Parlament

Parlament

2020. július 16., csütörtök

Egy éve dolgozom új munkahelyemen

Ezzel a poszttal indíthatnám a Második 40 évem a szakmában rovatot, de azért nem vagyok ennyire optimista. Tény, hogy egy évvel ezelőtt, 2019. július 15-én, 63 évesen léptem be jelenlegi munkahelyemre, a SCADANET Kft.-be.
Új munkahelyemen csak a főnököm velem egyidős, a többiek (öten) 15-25 évvel fiatalabbak. Ugyanúgy ipari informatikával foglalkoznak, mint én korábban, de szinte kizárólag a Paksi Atomerőmű számára dolgoznak, és egészen más platformon fejlesztenek.
Az elmúlt egy évem elég mozgalmasan telt, sok új dolgot kellett megtanulnom:

  • Rögtön belépésem után egy műszaki specifikáció megírásában dolgoztam, amely egy jövőbeni adatgyűjtő rendszer alapjait fektette le (a vicces az, hogy ennek az ERBE volt a fővállalkozója, és ERBE-s koromban úgy volt, hogy én viszem majd ezt a témát);
  • Bekapcsolódtam egy műszaki terv elkészítésébe is, mely óriás fájlok adatdiódán keresztül való átvitelének vonzatait boncolgatta;
  • Megkaptam egy feladat témavezetését, melynek célja új adatkapcsolat kialakítása az erőmű és egy állami intézmény között. A kiviteli tervezéstől a kivitelezésig, a gyártóművi átadástól a helyszíni üzembe helyezésig minden az én felelősségem volt. Júniusban került sor az üzembe helyezésre és a próbaüzem megindítására;
  • Múlt év végén még az erőmű egy nagy kiszolgáló rendszerének rekonstrukciójához kapcsolódó informatikai fejlesztés műszaki tervezésének voltam a koordinátora és a terv szerkesztője;
  • Januárban új, korszerűen berendezett telephelyre költöztünk;
  • Január végén alapfokú sugárvédelmi képzésben részesültem, így végre járhattam az erőmű primerköri létesítményeinél, és levizsgáztam a munkahelyi sugárvédelmi szabályzatból;
  • Március közepétől május végéig tíz hét home-office-ban voltam a járvány miatt, ez alatt fejlesztettem a már említett adatkapcsolati szoftvert és elmélyedtem a C# programnyelv rejtelmeiben;
  • Jelenleg két erőművi rendszer tervezett rekonstrukciójához kapcsolódó informatikai fejlesztések ajánlatainak kidolgozásával foglalkozom;
  • Ma pont az öt évenként esedékes munkavédelmi és tűzvédelmi vizsgát tettem le a Paksi Atomerőműben.
Egyszóval nem unatkozom.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése