Tíz évvel ezelőtt feltöltöttem egy elég sikeres dalt a felcsúti kisvasútról Felcsúti Csucsú címmel (115 ezer megtekintés), és a forgatás körülményeiről öt évvel ezelőtt már részletesen posztoltam. A kisvasút megépítésére megpályázott mintegy 600 millió forint egyrészt nem is volt kiugróan magas, másrészt nem is lopták el, tényleg vasút épült belőle. Amikor néhány évvel ezelőtt Hadházy Felcsútra csábította az Unió ellenőreit, azok megállapították, hogy megépült a vasút, nincs itt semmi látványosság.
Csakhogy a pályázati anyagban megadott évi félmillió utasszám meg sem közelítette a valóságot, másrészt a vasút működése az elmúlt tíz évben nem lett volna fenntartható a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány (FUNA) rendszeres anyagi támogatása nélkül.
Az áprilisi kormányváltás azonban valószínűleg érinteni fogja a kisvasútat is, hiszen:
- A TAO-rendszer jelentős változása várható, és mindenképpen vége annak a paradicsomi állapotnak, hogy a FUNA kapja az országban a legtöbb TAO támogatást;
- A FUNA mögül sorra hátrálnak ki a korábbi szponzorok, legutoljára a Szíjj László érdekeltségébe tartozó Duna Aszfalt döntött úgy, hogy nem támogatja tovább az Akadémiát;
- Mint tudjuk, a kisvasút a felcsúti stadion és az Alcsúti Arborétum között közlekedik, amelyet viszont a FUNA-tól átvett a Duna-Ipoly Nemzeti Park, mint fenntartó, és rögtön egy évre be is zárta.
| Kati a pécsi kisvasúton 2010-ben |
| Én és Petra a felcsúti Puskás-szobornál 2016-ban |
![]() |
| Banksy-stílusú karikatúra Orbán vasutazásáról |
- A fiatalok azért szavaztak a Tiszára, mert a Brüsszel által befolyásolt Facebook félrevezette őket (ugyanott vagyunk, ahol Gajdics a bukás utáni első öt percben: "A Facebook meg ezek az ö-ö-ö-ö izék, amik oda tartoznak"). Mondja ezt annak a pártnak a vezetője, amely a FB-hirdetésekre nagyságrendekkel több pénzt költött, mint a Tisza.
- Orbán szerint a Tisza felszámolta a jogállamot, a jelenlegi kormányt először Kun Béla tanácsköztársaságához hasonlította, amely 133 nap múlva gazdaságilag magától összeomlik, majd Venezuelához, melynek erőszak lesz a vége. Nem lehetünk Európa banánköztársasága.
- A jelenlegi rendszer neve Neokommunizmus vagy New Age Communism, mely lényegében önkény, és csak Lengyelországban (!) van hasonló Európában.
- A Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal ugyanaz, mint a rákosista ÁVH.
- Szerinte eljött Magyarország ötödik kifosztásának korszaka, a Nemzeti Bank körül már keselyűként keringenek az arcról már jól ismert nyugati bankárok, hogy olcsón megszerezzék a magyar vagyont. Az euró bevezetése csak fedőszöveg, a megszorítások szinonimája. Hogy mi volt az első négy kifosztás?
- Trianon
- A második világháború utáni jóvátétel
- A Horn-kormány
- A Medgyessy-Gyurcsány-Bajnai kormányok
- A teendő a következő: a parlamenti frakcióban be kell bizonyítani, hogy jobban kormányoznának, ha ők kerülnének újra hatalomba (Pócs Jánosokkal, Németh Balázsokkal, Szentkirályi Alexandrákkal, Mein Gott!). A parlamenten kívül viszont határozott nemzeti ellenállással, bármit jelentsen is ez!
- A közszolgálati médiumokból ócska propaganda-szócsövet csinált;
- A vidéki lapokat központosította a KESMA/Mediaworks égisze alatt, melyek uniformizált politikai sablonokat közvetítettek;
- Az ellenzéki rádiókat megfosztotta rádiófrekvenciáiktól;
- A társadalmi célú hírdetéseken és az állami tulajdonú cégek hirdetésein keresztül a "baráti" médiumokat anyagilag támogatta, a piaci hirdetők elriasztásával pedig az "ellenséges" médiumokat megfosztotta anyagi forrásaiktól;
- Az ellenzéki médiumokat rendre kizárták a különféle kormányzati rendezvényekről, sajtótájékoztatókról.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése