Parlament

Parlament

2021. január 21., csütörtök

MAGA, MANA, MAUA

Istenem, anyukámmal halála előtti estén még az amerikai elnökválasztásról beszélgettünk. Anyukám nem tudott angolul, de lelkesen nézte a CNN-t és a feliratokat szótár segítségével próbálta kisilabizálni. Nagyon drukkolt Bidennek és nagyon félt, hogy Trump visszaperli magát az Ovális Irodába.

Állítólag Trump így hagyta maga után az irodáját. Persze ebből ugyanúgy semmi sem igaz, mint abból a több ezer mémből és összeesküvés-elméletből, amiben Amerika megosztott népe lelkesen hisz.
Az amerikai elnökváltást azért érdemes jól megnézni, mert ugyanígy fog Orbán távozni a hatalomból: toporzékolva, duzzogva, "a haza nem lehet ellenzékben" szlogent hangoztatva, híveit az alkotmányos rend ellen hergelve, mindent Soros Györgyre fogva, vereségét el nem ismerve. Amerikában milliók hiszik el azt a demokratákról, amit nálunk a baloldalról: hogy genetikusan csalók.
Posztom címében szereplő rövidítések: MAGA = Make America Great Again (tegyük újra naggyá Amerikát), ez volt Trump szlogenje 2016-os választásokon.
A demokraták használták ugyan a MANA = Make America Normal Again szlogent, de Biden a beiktatási beszédében inkább az egységről beszélt, hiszen Amerika talán a polgárháború idején volt annyira megosztott, mint most. MAUA = Make America United Again!

Biden alelnöke, Kamala Harris első generációs dél-amerikai bevándorlók gyermeke, és az első nő ebben a pozícióban az USA történelmében. Biden várható külügyminiszterének, Tony Blinkennek magyar zsidó gyökerei vannak, apja budapesti nagykövet volt a '90-es években, egyben a CEU lelkes támogatója (tessék, itt a Soros-kapcsolat!). De az új elnök kormányába várhatóan bekerül egy transzvesztita egészségügyi államtitkár is (nem tudom, hányadik alkotmánykiegészítésbe fog végre bekerülni, hogy anya nő, apa férfi? Az amerikai alkotmánynak 27 ratifikált alkotmánykiegészítése van, az egyik nem ratifikált, de még mindig függőben lévő alkotmánykiegészítésről már egy korábbi posztomban írtam, a nők egyenjogúságáról szól és ugyanúgy megosztja Amerikát, mint Európát az Isztambuli Egyezmény).
A világ mindig nagyon odafigyel, mi lesz az új elnök első intézkedése. Clinton például első rendeletével eltörölte, hogy homoszexuálisok nem lehetnek tagjai a hadseregnek. Trump megtiltotta a beutazást néhány közel-keleti országból. (Ez okozott is nagy bonyodalmat, sok tartózkodási engedéllyel az USA-ban tanuló vagy dolgozó iráni nem tudott visszatérni szabadságából). Biden visszaléptette Amerikát a Párizsi Egyezménybe, deklarálva, hogy a világ leggazdagabb országa mégsem veszi félvállról a környezetvédelmet.
Nekünk, magyaroknak ugyanúgy nem szabad csodát várni Amerikától, ahogyan az EU-tól sem. Sajnos mindent magunknak kell kivívnunk ugyanúgy, ahogy a történelem során mindig.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése