Besúgók

1990. januárjában, a szocializmus végóráiban az SZDSZ (Szabad Demokraták Szövetsége - liberális rendszerváltó párt, melynek már írmagja sincs) és a Fidesz (Fiatal Demokraták Szövetsége - szintén liberális rendszerváltó párt, mely mára már konzervatív-keresztény, nem fiatal és nem demokrata) feljelentést tett hivatali visszaélés ellen, mert Végvári József őrnagy, a BM Belső Biztonsági Csoportfőnökség tisztje tudomásukra hozta, hogy a Belügyminisztériumban szakmányban semmisítik meg az ún. III/III-as beszervezési kartonokat és ügynöki jelentéseket. Az ügybe az akkori belügyminiszter, Horváth István belebukott, a közvélemény pedig három évtizede követeli az ügynöklisták nyilvánosságra hozatalát. Én akkor hallottam először a III/III-as ügyosztályról, vagyis a polgári titkosszolgálatról, a beszervezésekről és megfigyelésekről.

Azóta nagyon sok közéleti emberről derült ki, hogy őt is beszervezték, ő is jelentett másokról, minden oldalnak megvan a maga ügynöke, és jó magyar szokás szerint minden oldal mentegeti saját ügynökét és pocskondiázza a másik politikai oldal besúgóját. (Példaként Szabó István Oscar-díjas filmrendezőről derült ki, hogy főiskolás társairól jelentett, ezért két évvel ezelőtt nem vette át a Magyar Filmakadémia életműdíját az őt ért kritikák miatt. A nemzeti oldal ikonikus ügynöke Vikidál Gyula rockzenész, aki "Dalos" fedőnéven jelentett zenésztársairól). Csak gyanítani lehet, hogy a legtöbb ügynököt zsarolással vettek rá az együttműködésre, kevés közöttük, és utólag már nem is megállapítható az, aki önként, dalolva működött együtt az elnyomó rendszerrel.

Nos, az HBOMAX idei szuperprodukciója a nyolcrészes magyar sorozat, A besúgó, mely pont erre a témára épít. Bár sok kritika érte a szériát, hogy nem is így működtek akkoriban az illegális szervezetek, a filmnek semmi köze a valósághoz, a karakterek nem életszerűek, mégis hetente százezrek követték Demeter Gergely, Száva Zsolt és a többiek történetét.

Nagyon sok dolognak kellett szerencsésen találkozni, hogy ekkora siker legyen a sorozat. Talán az legfontosabb a cselekmény időpontja, 1985 ősze. A '80-as évek az utolsó fél évszázad magyar történelmének legizgalmasabb, legmozgalmasabb évtizede volt. Szerintem minden nézőben, aki már felnőtt volt abban az időben, ezernyi emlék tolult fel. Csernyenkó halálával a Szovjetunióban szép lassan megindult a glasznoszty, pont a magyar pártvezetés találta meg legnehezebben a hangot Gorbacsovval. Aczélék a nemzeti irányba próbálták levezetni a forradalmi gőzt, túl voltunk már az István, a király királydombi bemutatóján (miközben Koppány/Vikidál jelentgetett a stábról), az erdélyi magyarok helyzetéről egyre nyíltabban lehetett beszélni, virágzott a táncházmozgalom.

Alternatív zenekarok sora jelent meg burkolt vagy kevésbé burkolt politikai tartalommal (AE-Bizottság, Európa Kiadó, Neoprimitív stb.) Túl voltunk a '85 tavaszi országgyűlési választásokon, ahol egy-két ellenzéki kakukktojást is sikerült a Parlamentbe juttatni. Én is eljártam a II. kerületi jelölőgyűlésekre, hogy egy Duna-körös aktivistát sikerüljön képviselőnek jelölni. A rendszer önvédelmi reflexei még működtek, a második jelölőgyűlés félig katonai Távközlési Kutatóintézetben volt, a közönség munkásőrökkel feltöltve. Előző este barátommal győzködtük az intézet KISZ-titkárát, aki osztálytársunk volt, hogy ne szólaljon fel a jelölt ellen, de ő ezt mégis megtette (amit utólag nagyon szégyell).

Sorra jelentek meg közgazdasági reformgondolatok, eljártam Liska Tibor vitaestjeire a közgázra, elolvastam az elképzeléseit az Ökonosztát című könyvében, valamint ezek kritikáját tartalmazó Koncepció és kritika című könyvet, Kornai János alapművét, a Hiányt, valamint szintén tőle az Indulatos röpiratot. Kijegyzeteltem a Pénzügykutató Intézet 35 reformközgazdászának Fordulat és Reform című kiadványát (ma ezek a közgazdászok mindkét politikai oldalon megtalálhatók, pl. Lengyel László a baloldalon, Matolcsy György a jobboldalon). Elolvastam Hankiss Elemér társadalmi elemzéseit (Diagnózisok). Megnéztem Vitézy László (Orbán Viktor nagybátyja) Reformgondolatok című filmjét, melyben a kor reformistának tartott közgazdászai és tudósai (Berend T. Iván, Fekete János, Vámos Tibor, Nyers Rezső, Sárközy Tamás) fejtik ki nézeteiket.

Azt hiszem sikerült a kort körbejárnom, melybe Szentgyörgyi Bálint elsőfilmes rendezőnek és forgatókönyv-írónak egy nagyon izgalmas ügynöktörténetet sikerült elhelyeznie. De mit sem ért volna a történet Láng Imola zseniális és teljesen korhű látványtervei nélkül. Forgatási helyszínnek sikerült elcsípni a Corvinus átépítés előtt álló Ménesi úti kampuszát (azelőtt Államigazgatási Főiskola), valamint a Műegyetem bontás előtt álló V2-es épületét és Goldmann téri menzáját. Ez utóbbi kettőhöz személyes emlékek fűznek, a V2 aulájában lévő Hincz Gyula-üvegmozaik beleégett a retinámba, és ha csak rágondolok, érzem a gombócot a torkomban, amit vizsgák előtt is éreztem.

A látványelemek különben annyira retró hatást keltettek, hogy majdnem elvitték a show-t, sokan tényleg csak azért nézték a sorozatot, hogy felidézzék ifjúságuk kultikus tárgyait, helyszíneit és zenéit (pl. pont olyan szovjet csővázas hátizsákom volt, mint Gerinek, Moszkvában vásároltam).

Szerintem jók voltak a karakterek, és mivel huszonéves fiatalokról van szó, azon gondolkodom, vajon mi lett belőlük a rendszerváltás után. A film utolsó párbeszédében Geri azt mondja Katának: Engem nem érdekel a hatalom. Mire Kata: Majd fog! Geri, akit zsarolással szerveznek be ügynöknek, elsőosztályú sakkozó lévén rendelkezik azzal a képességgel, hogy saját javára fordítson minden ellene irányuló támadást, és kaméleonként képes mind forradalmár társainak, mind tartótisztjének megfelelni. Nem kétséges, hogy ma megélhetési politikus.

Kata és jogász vőlegénye valószínűleg lelkes liberálisok voltak, de mára már visszavonultak a civil szférába. Száva Zsolt radikális jobboldali lett, de a becsületes fajtából, aki nem cigányozik, nem zsidózik. Mátéból, a kereskedőzseniből és Gáborból, a KISZ-titkárból mára oligarchák lettek, akik a privatizáció során jól meggazdagodtak, és ideológiamentesen dörgölőznek a mindenkori hatalomhoz. Bonyolult személyiség Kata Kossuth-díjas író édesapja, aki 56-os botlása után gyerekregények írásával letudja a penitenciát, hogy újra megkapja az engedély komoly könyvek kiadására. Az utolsó epizódban a hatalomtól megundorodó író nekikezd Hunor és Magor című regényéhez, nem kétséges, hogy egy Csurka István vált belőle. Barnából, Zsolt mozgalmának belső elhárítótisztjéből labdarúgó-edző lett, napjainkban talán a NER kegyéből már valamelyik NB1-es csapatot edzi.

Judit, a tartótiszt lánya hamarosan megtudja, hogy szerelme, Geri is jelentett apjának. Megcsömörlik mindentől, zenésztársaival külföldre megy, ahol bárokban nyomják a sajátos stílusú dalaikat. Főleg kint élő magyarok járnak ezekbe a bárokba, mert a lány Méhes Mariettára, a dekadens, megközelíthetetlen, üres tekintetű színész-énekesre emlékezteti őket. Egy gazdag magyar feleségül veszi, és nem engedi többé fellépni. Miközben esténként az Akarat című dalt dúdolja, eszébe jut a régi csapat: Zsolt, Geri, Barna, Máté, Kata, Karcsi, Panka.

PS. Az HBOMax érthetetlen, és nehezen indokolható okokból levette kínálatából ezt a rendkívül népszerű, és saját maga által gyártott sorozatot. Minden kapcsolódó médiatartalmat is elérhetetlenné tett, ezért vált a fenti videó is elérhetetlenné.