Tavaly volt az Aranybulla kiadásának 800. évfordulója. A neves évfordulóra a Nemzeti Bank emlékérmét bocsátott ki, az MTVA pedig egy hatrészes televíziós sorozatban mutatta be a történelmi eseményt.
Egy általános iskolás tanulmányai során általában háromszor találkozik II. András királyunk nevével. Történelemórán megtanulja az Aranybullát, vagyis a nemesség jogait rögzítő okiratot, melyet írott alkotmányunk egyik ősforrásának tekintünk, aztán irodalomórán megismerkedik Katona József Bánk bánjával, végül pedig énekórán ugyanennek a témának operaváltozatát is megtanulhatja. Egy átlagos tanulónak nem is biztos, hogy feltűnik: ugyanarról az Árpád-házi királyról van szó.
Nemzeti drámánk és nemzeti operáink (mert ugyanez elmondható a Hunyadi Lászlóról is) egy olyan nemzeti gondolatot próbál egy 800 (akkor 600) illetve 600 (akkor 400) évvel korábbi történelmi eseményen keresztül megmutatni, amely nemzeti gondolat az adott korban még egyáltalán nem létezett. A moralizáló Bánk jobbágyai sanyarú helyzetét és saját becsületét kéri számon Gertrudis királynén, akihez fegyvertelenül megy be, de a gonosz királyné nem átall egy tőrrel rátámadni, amit Bánk kicsavar a kezéből és leszúrja a gaz meránit. (Anekdota: egyszer az operaházi kellékes elfelejtette a díszletbe bekészíteni a tőrt, így a Gertrúdot alakító énekes kénytelen volt elkezdeni Bánkot fojtogatni, aki aztán őt jól visszafojtogatta).
Bánk nagyáriája, a Hazám, hazám egyik legméltóságteljesebb hazafias dalunk, nem lehet olyan állami operaházi díszelőadás vagy Mága-show, ahol az ária fel nem csendül. Jól emlékszem egy 1968. március 15.-ei előadásra (12 éves voltam akkor és énektanárunknak, ki egyben osztályfőnökünk is volt sikerült jegyet szereznie rá). Simándynak háromszor is el kellett énekelnie az áriát. Nem véletlen, hogy Tóth Krisztina, a Magyar Köztársaság Babérkoszorújával kitüntetett, József Attila-díjas költőnk a dal egy parafrázisát, egy roncs-változatát írta meg 2012-ben: Bánk, magában. Én pedig nem tudtam megállni, hogy a verset megpróbáljam az eredeti Erkel dal kicsit kicsavart dallamára elénekelni.
Aztán az ember Pilisszentkereszten kirándul, és ezt az emléktáblát találja a falu templomának falán:
Sokan valószínűleg ezt az "aha"-élményt élhették át az MTVA sorozata láttán, amely meglehetősen primitívre sikeredett. Akik még visszaemlékeznek a '60-as, '70-es évek Iskolatévéjére, azok emlékezhetnek a történelemórákra, mely pontosan olyan szerkezetű volt: a tanárok elmondták a sztorit, melyből egy-két jelenetet színészek eljátszottak. Na, pont ilyen volt az MTVA szuperprodukciója is: statikusan, freskószerűen beállított jelenetek, melyek közben narrátor magyaráz, de ezt ötpercenként megszakítják a történészek fejtegetései. pl. ül a birkabőrrel letakart trónuson a király, mellette a királyné, előttük a kis Erzsébet, jön a türingiai követ, hogy vinné a lányt menyasszonynak, a kislány sír, Gertrudis sír, de aztán a kislány elmegy a követtel. Hiteles jelenet, nem? Gertrudis meggyilkolásakor a narrátor szükségesnek tartja elmondani, hogy a királyi család elleni merénylet idegen a "magyar néplélektől", de az elkövetők a Délvidékről származó főurak voltak. Vagy mikor II. András bátyja, Imre király özvegye a gyermekkirállyal és a koronával menekül az országból (szakadó esőben nyitott szekéren, anyám, borogass!), elfelejtik megemlíteni, hogy a szószegő András fenyegetése elől kell elmenekülniük.
András király a nemesekkel - kik, míg királyuk a Szentföldön harcolt, feldúlták az országot - egy lejtős, füves mezőn közli, hogy törvényt alkot, de a nemesek közlik vele, hogy csak akkor fogadják el, ha belekerül az ellenállási záradék.
Nyilvánvaló, hogy a sorozat II. Andrást egy olyan törvényalkotó bölcs királynak próbálja bemutatni, aki Orbán példaképe, és az Aranybulla mintájára készült "gránitszilárdságú" Alaptörvényünk. Nem mindenki osztja azt az András-képet, amit a sorozat próbál sugallni, a "Töketlen történelem" című filmsorozat ide vonatkozó epizódja egy egészen másmilyen II. Andrást mutat be:
De azért Orbán politikája sokban hasonlít II Andráséra:
- Hű embereinek birtokokat adományozott;
- Vámszedési jogokat adományozott el;
- Rendkívüli adókat vetett ki;
- Bíráskodás és adóbehajtás jogának odaadása a birtokadományokkal együtt.
Az 1222-ben hét eredeti példányban kiadott Aranybulla (mára egy példány sem maradt belőle) is pont annyira lett ércnél maradandóbb, mint Orbán Alaptörvénye:
- 1224-ben kiadta az Andreanumot, a szebeni szászok jogainak rendezésére;
- 1231-ben az Aranybulla egyházra vonatkozó rendelkezéseit felülvizsgálták;
- 1232-ben a Kehidai Egyezmény szerint a Zala vármegyei szerviensek felett a maguk által választott szolgabírók bíráskodhatnak (nemesi vármegye)
- Az 1233-ban kiadott Beregi Egyezmény kimondta az egyház adómentességét és a sókereskedelemhez való jogát;
Tegnap egy mintegy 150 évvel később, az Anjou időkben játszódó történelmi bohózatot néztük meg a neten, Székely Csaba Mária országa című darabját. Székely Csaba erdélyi szerző fontos kortárs drámaíró, korábban a Semmit se bánok és a 10 című színdarabját láttuk. Székely, aki Orbánt igazi shakespeare-i hősnek látja, ebben a bohózatában is tesz egy-két utalást a mai Magyarországra, amit tovább erősít Alföldi Róbert rendezése.
Nagy Lajos halála után hasonló állandó trónviszályok jellemezték országunkat, mint korábban és később is végig a történelmünkön, pedig már jó kis Aranybullánk is volt. Az egyes főnemesi csoportok szinte castingolták az uralkodókat a trónra, így nagy Lajos fiúsított lánya, Mária király (az okiratok rex-ként, nem pedig a kizárólag a királynékra alkalmazott regina-ként említik) mellett lehetséges jelölt még Lajos, a francia király öccse, illetve Károly nápolyi király, aki vagy 50 napot el is töltött a magyar trónuson, elnyerve így a minden idők legrövidebb ideig uralkodó magyar király címét, hogy aztán sok-sok kaland (Mária és anyja, Erzsébet bebörtönzése, Erzsébet megfojtása majd Mária szerencsétlen lovasbalesete) után Mária férje Luxemburgi Zsigmond pedig a leghosszabb ideig uralkodó (50 évig, egy évvel tovább, mint Ferencjóska!) magyar király lehessen.
Tanulság a sok koronás főből? Lehet hogy csak annyi, hogy a hatalomvágy, az ármány, a pártütés és a hitszegés mit sem változik a történelem során. Még akkor sem, ha jelenlegi rendszerek egy-egy múltbéli történés kiragadásával és koncepciózus beállításával éppen saját rendszerüket próbálják igazolni (Ebben a műfajban kedvencem az Orbán által megteremtett, a szovjet megszállókkal kompromisszumot és békét kereső pesti srácok mítosza).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése