Üzembiztosan "félszép"

Parti Nagy Lajos Félszép című kötetét olvastam a karantén alatt, amely afféle íróasztal-kisöprés 500 oldalon, a szerző 1995 és 2018 között keletkezett rövidebb írásait adja közre. Előfordul, hogy egy író két nagyobb munka között - kiadója nógatására - ilyen köteteket ad ki, ilyen volt Nádas Pétertől az Évkönyv, Ljudmila Ulickaja Örökbecsű limlom című kötete, Péterfy Gergelytől a Mindentől keletre vagy Spirótól az Egyéni javaslat.
A "Félszép" annak a dossziénak a felirata volt, melyben az író a Jelenkor szerkesztőségében 1979 és 1986 között eltöltött ideje alatt (ahogy ő mondta: Afganisztántól Csernobilig) gyűjtögette még nem teljesen kész írásait. A "félszép" nekem, ipari irányítástechnikusnak a "failsafe"-re hajaz, ami üzembiztost, hibamentest jelent, de strukturális értelemben: a failsafe berendezések a redundancia (azonos funkcióra több párhuzamos rendszer) és a diverzitás (azonos funkcióra eltérő gyártóktól származó berendezés) biztosítja a meghibásodás-mentességet. Nos, Parti Nagy minden tekintetben failsafe: üzembiztosan mozog a legkülönfélébb műfajokban, a magyar nyelvet jelenleg a legbravúrosabban használó magyar írónk.
Írásaiból olyan műhelytitkokat is megtudhatunk, hogy egyik írói álnevét, Sárbogárdi Jolánt a Sárbogárdi vasútállomás faliújságján elhelyezett "irodalmi önkéntes" ihlette, az "Ibusár" helységnevet pedig egy utazási plakáton szereplő "IBUSZ-ár" szóösszetétel. 2010-től írásai között egyre több a politikai tartalmú, az urbánus oldalhoz sorolt írók közül talán Parti Nagy politizál a legaktívabban.
Most mégis egy 2010-ben íródott politikamentes novellát fogok közreadni a kötetből, mely szorosan kapcsolódik a lakóhelyem környékén, a Szilágyi Erzsébet Gimnázium előtt álló, a rejtélyes "Kilus-kút" nevet viselő Melocco Miklós-szoborhoz.

Orvos vagyok a Balatonfüredi szívkórházban, egy reggel, nyugodt állapotban felkeres egy nőbetegem és összefüggően előadja, hogy a Tagore sétányon megtámadta egy hattyú, illetve hevesen udvarolni kezdett őneki. Azt sutyorogta, elmondása szerint, hogy ne féljen. És ez a páciens nem is félt, olyannyira, hogy az ölébe ültek egymásnak, szégyen nem szégyen, egy önkormányzati padon, fűzfák alatt eldugva, egész a strandnál, és neki még ilyen szabadtéri élménye sose volt, mondjuk ágybani se. Ez a hattyú szépen szelíden lecsipkedte neki a harisnyanadrágját-fehérneműjét, már bocsánat, és megtörtént, aminek meg kellett, pont úgy, ahogy az ő elfeledett belső igénye leánykorából: szép lassúdadon, csipkézkedve, majd vadul. Azt hiszi, nem is egyszer, mármint "csúcspont" szempontjából, és ő nem is csodálkozott, bár nem tudta, hogy egy hattyúnak van ilyesmije és ekkora. Egyszercsak azt mondta a hattyú, hogy mennie kell, és hogy jöjjön vissza holnap is az asszony, aki azt mondta, hallgass ide, van kertes házunk, gyere oda lakni, mert tegeződtek már, szép libaóllal, úsztatóval. Majd megbeszéljük, felelte a hattyú. De másnap az asszony úgy döntött, mégse megy vissza, hanem felkeres engem, hogy ez nem kóros-e. Illetve hátha szélhámos volt, mit tudja ő, és az ura is biztos gyanakodna, meg óvodai szakalkalmazott lévén a munkatársai is, ha mondjuk egy hattyúval hazamenne. Az biztos, hogy nem jelmezbe bújt ember volt, mert azt az ember ilyenkor megérzi, hanem szárnyas dolog volt, tartott ő libát fiatalabb korában, tudja mit beszél, s tömött is néha, méghozzá szívesen. Angyal volt, bár nem gyereknek való, ha hiszem én, ha nem.