Parlament

Parlament

2021. április 30., péntek

Öt éve pöfög a felcsúti Csucsú

Öt éve ezen a napon avatták fel a felcsúti (hivatalos nevén Vál-völgyi) kisvasutat. Már eleve derültséget keltett, hogy miniszterelnökünk a házával szemben lévő labdarúgó stadion közelébe egy kisvasutat is építtetett, amely Felcsút és a szomszédos Alcsútdoboz között közlekedik oda-vissza. Született is belőle számos mém, mint például ez a Bansky-stílusú graffiti:

Létezett valaha egy Bicske-Székesfehérvár vasútvonal, mely még 1979-ben megszűnt (teherforgalom még volt rajta egy darabig). Ennek egy szakaszát vásárolta meg a Puskás Akadémia és létesített kisvasutat. A projekthez uniós támogatást is igénybe vettek, ehhez azonban a végül megvalósultnál lényegesen nagyobb utasforgalmat prognosztizáltak. Mivel a gyér forgalmú kisvasutat a bevételekből fenntartani lehetetlenség, ezért a fő finanszírozója továbbra is az a Puskás Akadémia, mely országos viszonylatban a legtöbb TAO támogatást kapja. A TAO közpénz, hiszen azt nyereségadó helyett fizetik az adományozó cégek, vagyis nem az államkasszába folyik be, hanem végső soron egy üresen pöfögő kisvasút dízelmozdonyában ég el.

A sors iróniája, hogy pont abban az évben esett ki a Felcsút az NB1-ből, ekkor jöttek rá Mészárosék, hogy bár az utánpótlás-nevelést írták fel zászlajukra, csakis külföldről vásárolt játékosokkal rúghatnak labdába. A TAO-rendszer a focit is átalakította, ma ha körülnézünk az NB1-ben, nem nagy szurkolótáborral és széles társadalmi bázissal rendelkező csapatokat találunk ott, hanem NER-lovagok TAO-pénzekből hizlalt csapatait állampénzből épített stadionokban: Mezőkövesd, Kisvárda, Paks, Felcsút. Ezeket a csapatokat sohasem fogják a szurkolóik eltartani.

De vissza a kisvasúthoz. Mi 2016 júliusában, Endresz György és Magyar Sándor történelmi repülésének 85. évfordulóján jártunk Felcsúton, hogy elmenjünk arra a helyre, ahol a Justice for Hungary landolt az Atlanti-óceán átrepülése után.

Persze, ha már ott jártunk, bejártuk a környéket, megnéztük a kisvasutat, a stadiont, az alcsútdobozi cédrust, a tabajdi mezítlábas parkot.





Akkor még Mészáros egyáltalán nem volt országos oligarcha, hiszen Simicska még próbálta tartani pozícióit, bár a G-napon már túl voltunk. Mindössze egy helybéli gróf volt, emlékszem mennyire viccesnek találtuk, hogy az éttermen és az autójavító műhelyen is az ő neve szerepel, de még a felcsúti vasútállomás fagylaltozójában adott számlára is Mészáros volt nyomtatva.

Akkor már kész volt a Felcsúti Csucsú című dalom, és az volt a tervem, hogy egy klipet forgatok hozzá Felcsúton. A film mindössze két forgatási helyszínen készült: a Puskás Akadémiánál és a felcsúti állomásnál. Azoknál a jeleneteknél, melyen szereplek, az akkor 12 éves Petra lányom kezében volt a kamera. Mivel nem volt nálam a zenei alap, a feltátogásnál saját ritmusérzékemre kellett hagyatkoznom, de 5 %-nál jobban nem tértem el az eredeti ritmustól, amit aztán az utófeldolgozásnál korrigáltam. Így lett a Felcsúti Csucsú harmadik legnézettebb dalom.

 

Egy vezetéses látogatáson is részt vettünk a  Pancho Arénában és az akadémia épületeiben. Viccesnek találtam, hogy az akadémia kertjében mindössze két autóparkoló volt, táblával kijelölve, hogy kik parkolhatnak ott: Mészáros Lőrinc klubelnök és Orbán Viktor miniszterelnök. A vezetésen egyébként tilos volt filmezni, állítólag ki is volt írva valahol, de a vezető nem figyelmeztetett. Viszont egy biztonsági őr le akarta töröltetni a felvételeket a kamerámról, amin akkor már ott volt a videóklip nyersanyaga. Szerencsére le tudtam beszélni erről.

A felcsúti kisvasúthoz kötődik Orbán egyik jellemhibája is. Egyszer azt nyilatkozta: ha támadják, meghosszabbítjuk Bicskéig, ha még jobban támadják, Lovasberényig. Azóta a kisvasút az orbáni mindennel szembe menő makacsság szimbólumává vált.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése