Kéz kezet mos

A mi úttörőrajunkat úgy hívták: Semmelweis Ignác Úttörőraj. Az úttörő mozgalom ugyanolyan hierarchikus szervezet volt, mint a katonaság. Általában egy iskola tett ki egy úttörőcsapatot, mi Ságvári Endre úttörőcsapat voltunk, csapatvezetőnk az iskola egyik tanára volt, mi diákok csak Bözsének hívtuk a háta mögött, egyébként édesapám kollégista társának (aki pár évig a Szilágyi Gimnázium igazgatója is volt) a felesége.

Az úttörőcsapaton belül úttörő rajok voltak, egy raj általában egy osztályból állt és az osztályfőnök volt a rajvezető. Egy rajon belül általában két úttörőőrs alakult (külön a fiúknak, külön a lányoknak), és hatodikig egy felsőbb diák volt az őrsvezető (nálunk például Tarr Béla, a neves filmrendező), később már saját magukból választhattak, így voltam én két évig a Medve őrs vezetője.

De visszatérve a Semmelweis Ignác Úttörőrajhoz: büszkén mondhatom, hogy én voltam a névadója, mert korábban olvastam egy cikket az anyák megmentőjéről és nagyon megragadott a történet, ezért amikor javaslatot kellett tenni rajunk nevére, őt javasoltam alapos indoklással. El is fogadták, és egy osztálytársammal együtt elküldtek a Semmelweis Orvostörténeti Múzeumba, Semmelweis Ignác szülőházába anyagot gyűjteni (ez kb. 1968-ban lehetett, akkor még nem sejtettük, hogy a rendszerváltás első miniszterelnöke, Antall József is a múzeum vezető kutatója, későbbi igazgatója, nem véletlenül áll a mellszobra ott, nem messze az épülettől). Kaptunk egy fényképet Semmelweisről, amit bekeretezve az osztályteremben a tábla fölé szögeztünk, így két éven keresztül minden nap farkasszemet nézhettem a híres orvossal.

Tegnap néztük meg Katival a Semmelweis filmet, ezért írtam ezt a hosszú bevezetőt. Az az igazság, hogy a rendező Koltai Lajost, a Gothár Péter- és Szabó István-filmek zseniális operatőrét az utóbbi években "leírtam", főként Kertész Imre Nobel-díjas könyvéből készült filmjének, a Sorstalanságnak a hibás megrendezéséért (képtelen volt visszaadni a regény kicsit szarkasztikus, érzelemmentes hangvételét) és azért, mert beállt az átalakított és a NER által teljesen leuralt FSZE tanári karába. Viszont a tegnapi film után örömmel jelenthetem: Koltai Lajos visszatért!

Dramaturgiailag tökéletesen felépített, a több mint két órás játékidő alatt végig feszültség alatt tartó filmben volt minden, ami egy jó kalandfilmhez kell: megoldandó rejtély, gonosz ármánykodás, szerelmi szál, deus ex machina fordulat, a főgonosz átállása a jó oldalra. Ehhez párosult a főszereplő remek kiválasztása (mondom, két év alatt a retinámba égett Semmelweis tekintete).

De a film megnézését az teszi különösen pikánssá, hogy két hónappal ezelőtt bemutató vetítésen láttuk a Direkt36 dokumentumfilmjét a kórházi fertőzésekről, a címe: Mossuk kezeinket (Ne csak a filmet nézzétek meg, de görgessetek a belinkelt oldal aljára, ott megtalálhatjátok Bori lányom nevét a producerek között). A témában írt cikkekről itt olvashattok. Megdöbbentő volt a sok párhuzam a két film között:

• Semmelweis Ignácot a klinika igazgatója, Klein professzor ugyanúgy akadályozza a halálozási statisztikákhoz való hozzáférésben, mint ahogyan a Direkt36 munkatársait a kórházi fertőzési adatokhoz való hozzáférésben. A Direkt36-nak egészen a Kúriáig kellett mennie a pereskedésben, hogy megkapják a 2019-ig terjedő adatokat a kórházi fertőzésekről, de amikor a későbbi évek adataiért folyamodtak, ugyanúgy kellett kezdeniük a pereskedést elölről.
• Ugyanúgy az intézmény jó hírét féltve tartotta vissza Klein professzor az adatokat, mint a Direkt36 filmjében számos kórházigazgató, vagyis fontosabb volt számukra a kórház jó hírneve, mint az esetleg megmenthető emberéletek.
• Ugyanúgy kirúgással fenyegették a az adatok kiszivárogtatóit 170 éve, mint most.

Volt még egy szál a Semmelweis filmben, ami miatt még egy jópontot beírtam Koltainak. Semmelweis kirúgja az egyik vizsgázó diákot, de mivel a klinika egyik fő szponzorának a fia, Klein professzor sűrű bocsánatkérések közepette visszaveszi a diákot. Ugye emlékeztek még Ádám Zoltánra, a Corvinus oktatójára, aki megtagadta az egyik diák vizsgára bocsátását, mert nem teljesítette annak feltételeit. A diák történetesen az egyetem legnagyobb szponzora, a MOL egyik fő részvényesének fia, így a diákot végül a többi diáktól elkülönítve, külön kérdéssorral levizsgáztatták, az ügyet kiteregető oktatót pedig kirúgták.

Visszatérve azonban a Direkt36 dokumentumfilmjére: a Direkt36 abból is példát mutatott, hogyan kell a fáradságosan megszerzett statisztikai adatokat felelősségteljesen felhasználni. Egy egészségügyi statisztikus több hónapi munkája kellett ahhoz, hogy a különböző kórházakból származó, különböző besorolású kórházak statisztikai adatai összehasonlíthatók legyenek. A cél nyilvánvalóan nem boszorkányüldözés vagy a jelenlegi egészségügyi kormányzatra való mutogatás, hanem a jobbító szándék volt.

Számos hazai és külföldi magánadományokból dolgozó civil szervezet működik hazánkban ugyanezzel a jobbító szándékkal. Ezek anyagi forrásainak elvágását és működésük ellehetetlenítését célozza a most felállítandó Szuverenitásvédelmi Hivatal, így hazánkban még egy fokkal nehezebb lesz az igazság megismerése. Semmelweisnek is fel kellett törnie a bécsi klinika irattárát, hogy életeket menthessen. Mert néha a törvényes út már kevés.

PS 2024.01.11: A Direkt36 kórházi fertőzésekről szóló cikksorozata és filmje elhozta a hírportálnak a Transparency-Soma díjat.