Van az interneten egy portál a photosynth.net. Ez úgy működik, hogy ha egy objektumról, épületről, szoborról különböző nézetekből, látószögekből, különböző fókusztávolsággal fényképeket készítesz, akkor ez a portál megkeresi a képek közötti kapcsolódási pontokat és az objektumról egy szintetizált nézetet állít elő. Na, ez jut eszébe egy informatikával foglalkozónak Ulickaja könyvéről.
Az Imágó egyes fejezetei a nézetek, melyek hol csak egy néhány órányi eseményt, hol több emberöltőt dolgoznak fel, hol vidámak, szatirikusak, hol pedig tragikusan keserűek, de valamiképpen kapcsolódnak a többihez. A könyv végére az olvasóban összeáll a szintézis. Olvastam már Ulickaja-könyvet, a Daniel Stein, tolmácsot, ott az összerakós játék puzzle-kockái levelek, interjúk, visszaemlékezések voltak.
A regény három főszereplője, a három jó barát, Ilja, Miha és Szanya hol főszereplői, hol csak mellékszereplői az egyes fejezeteknek, életüket keresztül-kasul szövik a fontos mellékszereplők, a három barátnő, Olga, Tamara és Galja, a fiúk irodalomtanára, Viktor Juljevics, valamint Szanya nagyanyja, Anna Alekszandrovna, aki mindhármuk nagyanyja is, és persze sok-sok mellékalak, akik csak egy-egy epizódban tűnnek fel.
Persze egy dolog a forma, de miről szól az Imágó? Mit jelent egyáltalán a cím? Az imágó a rovarok kifejlett formája, ezzel a hasonlattal követhetjük a szereplők fejlődését, felnőtté válását a 60-as, 70-es, 80-as évek Szovjetuniójában, mely egyszerre tűnik ellenséges, idegen és élhetetlen helynek és barátságos, meleg hazának.
Miha halálával kapcsolatban ezt olvashatjuk: "Elrepül a szárnyas lény, itt hagyja a földön kitinhéját, a repülő lény üres koporsóját, és e repülő lény új tüdejét új levegő tölti be, és új zene csendül fel új, kifejlett hallószervében."
A regény alapvetően a Szovjetunió szamizdat irodalmáról szól, amiről annak ellenére keveset tud egy átlag olvasó, hogy az eddigi öt orosz irodalmi Nobel-díjas (Bunyin, Paszternák, Solohov, Szolzsenyicin és Brodszkij) közül négy belső vagy külső emigrációban élt, egyedül Solohov volt hű a Szovjetunióhoz. A regény utolsó epizódjának szereplőjéről csak azért tudhatjuk meg, hogy Joszif Brodszkij, mert egy versidézet lábjegyzetében ott a szerző és a fordító neve. A regényben sokat olvashatunk az orosz zenei és képzőművészeti életről is, a köszönetnyilvánításból kiderül, milyen nagy csapat dolgozott az írónőnek, hogy a tárgyi pontosság ne csorbuljon. Sok egyéb, a maga korában elhallgatott tényt is megtudhatunk, pl. olvashatunk a krími tatárokról, vagy arról, hogy Sztálin temetésén mintegy 1500 embert agyontaposott a tömeg.
Be kell valljam, ez volt első orosz nagyregényem (620 oldal). Tolsztojt, Dosztojevszkijt nem olvastam, Solohovba (Csendes Don) és Paszternákba (Doktor Zsivágó) csak belekezdtem. Pedig a szélesen hömpölygő epika úgy ragadja magával az olvasót, mint a Volga vagy a Don.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése