1996, Atlanta, millecentenárium

Ma kezdődik a riói olimpia, nekem pedig erről a tegnap 20 éve véget ért atlantai olimpia jutott eszembe. Ez volt ugyanis az első olimpia, amelyen sógornőmék - mint az olimpiai csapat és ezen belül is a női kézilabda-válogatott támogatói - részt vettek. Atlanta után négy évvel voltak Sydneyben, majd már gyerekestül 2004-ben Athénban és 2008-ban Pekingben.
Sógorom tagja volt a női kézilabda szövetség elnökségének. Az ő ideje alatt a női kézilabda-válogatott volt Európa-bajnok, világbajnoki és olimpiai ezüstérmes. A már említett négy olimpián sorrendben bronzérmes, ezüstérmes, ötödik illetve negyedik lett a csapat, mindig pontszerző. 2010 után megjelent a tömegsportok támogatásának új formája, az egyes szövetségekbe a Fidesz mindenhol saját embereit ültette, így sógorom is kikerült a szövetség elnökségéből, és véget értek az számára az olimpiák is. Sem négy éve Londonba, se idén Rióba nem került ki a kézilabda-válogatott.

Az atlantai olimpia ideje alatt sógornőmék két kislánya (6 és 3 évesek) és a mi (akkor még) két kislányunk (4 és 2 évesek) együtt nyaraltak Angyali-szigeten velünk és a nagyszülőkkel. Akkoriban még nem úgy volt, mint manapság, hogy Facebook, WhatsApp vagy Viber állt volna rendelkezésre a napi kommunikáció fenntartására. Egy kis Philips-televízión követtük az olimpiát meglehetősen rossz vételi viszonyok között, és a közönség soraiban próbáltuk felfedezni sógornőméket. Ez végül is nekem sikerült: felvételről láttuk Czene Attila 200 m vegyesúszásban szerzett aranyérmét, a győzelmet ünneplő közönség soraiban voltak Jutkáék, amely a YouTube-nak hála így 20 év után is újra látható.
1996 nemcsak olimpiai év volt, hanem a millecentenárium, honfoglalásunk 1100. évfordulója is. Már nagyban dübörgött a Bokros-csomag, a Horn-kormány ott spórolt, ahol tudott (zárójelben jegyzem meg, hogy ekkor sikerült utoljára jelentősen csökkenteni az államadósságot), de a millecentenáriumi ünnepségekre nagyszabású rendezvényeket ígértek, hogy kárpótolják a magyarokat az elmaradt világkiállítás miatt.
Itt muszáj megállnunk egy pillanatra, hogy megemlékezzünk a soha meg nem valósult Bécs-Budapest, később csak Budapest Expóról. A közös világkiállítás megrendezéséről még 1987 őszén egyezett meg Grósz Károly és Franz Vranitzky. Az Expó szlogenje "Hidak a jövőbe" lett volna, és nem győzőm hangsúlyozni, hogy több mint két évvel a rendszerváltás előtt milyen bátor gondolat volt egy vasfüggönyön átívelő világkiállítás. A rendszerváltás a világkiállításnak ezt a pikantériáját eliminálta, így aztán a bécsiek 1991-ben kihátráltak a projektből. Az Antall-kormány még mert nagyot álmodni, fennmaradt a világkiállításra vonatkozó szándék, melynek területéül az akkor még üresen álló, a Petőfi- és Rákóczi-hidak között elterülő lágymányosi területet jelölték ki.

Megint egy közbevető megjegyzés. Az Expó leendő területére éppen 100 évvel korábban, a millenniumi ünnepségekhez kapcsolódóan mertek nagyot álmodni, és az akkor még létező lágymányosi tó körül megalkották Budapest legnagyobb vigalmi negyedét, a Lágymányosi Konstantinápolyt. A nehezen megközelíthető és erősen szúnyogos területen a vállalkozás fél év alatt befuccsolt.
Hasonló fiaskó elébe nézett a Budapest Expó is, mely immár "Utak a jövőbe" szlogennel futott volna. Az 1994-ben megválasztott MSZP-SZDSZ-kormány végül is '94 őszén jelentette be, hogy felmondják az Expót. A terület azóta nagy részben beépült, az ELTE és a BME új épületei valamint nemzetközi informatikai cégek irodaházai épültek meg a területen, a kisiklott világkiállításra csak a két évtizedig torzóként rozsdásodó Tüskecsarnok emlékeztetett, melyet végül 2014-ben adtak át véglegesen.
Most kanyarodjunk vissza 1996-ra, a millecentenáriumi programokra. Szinte valamennyi előre meghirdetett program végül kudarccal zárult, így a Pusztavacsra tervezett Rockfoglalás Fesztivál is. Angyali-szigettől nincs messze Pusztavacs, így a hatéves Eszterrel és négyéves Borival egyik nap átautóztunk Pusztavacsra, a kicsik maradtak anyósomékkal. Lényegében egy ócska kirakodóvásárral találkozhattunk, a honfoglalásra csak néhány jurta és az íjászkodás emlékeztetett, A parkolás és a kaja drága volt, de legalább a gyerekek jól érezték magukat. Kicsit csalódottan mentünk vissza a szigetre (ez nem volt túl egyszerű, mobiltelefon nem lévén a "Dániel" - tá-ti-ti jelet dudáltuk és apósom átjött értünk a csónakkal).
Hát így telt a 20 évvel ezelőtti olimpiás-millecentenáriumos nyár.