Emil bácsi már régen meghalt

Posztom címében szereplő mondatot kb. 40 éve egy angyalarcú négyéves kislány mondta apukájának, barátomnak, az oviból hazafelé menet. Faggatták a szülei, ki lehet "Emil bácsi". A kislány mondta, hogy az óvónéni hosszasan mesélt Emil bácsiról, de ő csak arra emlékszik, hogy már régen meghalt. Aztán persze kiderült, hogy november hetedike közeledtével az óvónéni Leninről beszélt a gyerekeknek, mert ez is része volt a tananyagnak.

Ma 100 éve halt meg Lenin, a 20. századra egyik legnagyobb hatást gyakorló politikus.

A ma élő fiatalok el sem tudják képzelni, micsoda Lenin-kultusz volt nemcsak a Szovjetunióban , de az egész szocialista táborban. Miközben büszkén állítottuk, hogy Magyarországon nincs személyi kultusz, aközben Lenint szinte istenítettük. Szinte minden településen kellett lennie Lenin-szobornak. Budapest leghíresebb Lenin-szobra Páczay Pál alkotása a Felvonulás téren (ma Ötvenhatosok tere) állt.

A szobor érdekessége az volt, hogy a gigantikus szoboralak mögött egy még gigantikusabb monolit építmény áll, így Lenin egyszerű kisembernek látszik, aki "egy közülünk". A szobrot '89 tavaszán vitték el "felújításra", de soha többé nem került vissza, így Nagy Imre és mártírtársai újratemetésén már csak a hatalmas monolit magasodott a Műcsarnok mögött. A szobor ma már a Mementó Park bejáratát őrzi (másik oldalon Marx és Engels kubista alakja várja a látogatókat).

A Csepel Művek előtt álló, Páczay szobránál sokkal sematikusabb Lenin-szobor sorsa kalandosabb: a gyár dolgozói a szobrot elrejtették egy használaton kívüli öntőgödörben, innen került aztán a szoborparkba.

Kedvenc Lenin-szobrom vitathatatlanul a mohácsi Lenin-szobor, Varga Imre alkotása, melyet még sikerült 1989. februárjában egy busójárás alkalmával Katival megnéznünk. A szobor felállítása ellen állítólag tiltakoztak a szovjet elvtársak, hiszen egy képmásával fellobogózott helyszínt hagy ott éppen Lenin, hogy zsebre tett kézzel lesétáljon a nép közé. Bár a közterekről eltávolított Varga Imre-szobrok többsége Siófokon található (ezek közül a leghíresebb a Parlament északi oldaláról eltávolított Károlyi-szobor), a mohácsi Lenin-szobornak nyoma veszett.

A hétköznapi Lenin-kultusz része volt, hogy minden közintézményben, pártirodán kötelezően kellett lennie Lenin-portrénak vagy Lenin-festménynek. Édesapám hagyatékának átnézésekor is találtunk egy, az OSZT-irodából hazamenekített Lenin-festményt. Ebben a műfajban nehéz volt nem sematikusat alkotni. A kedvencem Mátrai Imre grafikusművész "Lenin a sarkon" című alkotása (ifjabbak számára: ma ezeket a közterületeket Teréz körútnak és Oktogonnak hívják).

Mert igen, nemcsak közterületek, de település is volt elnevezve Leninről, egészen a rendszerváltásig Tiszaújváros neve Leninváros volt. De számos intézmény, gyár viselte Lenin nevét, pl. a Diósgyőri Acélművek korábban Lenin Kohászati Művek volt.

Egész gyermekkoromat behálózta a Lenin-kultusz. Mivel elég jól szavaltam, iskolai ünnepségeken gyakran szavaltam Majakovszkij: Beszélgetés Lenin elvtárssal című versét, ma reggel kipróbáltam, hibátlanul tudom még mindig (!). De gyakran el kellett mondanom Bertolt Brecht A legyőzhetetlen felirat című versét is. Mivel kötelezően kellett oroszul tanulni, olvasmányainkban is gyakran felbukkant Lenin. Pl. volt egy történet, melyben Lenin éppen hazafelé tart a Kremlből, és a parkban szánkózó gyerekekkel találkozik. Majd leszek én a mozdony, mondta (Я буду паровозом - сказал), és húzni kezdte a szánkót. Olvastam könyvet Leninről (Gyurkó László: Lenin, október), láttam színdarabot Leninről (Satrov: Égszínkék loval vörös füvön, Lenint Szabó Gyula játszotta), énekeltem dalt Leninről az iskolai énekkarban ("Lenin, a hős aki csak népének élt"), láttam filmet Leninről (Visinszkij: az Aurora cirkáló). Bár történelemből is sokat tanultunk a lenini időszakról, a Romanovok brutális legyilkolása valahogy kimaradt a tananyagból.

1977-es moszkvai építőtáborozásom alkalmával megtapasztaltam, hogy a Szovjetunió Lenin-kultusza hatványozott volt a magyarhoz képest, szinte minden sarkon volt Lenin-szobor, és persze látogatást tettünk a Lenin Mauzóleumban is (ami mind a mai napig megvan, az oroszok sem kiköpni, sem lenyelni nem tudják). A Gyetszkij Mir áruházban volt egy külön osztály kizárólag Lenin szobroknak és plaketteknek, vásároltam is egyet munkásőr nagypapámnak.

Apropó íróasztaldíszek és plakettek, egy csomót találtam édesapám hagyatékában. Gyerekkoromban nagy jelvénygyűjtő voltam, most átnéztem a gyűjteményemet, és egy egész marék Lenin-jelvényt találtam. Ezeknek és a plaketteknek is érdekessége, hogy Lenint kizárólag bal profilból ábrázolják.

Csak súgva árulom el, hogy még egy ilyen jelvényt is találtam a gyűjteményemben. Egyébként Sztálin-mellszobra állítólag édesapámnak is volt, és az '56-os forradalom idején kapaláccsal törte szét, akárcsak a Szamárköhögés című filmben.

Utolsó olvasmányélményem Leninről Tarjányi Péter könyve volt, A forradalmár, melyben a szerző azt a tézist járja körül, hogy Lenin valójában egy, a németek által kiképzett biológiai fegyver volt Oroszország ellen, amely azonban rászabadult az egész világra. Tarjányival ellentétben én úgy gondolom, Lenin nem politikai kalandor volt, hanem egy erős messianisztikus hittel rendelkező néptribun, akiről lehet hogy sokan azt gondolták, hogy bábként mozgathatják. Kétségtelen tény, hogy a Szovjetunióból igazi szörnyállam Sztálin hatalomra jutása után lett.

Emlékezzünk Leninre a Lenin-dallal:

---