Húsvét hétfőn délre buszoztunk, és jutott minden: vízesés, gleccser, tengerpart, vulkán.
Utunk első állomása (pontosabban a második, mert a hosszú út miatt volt pisiszünet is) a Skógafoss vízesés volt. A vízesés 60 méterről zúdul alá, és mellette egy több mint 500 lépcsőfokból álló lépcsőn felkapaszkodhatunk a vízesés tetejére és megtekinthetjük a felső vízesést, a Hestavaðsfoss-t.
A Skógafoss:
A Hestavaðsfoss:
Az eredeti útitervben a következő programpont madárles lett volna, a lundák fészkeinek megtekintése. De áprilisban még a lundák skóciai téli pihenőjüket töltik és csak májusban jönnek vissza fészkelő helyükre. Helyette egy másik természeti csodát, a Solheimajokull gleccsert kerestük fel.
A Solheimajokull Izland egy másik platógleccserének, a Mýldarsjökull-nak a gleccsernyelve, mely 100-150 évvel ezelőtt még kifutott a tengerig, ma viszont már egy gleccsertóban végződik, melybe időnként hatalmas jéghegyek, "gleccserborjak" szakadnak bele. A gleccser tetejére jégcsákányos túrákat is szerveznek. Mi, mezítlábas turisták alulról, a gleccsertó felől szemlélhetjük ezt a csodát.
 |
| Mögöttünk a Solheimajokull |
 |
| Leszakadásra várva |
 |
| Tetején hangya méretű emberek (kattints rá és nagyíts bele) |
 |
| A gleccserkanyon száraz része, a gleccsertó és a gleccser |
Utunk harmadik állomása Reynisfjara fekete homokos tengerpartja, ahol van minden: fekete bazalthomok, bazaltorgonák, három méteres hullámok, tengerből kiemelkedő sziklaképződmények.
A bazalthegy túloldalán Izland legrégebbi városa, Vík várt ránk, ahol barátkozhattunk kicsit a kistestű izlandi lovakkal, melyek nemcsak testméretükkel, de sajátos járásmódjukkal, a "tölt"-tel is alkalmazkodtak az izlandi viszonyokhoz.
Útban visszafelé megálltunk egy ponton, ahol a legjobb kilátás nyílt az Eyjafjallajökull vulkánra. Tetejét ma ugyanolyan vastag jégtakaró fedi, mint Izland többi platógleccserét, nehéz elképzelni, hogy 2010-es kitörése során olyan mennyiségű vulkáni hamut lövellt fel egészen a sztratoszféráig, hogy hónapokra le kellett állítani Észak-Európa légiközlekedését. Az azóta eltelt 13 évben az 1 km átmérőjű kráterén 40 m vastag jégtakarót növesztett, vagyis legközelebbi aktivitásakor először ezt fogja ledobni magáról iszapos, sáros áradat formájában. Van is Wík városára evakuálási terv egy ilyen esetre.
 |
| Az a jéggel borított nagy lapály az Eyjafjallajökull krátere |
A mai napon még egy vízesés várt ránk, a Seljalandfoss, mely egy nagyobb és több kisebb vízesésből álló rendszer, és a délutáni napfényben még a szivárványt is megpillanthattuk a vízpárájában.
 |
 |
Utolsó nap hajnalban a szállodai tűzjelző hangjára ébredtünk (pontosabban Kati ébredt, én meg sem hallottam). Kiderült, hogy téves riasztás volt, de ha már felébredtünk, hozzáláttunk a pakolásnak. Pedig még az utolsó napon is sok élmény várt ránk.
A péntek délutáni bálnales lett áttéve kedd délelőttre. Azt gondoltam, hogy ez is olyan lesz, hogy meghajókáztatják az utazót, aztán vagy lát bálnát, vagy nem.
A hajón mindenki számára biztosítottak vízálló kezeslábast és ingyenes tengeri betegség elleni tablettát (Kati igénybe is vette). Nagyjából egy óra út vitt ki a Faxaflói-öbölbe, ahol a bálnák szeretnek megpihenni, és mivel halban gazdag, a delfinek is szívesen járnak ide vadászni.
Így először egy kardszárnyúdelfin-csapatot pillantottunk meg. A 8-10 delfinből álló raj mintha nekünk akart volna szinkronúszás-bemutatót tartani, hullámzó úszással követték a hajónkat. Aztán a hajó rágyorsított és fordulatot vett, mert a közelben egy hosszúszárnyú bálna úszkált a borjával. A hátukat és a farokúszójukat mutatták meg nekünk. Aztán negyedóra elteltével feltűnt egy magányos hosszúszárnyú bálna is. A nagy hullámok és a szakadó eső ellenére hatalmas élmény volt látni ezeket a csodálatos lényeket. A fedélzeten én az akciókamerámat használtam, melynek felvételei még nincsenek feldolgozva, ezért csoportvezetőnk két fényképét teszem be egy bálnahátról és egy bálnafarokról (pont ennyit láttunk mi is).
 |
| Nahát, egy bálnahát |
 |
| Bálnafarok |
 |
| Andrea, a bálna |
 |
| Kati kezeslábasban |
Bálnales után már bőröndökkel szálltunk be a buszba, de útban a repülőtér felé a Reykjanes-félsziget zordabb arcát is megtekintettük. Elsőként a Kleifarvatn tavat. Mind a tó, mind a környéke halott és kietlen, vulkáni területen van az egész.
Ugyanezen a vulkáni területen található a Krýsuvík geotermikus terület, ahol úton-útfélen forrásban lévő bugyogó tavacskákat látni. Nem is érdemes lelépni a deszkapallóról, mert pórul járhat a turista!
És a végén még egy fürdés is belefért a programba! Egy 800 éves lávamezőn 2000 m mélyről szilikát tartalmú termálvíz tört föl, kékes-rózsaszínes tavat alkotva, ez a Kék Lagúna, izlandiul Bláa Lónið. Története hasonlít Egerszalók történetéhez: először csak ideiglenes fürdőhelyek létesültek, de mára a lávamező kellős közepén egy csodálatos termálfürdő épült, sőt, a közelben egy geotermikus erőmű is hasznosítja a hőforrás energiáját.
Izland energiaellátása 100%-ban megújuló. Fűtésre és melegvízre kizárólag geotermikus energiát használnak, a villamosenergia-termelés harmada is geotermikus, kétharmada pedig vízerőmű.
A termálfürdő ára borsos, de a belépő árában benne van egy ital elfogyasztása a vízi bárban és egy arcradír is. Meg persze a fürdőzés élménye a kietlen lávamező közepén.
A repülőtéren flottul ment minden, ezúttal pontosan szálltunk fel, de még így is hajnali fél négy felé kerültünk ágyba. Annyi sok szép ország van, nem valószínű, hogy járok még Izlandon az életemben, de megmarad örök emléknek.
 |
| Viszlát, Izland |
