Presser, a szentimentális öregúr

Tegnap megnéztük a Vígben a Pinokkiót, Presser legújabb zenés darabját. Pici bácsi a Képzelt riport után 50, A padlás után 35 évvel újabb musicallel rukkolt elő. De mielőtt rátérnék magára a darabra, szólnék a Pinokkióról is.

Számomra Carlo Collodi 19. század végi meséje ugyanúgy nem tudott kulturálisan beágyazódni, ahogyan az Alice Csodaországban, Lewis Carroll nonszensz meseregénye. Tudom, hogy mindkettő része az európai kultúrkincsnek, mindkettőnek számtalan feldolgozása van, engem mégsem tudott egyik sem igazán megérinteni, a lelkemhez férkőzni.

A Walt Disney-féle Pinokkiót talán 7-8 évesen láttam és azóta sem, megrémítettek a szamárrá változó fiúk meg a gonosz róka és kandúr. Egy idős családtagtól birtokunkba került egy nagyon régi mesekönyv, mely szintén a Walt Disney-féle mesét követi. Ebből sokat olvastunk fel a gyerekeknek.

Aztán ott van Spielberg filmje, az AI, mely szintén egy Pinokkió-parafrázis egy robotfiúcskáról.

2012-ben a Katonában ment egy Parti Nagy Lajos-féle Pinokkió, amit láttunk Petrával, posztoltam is róla. Az az előadás hozta a szokásos nyelvi bravúrokat (Dzsepettó például Repedtorr volt és nem kisebb színész játszotta, mint Haumann Péter), és voltak benne közéleti áthallások is. Ascher Tamás rendezte és az a Keresztes Tamás játszotta benne Pinokkiót, aki most Presser musicaljét rendezte.

Keresztes Tamás ugyanúgy a jelenkori színházművészet nagy alakja, mint az ifjabb Vidnyánszky Attila: színészkedik énekel, zenél, rendez, díszletet tervez. Fura álomszerű díszleteit már megcsodálhattuk az Egy őrült naplójában. Úgy tűnik, nem tudta elengedni a Pinokkió-projektet és vállalkozott a Presser-Sztevanovity kompozíció színre vitelére. És akkor már meg is érkeztünk a tegnapi előadáshoz.

A zene igazán presseres, ha kell ritmikus és feszes, ha kell, nagyon is szentimentális. A látványvilág szürreális, álomvilág-szerű. Keresztes díszlete mellett meg kell említeni Giliga Ilka jelmezeit, melyek néha szinte Hieronymus Bosch világát idézik fel.

Részlet egy Bosch-festményből

Jelenet a Pinokkióból

Családom hölgytagjai szerint a tegnap látott darab felnőttek számára túl gyerekes, de én másként gondolom: engem megérintett Presser szentimentalizmusa. Mi sem jellemzőbb jobban arra, hogy Pici bácsi milyen jó ember, mint hogy van a darabban egy szereplő, Artúrka, aki nem másnak, mint Artúrnak, vagyis az LGT-tag Somló Tamásnak állít emléket. Ráadásul a tegnapi előadáson az Artúrkát alakító színész helyett maga a rendező, Keresztes Tamás ugrott be. Nekem megható volt.

Posztom végére beteszek ide egy zenei próbarészletet:

---