Sándor, Mester Ákos, Bolgár György, Fiala János, Farkasházy Tivadar, Göczey Zsuzsa). Fenyő János erre a dilivonatra is felkapaszkodott, az általa birtokolt TV4 csatorna és a videókazettán terjesztett Drót című hírműsor kifejezetten ellenzékinek számított, a családon belül én is terjesztettem a Drótot. A TV4-en futó Tévés Négyes (Bethlen János, Havas Henrik, Horvát János, Verebes István) pedig kifejezetten a Heti Hetes előfutárának volt tekinthető.

A Nap-kelte című reggeli hírműsor rendszeres nézőjévé a '90-es évek második felében váltam és maradtam is a műsor 2009-es megszűnéséig. A műsor az alapító állami televíziótól szintén Fenyő birtokába került és maradt '97-ig, amikor is bírósági döntés nyomán került Gyárfáshoz. A Nap-kelte az első Fidesz-kormány alatt átkerült a Baló György-féle TV3-hoz és ott futott két évig.

A TV3 megszületése és megszűnése is hű lenyomata volt a '90-es évek médiaharcának. Az állam a három földi sugárzású országos televíziós hálózatból megtartotta az M1-et, a másik kettőre (M2 és az "ideiglenesen hazánkban állomásozó szovjet csapatok" számára orosz nyelven sugárzó csatorna) pályázatot írt ki. Ma már tudjuk, hogy az egyiket a TV2, a másikat az RTL nyerte, viszont a Baló György által alapított Írisz TV csatorna bírósági úton támadta meg a pályázatot. Jelentős filmcsomagot vásárolt be, és amig a per folyt, a TV3 kábelcsatornán mentek ezek a filmek, és itt futott a Nap-kelte is. Balóék első fokon pert nyertek, majd a másodfokú ítélethirdetés reggelén Baló váratlanul visszavonta keresetét és felszámolta a TV3-at. Azt beszélik, hogy nagy lelépési pénzt kaphatott a másik két csatornától. Gyárfásnak gyorsan döntenie kellett, hova viszi át a hírműsorát, ekkor esett a választása az ATV kábelcsatornára.

A Fidesz bukása után aztán a Nap-kelte hét évig az állami televízión futott, fél évvel a szocik bukása előtt bontottak szerződést Gyárfással. Bár a 2000-es évek elejétől suttogták, hogy Gyárfás állhat a Fenyő-gyilkosság mögött, Gyárfás csillagzatja nagyon magasan szárnyalt. A szocialistáktól a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjét, a második Fidesz-kormánytól pedig a Magyar Érdemrend Középkeresztjét kapta meg, 1993-tól 23 éven át állt a Magyar Úszószövetség élén, ez idő alatt 9 olimpiai aranyérmet szállítva, 2004-től tagja volt az Európai Úszószövetség elnökségének, 2008-ban elnöknek választották. 2013-ban a Nemzetközi Úszószövetség alelnöke lett.

Bár nincs kétségem, hogy ez a per még nagyon sokáig fog húzódni, talán meg sem érem a jogerős ítéletet, de kétségtelenül jogtörténelmet írt Gyárfás azzal, hogy egy gyilkosság után 26 évvel mondták ki rá az elsőfokú verdiktet. Ami pedig a mai médiaviszonyokat illeti, már réges-régen az állami maffia szerezte meg a felügyeletet a legfontosabb médiumok fölött, és az ádáz küzdelem még messze nem ért véget.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése