Újabb 3 színházi este

Mostanában - Kati jóvoltából -  egyre gyakrabban járunk színházba. Legutóbb három előadást láttunk két héten belül, mindhármat úgynevezett független színházban, vagyis olyan társulatokkal, amelyeket a kulturális TAO megszüntetése és színházi támogatási rendszer átalakítása nehéz helyzetbe hozott.
A Belvárosi Színházban (volt Filmmúzeum) az Egy apró kérés című vígjátékot láttuk kettesben. Bár mai darabról van szó, szerintem nyugodtan írhatta volna Goldoni vagy Moliére, de akár lehetne egy vígopera librettója is. Arról van ugyanis szó, hogy egy ravasz asszonyka ördögi csellel teszi próbára férjét. Bár két hatalmas csavar is van a darabban, a próbára végül nemcsak saját házasságuk, hanem egy baráti házaspár kapcsolata is rámegy. Mély nyomot igazán nem hagyott bennem.
A Rózsavölgyi Szalonban egy feltörekvő, rendkívül tehetséges erdélyi születésű szerző, Székely Csaba drámáját láttuk szintén kettesben, a címe: Semmit se bánok. Egy egykori szekus vallatótiszt (Schneider Zoltán) és egy aspergeres kamaszlány (Sztarenki Dóra) megindító barátságát mutatja be fantasztikusan drámai erővel. A Rózsavölgyi Szalon egy pódiumszínpad, és mi a színpadhoz legközelebbi asztalnál ültünk, ezért úgy érezhettük, hogy a cselekmény kellős közepébe csöppentünk. Sokszor leírtam már, most is megismétlem, fantasztikus élmény, ahogyan három színész (az elhárító tisztet játszó Elek Ferencet se felejtsük el) 80-100 embernek teszi ki a lelkét egy színházi estén. Ez nem a Nemzeti Színház nagyszínpada, itt minden sokkal intimebb, sokkal személyesebb. Mindenkinek muszáj megtapasztalnia ezt a fajta színházi élményt. Valamikor áprilisban vár ránk Székely Csaba egy másik drámája, a tízparancsolatról szóló 10. Izgatottan várom, és majd posztolok róla.
A 12 dühös ember megunhatatlan klasszikus, Reginald Rose drámáját többször láttam már filmen, ezúttal az Átrium Színházban (volt Május 1 mozi), ebben a csodaszép, Kozma Lajos által tervezett épületben néztük meg, ezúttal négyesben. A 12 dühös ember nagyon sokrétegű darab, Petráék erkölcstan órán is megnézték a filmet. Nemcsak az egyéni felelősség kérdését boncolgatja, hanem azt is megmutatja, hányféle elfogultság, előítélet munkál bennünk és alakítja objektívnek szánt véleményalkotásunkat. Az Orlai-produkció mostani előadása nemcsak felszínre hozta az összes réteget, de új aktuális aspektusokat is megmutatott:

• A fajvédő esküdt kifejezetten a migránsok ellen fakad ki, akik elveszik a kultúránkat és a vallásunkat. Az ő monológja (alakítója Brasch Bence) az egyik leghatásosabb csúcspont a drámában.
• Ha kell, érveiben a buzikártyát is kijátssza, amikor a kétkedőket azzal gyanúsítja, hogy tetszik nekik a 16 éves gyanúsított.
• Azt is feszegetik, vajon ki pénzeli a kétkedőket, mert saját maguktól biztosan nem védenének egy gyilkost. Ugye ismerős párhuzam a Soros által pénzelt, romákat, bűnözőket és migránsokat védő alapítványokkal.
• A darabban szó szerint is elhangzik Orbán Viktor klasszikus mondása: "Mi sohasem vetemednénk arra, hogy elhallgattassuk azokat, akik nem értenek velünk egyet". A közönség vette a lapot.

Az esküdtek személyeskedő, egymást minősítgető vitastílusában sem volt nehéz felfedezni a mai közélet vitastílusát. Természetesen a két kulcsszereplő a véleményét a többiekkel szemben egyedül is vállaló nyolcas esküdt (Gyabronka József), és előítéletes véleménye mellett végletekig kitartó hármas esküdt (Mucsi Zoltán), mindkettőjük játéka hibátlan.
A darab elején megemlítésre kerül az amerikai jogrendnek az a sajátossága, hogy ha egy büntetőperben egy vádlottat felmentenek, az ügyész nem fellebbezhet. A másodszori eljárás tilalma más országok jogrendjében - így a magyar jogrendben is - benne van, vagyis hogy jogerős ítélet után ugyanabban az ügyben nem vádolható meg újra ugyanaz a személy. Az viszont, hogy a felmentő ítélet automatikusan jogerős, az amerikai jogrendszer sajátja. Ezt most csak azért említem meg, mert egy internetes posztra egy pont erről írt kommentem kapcsán egy érzékelhetően jogász végzettségű kommentelő azt írta nekem - szintén elég személyeskedő hangvétellel - hogy nem kéne hülyeségeket írnom és olyasmihez hozzászólnom, amihez nem értek. A 12 dühös emberből megismert vitastílus: előbb minősítünk, eztán esetleg, ha éppen kedvünk tartja, meghallgatjuk mások érveit.
A 12 dühös ember egyik fontos tanulsága, hogy nem szégyen egy vitában alulmaradni, ezt sohasem szabad személyes vereségnek tekinteni. Az eredeti filmben a nyolcas (Henry Fonda) és hármas (Lee J. Cobb) esküdt barátsággal válnak el. A tegnapi darabban az esküdtek köszönés nélkül szélednek szét. Jellemző a magyar közéletre.