Parlament

Parlament

2012. június 6., szerda

Internet-rádió 2

Egy másfél évvel ezelőtti posztomban büszkén írtam új szerzeményemről egy internet-rádióról. Pár hónappal a garancia lejárta után azután kínos meglepetés ért, melyet elküldtem a Tékozló homár nevű fogyasztóvédelmi fórumnak is, de ők nem tartották elég közérdekűnek a közlésre, ezért most saját blogomban közreadom:

Kedves Homár!
Olvasóid már biztosan ismerik az összes városi legendát és összeesküvés-elméletet a jótállási időt pár hónappal túlélő készülékekről, a kicserélhetetlen akkumulátorokról, a filléres, de beszerezhetetlen alkatrészekről. Arról az igyekezetről, ahogyan a gyártók azt próbálják elérni, hogy egy-két év múlva mindenképpen dobd el kütyüdet, és vásárolj újat. Én egy újabb gyöngyszemmel egészíteném ki ezt a teóriát.
Naiv ügyfél másfél évvel ezelőtt vásárolt egy Lenco gyártmányú internet rádiót. A készülék alaptulajdonsága, hogy közvetlenül nem írható bele a lejátszani kívánt adó URL-je, hanem a rádió felcsatlakozik a www.radioslots.com portálra. Ezen a portálon egyrészt csoportosítva vannak az internet rádióállomások országok és műfajok szerint, másrészt a felhasználónak lehetősége van, hogy készülékét regisztrálva létrehozza kedvenc adóinak listáját. Erre a listára nemcsak a portálon szereplő adókat, hanem tetszőleges internet rádióállomásokat is fel lehet venni. Azaz, csak lehetett.
Nos, az említett portál három hete már nem elérhető. Így a készülék sem használható. Naiv ügyfél levélben kereste meg egyrészt magát a Lenco céget, másrészt annak magyarországi márkakereskedőjét, aki a garanciális javítást is végzi.
A Lenco röviden csak annyit válaszolt, hogy naiv ügyfél érvényesítse két éves jótállási jogát. Külön posztot érne meg, hogy a két éves nemzetközi jótállásból miképpen lesz Magyarországon egy éves jótállás, de ez a tény a garancia-papíron többször is ki van hangsúlyozva.
A magyarországi márkakereskedő válaszából kiderül, hogy nagyon sajnálják, hogy naiv vásárló így járt, remélik, hogy az említett portál hamarosan ismét elérhető lesz (ennek semmi jele, a name-szerverek nem találnak ilyen nevű internetes oldalt).
Naiv ügyfél utána nézett, hogy a jelenleg forgalmazott Lenco internet rádiók milyen portálra csatlakoznak, és csodálkozva látta, hogy egy másikra, a www.reciva.com oldalra. Arra a felvetésre, hogy esetleg a szoftver módosításával a régi internet rádió is csatlakozhat a reciva-ra, azt a sajnálkozó választ kapta, hogy a www.radioslots.com "chip-szinten" van a rádióba építve. Ezt naiv vásárló nem egészen érti, hiszen manapság egy komolyabb kávéfőző javítását is azzal kezdi a szerelő, hegy beletölti a legfrissebb szoftver-verziót.
Naiv vásárló most nagyon becsapva érzi magát, és nagyon nem tudja, hogy ilyenkor mit tegyen? Nagyon gyanúsnak találja, hogy az említett internetes oldal néhány hónappal a készülék garanciájának lejárta után szűnt meg.
Kedves Homár-olvasók, Ti mit javasoltok?
Köszönettel:    Szaracén
Hát, így jártam...

12 megjegyzés:

  1. Érdeklődni szeretnék, mi lett a történet vége? Sikerült-e végül valamit tenni? Én is hasonló cipőben járok...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnos nem. Korábban azt hittem, azért érdemes ismert márkákat választani, mert azoknál ügyelnek a minőségre. Az utóbbi évek tapasztalatai alapján ebben is csalódnom kellett, a termékek mesterséges avultatása általános gyakorlat lett.

      Törlés
  2. Nekem csak a Klubrádió tűnt el vagy kb 1 hónapja, más jön a Lenco-n. Az eredetileg beállított Klubrádiónál "vizfolyás" szöveg fut és ennyi. Pedig ezért vettük ezt a rádiót, hogy ezt az adót szeretnénk hallgatni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, a Klubrádió nekem is eltűnt. Pont az a lényeg, hogy más internet-címen jön, amit csak akkor lehetne megadni a rádiónak, ha élne a radioslots.com oldal. Azokat az állomásokat, amiknek az internet-címe nem változott, továbbra is el lehet érni.
      A radioslots.com oldalon tetszőleges internet-címen lévő rádiót meg lehetne adni a "user" rovatban. Sajnos ez már nem használható, ezért ha egy adó új internet-címre költözik, mint nem rég a Klubrádió, a rádió számára örökre elérhetetlenné válik :(

      Törlés
    2. A rádiónak írtam és küldtek két linket amit, ha be lehetne adni a rádiónak, akkor fogható lenne. Mivel én nem értek hozzá, talán holnap a fiam tud ebben lépni. Nagyon bosszantó a dolog, jeleztem a rádiónak is, hogy így ez nem fer, ráadásul nem filléres készülékről van szó. Én még reménykedem, mert azt írták, hogy próbálnak segíteni :-)

      Törlés
    3. Mik azok a linkek? Én is kíváncsi lennék rá. Köszönöm. :)

      Törlés
    4. Pont az a lényeg, hogy az új "linket", vagyis a rádióadó új internet-címét közvetlenül nem lehet beírni a Lenco-nak, csak azon a bizonyos www.radioslots.com portálon keresztül, ami sajnos másfél évvel ezelőtt megszűnt. :(

      Törlés
  3. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  4. T. Pál József!
    Bocsi', hogy ismét írok, de nincsen esetleg a Lenco rádiójának magyar nyelvű kezelési könyve? Sajnos én csak az angol nyelvűt találtam meg a neten, de jó lenne, amit értenék is. Nekem Lenco IR 1650 a készülékem.
    A fent említett linkek: http://stream.klubradio.hu:8080/bpstream
    és http://www.klubradio.hu/stream.m3u

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Kollár Róbertné!
      Sajnálom, hogy nem hisz nekem. Magyar nyelvű kezelési utasítás ismeretében sem lehet a fenti linkeket megadni a készüléknek pontosan azok miatt az okok miatt, amit a posztomban leírtam. Kicsit olyan a helyzet, mintha az autós navigációs eszközök működését lehetővé tevő műholdakat kikapcsolnák. Onnantól kezdve a GPS semmit sem ér. Nagyjából ez most a helyzet a Lenco rádiónkkal is. :(

      Törlés
  5. T. Pál József!
    Ugyan nő vagyok és a technika és egyebek nem hagynak hidegen, sőt először 78-ban kezdtem számítástechnikát programozást tanulni -nem vagyok kezdő, tudom mi az ha egy honlap nem működik. A linket egy másik érdeklődőnek szántam.
    S hogy lássa nem vagyok megsértve - nem az én stílusom - közlöm, hogy már tudja venni a Lenco rádió a Klubrádió adását (a technikus mégis dolgozott a problémánkon :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Kollár Róbertné!
      Ha Mohamed nem megy a hegyhez, a hegy megy Mohamedhez (vagy fordítva?). Úgy tűnik, az Ön állhatatos kilincselésének köszönhetően a Klubrádió visszaállította az on-line adás eredeti URL-jét (is). Kipróbáltam, az enyémen is szól, hálás köszönet érte.
      Persze ez azon a problémán mit sem változtat, ami miatt az eredeti poszt született, vagyis hogy a Lenco-nak - szolgáltató híján - nem lehet új internet-címet megadni. A rádiónk továbbra is csak azokat az internet-rádióadókat fogja, amik a memóriájában vannak, és a címük még nem változott meg.
      Én annak idején nem csak a Klubrádió miatt vásároltam meg a készüléket, hanem azért, hogy tetszőleges, általam kedvelt internetes adásokat foghassak, így pl. a One Love Reggae zenei adót, amely fel volt véve a kedvenceim közé, de sajnos az a bizonyos radioslots.com már nem teszi lehetővé a kedvenc adóim elérését.
      Még egyszer köszönöm, hogy a Klubrádiót kijárta nekünk :)

      Törlés