Járvány idején zárva vannak a mozik, csak az online filmnézés marad. Két mozicsatornára is elő vagyunk fizetve (Netflix és HBO GO), de szoktunk pénzért filmet nézni a cinego.hu-n vagy a Távmozin. Kati kapja a bécsi Magyar Intézet hírlevelét, és mivel a járvány miatt az ő kulturális programjaik is szünetelnek, időnként elküldik magyar filmek linkjeit és belépő kódjait online megnézésre, így került sor tegnap Szabó István Zárójelentés című filmjének megnézésére.
Tavaly tavasszal, vagyis pont a járvány első hullámának kezdetekor mutatták be Szabó legutóbbi filmjét, melyben újra összeállt a nyerő hármas: Szabó István rendező és forgatókönyvíró, Koltai Lajos operatőr és Klaus Maria Brandauer főszereplő. Tudható, hogy ebben a felállásban nyertek Oscart 1984-ben a Mephistoval.
Némi botrányt okozott, hogy a 2020-as Magyar Mozgókép Szemlén a Magyar Filmakadémia életműdíjjal tüntette volna ki Szabót, de Schmidt Mária tiltakozott Kásler Miklósnál és Fekete Péternél, mert szerinte az Oscar-díjas rendező ügynökmúltja miatt méltatlan a díjra. Szabó elegánsan oldotta meg a problémát: a film díszbemutatójára nem ment el és a díjat nem vette át. Azért a filmben van némi utalás a filmrendező ügynökmúltjára, amikor a főszereplő indulatosan ezt mondja: „Megnézem, hogy ezek közül az újak közül ki mit írna alá, ha kétszer úgy pofán verik őket, hogy az orrukon jön ki a vér!”
Szomorú, hogy a tavaly szintén életműdíjat kapott Pécsi Ildikó is elhunyt azóta, akárcsak a filmben szereplő Andorai Péter és Börcsök Enikő is. Utóbbi kettő a Szabó István-filmek rendszeres szereplője volt. Szabó István amúgy is híres arról, hogy sok utoljára szereplő színész játszik a filmjeiben, így például a Napfény ízében Juhász Jácint, a Rokonokban Madaras József. Amúgy Szabó mostani filmje is igazi színészparádé volt, érdekes, hogy Brandauer mellett főként a nők sziporkáztak: Udvaros Dorottya, Csomós Mari, Szirtes Ági, Börcsök Enikő, Csákányi Eszter és Kerekes Éva (utóbbi szép lassan belecsúszik az elvirágzott szépasszonyok szerepébe).
Mára a művészvilág teljesen megosztottá vált, de Szabó István művészetének akkora a kohéziós ereje, hogy a különböző szekértáborokba tartozó művészek szívesen együtt játszanak filmjeiben, így például a Zárójelentésben a katonajózsefes, freeSzFE-vel szimpatizáló Szirtes Ági és a mostani miniszterelnök és az SzFE átalakítása mellett harcosan kiálló Eperjes Károly.
Szabó István állandónak tekinthető szereplői mellett (Brandauer, Bálint András, Andorai Péter, Börcsök Enikő) ismét gyönyörködhettünk a csodálatos enteriőrökben, ahol minden régi tárgynak fontos jelentősége van (látványterv: Kentaur) és a nagyon ízlésesen összeválogatott zenékben. Szabó talán egy életmű lezárásaként készítette a filmet, mert nemcsak külsőségeiben szabóistvános, de a főszereplőt is mintha Szabó Istvánról mintázták volna: ő is vidéki, zeneszerető orvoscsaládból származik és ifjúkorában orvosnak készült. Szabó egy rövid jelenet erejéig ebben a filmben is tiszteleg a nagy példakép és barát Jirí Menzel előtt, nem tudhatta, hogy a nagy cseh rendező is hamarosan az égi műtermekben folytatja majd a rendezést (tavaly szeptemberben halt meg).
A sok keserűség ellenére a film végkicsengése optimista: a kórházából és vidéki körzetéből is elűzött idős orvos végül az Operaház kórusában találja meg a nyugalmát. A film zárójelenetében Wagner Tanhäuser című operájában a Zarándokok karában énekel. Ezt teszem be posztom végére. Halleluja!
Szabó Istvánban igazából az emberségét szeretem. Jó ember, és kész.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése