1981 szeptember elsején kezdtem
ténylegesen dolgozni a VEIKI-ben. Már két éve tanulmányi szerződésem volt a céggel, '81-ben fejeztem be nappali szakmérnöki tanulmányaimat. A harminc évvel ezelőtti Mária-nap tulajdonképpen a VEIKI-ssé avatásom volt.
Egyik kolléganőm névnapját ünnepeltük a Gresham borozóban, zsíros kenyér, vörösbor és nótázgatás mellett. Ezt a szokásunkat egészen a VEIKI elköltözéséig, vagyis még jó 15 évig megőriztük. Olyan remekbe szabott '50-es évekből való slágereket énekelgettünk, mint az
Egy Duna parti csónakházban,
Troli troli buszra vártam én,
Kigyúlt a fény a megszépült új Lánchídon,
Kedves szaktárs szép jó reggelt stb. Hiába, nálamnál zömében idősebb kollégáim voltak, minden értelemben én voltam az Elektronikus Osztály Benjáminja.
|
A győztes csapat |
Pár hét múlva egy brigádvetélkedőn is kitettem magamért: csapatunk egyetlen férfitagja voltam, és főleg bravúros bővöskocka-tekergetésem miatt sikerült az első helyet megszereznünk.
Az 1981-es év amúgy is mozgalmas volt számomra. Januárban jogosítványt szereztem, lett egy
autónk Trabantunk. Letettem a középfokú angol nyelvvizsgát. Új lakásba költöztünk (akkor még a szüleimnél laktam). Erősáramú szakmérnöki oklevelet szereztem (ez is kitüntetéses, akár a másik) és elkezdtem "tényleges" munkás életemet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése