Parlament

Parlament

2016. augusztus 12., péntek

Megkésett jelentés az én szép, okos, ügyes lányaimról

Azért késtem a második félévi jelentéssel, hogy mindhárom lányról be tudjak számolni. Persze még így is sok minden kialakulatlan Borinál is és Orsinál is.
Orsi, Bori és Petra (fotógrafika Prisma segítségével)
Petra kitűnő lett, akárcsak félévkor, és ha ez még nem volna elég, hét tárgyból dicséretet is kapott a jeles mellé.
Rögtön a tanév végén elment a gimnázium szokásos evezős túrájára a Mosoni-Dunára.
Az evezős túrán
Nővérem ezen a nyáron is elvitte Petrát valamint két nagyobbik lányunokáját a békéscsabai népművészeti táborba. Petra nagyon jól érezte magát, és megint csudaszép magakészítette tárgyakkal tért haza: egy fonott kenyérkosárka, drótból hajlított ékszerek, nemezelt sál, fából készült festett dobozka, hímzett póló stb. Nem győzök Zsuzsinak eléggé hálás lenni, hogy évről-évre ilyen klassz programot szervez a lányoknak.

Készülődés nemezeléshez
Kosárfonás
Népi tánc az "A pozsonyi sétatéren megy a villamos" kezdetű dalra
Boriról már elmondtam, hogy befejezte master-kurzusát a CEU-n, a szakán évfolyamelső lett és elnyerte a 200 Euró pénzjutalommal járó "Outstanding Academic Achievment Award" kitüntetést. A félév vége felé a hogyan tovább foglalkoztatta elsőszülöttünket, és eleinte úgy volt, hogy megpályáz valahol külföldön még egy év egyetemi tanulmányt. Fel is vették a Haifai Egyetem egyik kurzusára, bizonyos ösztöndíjakat is elnyert, de végzés után úgy döntött, hogy eleget tanult, ideje lenne meglévő kapcsolati tőkéjét kamatoztatva és tovább gyarapítva elkezdeni dolgozni. Úgy tűnik, a nyár hátralévő részét különböző álláshelyek megpályázásával és állásinterjúkkal fogja tölteni.
Bori a tengerparton

A szakdolgozata leadása után egy hosszított hétvégére Zalakarosra ment a barátjával wellnessezni, valamint régi hagyomány, hogy egy internetes fórummal nyári táborba megy (ez egy varázslós, szerepjátékos, kicsit Harry Poterre hajadzó fórum, melyhez Bori még tíz évvel ezelőtt kapcsolódott, jó barátai vannak ott). Idén a tíznapos tábor Nagyvelegen volt, amiről azt kell tudni, hogy anyai nagyapám szülőfaluja, ezért édesanyám meghagyta Borinak, hogy menjen ki a temetőbe és keresse meg a rokonai sírját. Ezt Bori meg is tette, három sírt is talált, amin az "Imre" név szerepel, merthogy Nagyapám is Imre volt, mármint a vezetékneve.
Természetesen a nyáron is folytatja az önkénteskedést (Tegnap például a Szigeten volt szolgálatban), és dolgozik a Mediánnak is.
Orsi 87%-kal zárta a félévét. Szerintünk ez baromi jó, de Orsi hosszasan fontolgatta, hogy két tárgyból ismétel. Persze az ismétlés rizikós, nem csak javítani, de rontani is lehet. Végül is elállt az ismétléstől, melynek egyik oka az volt, hogy testvérei augusztus elején kiutaztak hozzá Izraelbe - de erről később. A matematika - melyben én is igyekeztem legjobb tudásom szerint közreműködni - eléggé felhúzta az átlagát, mert az 95% lett.
Orsi a patakban
Orsinak csak októberben kezdődik a szorgalmi időszak, addig munkát keres. Szállodában szeretne elhelyezkedni, mert ez szakmai gyakorlatnak is jó lenne. Jelenleg az a fő problémája, hogy Gederán lakik barátja nagyszüleinél, de Tel Avivban szeretne dolgozni, viszont elég sok időt vinne el a napi ingázás. Ráadásul a tanulmányi időszak alatt is fenn szeretné tartani a munkaviszonyát. Orsi nagyon talpraesett és már nagyon alkalmazkodott az izraeli élethez, szerintem klasszul meg fogja oldani ezt a problémát.
Idén nyáron Bori és Petra testvérlátogatásra utaztak ki Izraelbe, tíz napot töltöttek Orsinál. Legközépsőbb lányunk, valamint barátja és nagyszülei nagyon jó vendéglátók voltak, klassz programokat szerveztek. Többször strandoltak a Földközi-tengerben, voltak a Holt-tengernél, csináltak egy kétnapos sátras kirándulást fenn északon a Kineret-tó környékén.
Naplementében a Földközi-tengernél


A Holt-tengerben tetőtől talpig iszapban
Mindenki láthatja: a legkisebb a legnagyobb
Sajnos ezen a nyáron Orsi nem jön haza, ezért csak csonka családi nyaralásunk lesz. Sajnos tudtuk, hogy eljön ez is. Egy két évvel ezelőtti posztomban megpróbáltam áttekinteni azokat az üdüléseinket, amin már öten voltunk, ehhez még hozzájött a tavalyi salzkammerguti nyaralásunk. Remélem, fogunk még Orsival együtt nyaralni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése