Beindult a második generációs baby-boom, legalább öt újabb osztálytársamról tudtam meg, hogy nagyszülő lett. Nagyjából úgy éreztem magam, mint a 10. éves érettségi-találkozón, amikor osztálytársaim többsége már a gyermekei fényképeit mutogatta (csináltunk is egy osztálytablót a gyerekek fényképével).
Sajnos a beszélgetések során egyre inkább volt beszédtéma a saját és hozzátartozók betegségei valamint a közeli hozzátartozók halála, ez kissé melankolikussá tett minket. A szokástól eltérően nem volt moderált, tematizált közös beszélgetés, kis csoportokban beszélgettünk kb. éjfélig.
Ezen az estén is elég sokan összegyűltünk, bár négyen tartósan külföldön élnek (ketten az USA-ban, valaki Németországban, valaki Ausztriában), egyvalaki kétlaki életet élve pendlizik Ausztria és Magyarország között. Két osztálytársam tartós külföldi kiküldetésben van (az egyik Varsóban, a másik Berlinben), viszont Nobel-díjas osztálytársam (a Nemzetközi Atomenergia-Ügynökség munkatársaként a 2005-ben az ügynökségnek ítélt Béke Nobel-díjat az ő nevére is kiállították) már egy éve ismét itthon dolgozik, bár változatlanul sokat jár külföldre.
Egyik osztálytársnőm (szintén friss nagymama) magánkiadásban kiadta első mesekönyvét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése