Budavári legendárium

A legszebb helytörténeti könyvel töltöttem szabadidőmet az elmúlt két hétben, amit valaha is olvastam: Száraz Miklós György Legendás Budavár című csodaszép kiadványával. Hogy mitől olyan csodálatos ez a könyv? Hát először is attól a több mint kétszáz tökéletesen (és gyanúsan AI-segítséggel) restaurált archív fekete-fehér fotótól, melyek a Budai Vár 150-90 évvel ezelőtti állapotát mutatják be. Hihetetlen, hogy mennyire élettel teliek ezek a képek.

A másik pedig a könyv stílusa, amely földrajzi alapon szervezve északról dél felé haladva írja le az utcák, házak történetét a történelmi anekdotázás könnyed stílusában szörfözve az évszázadok között. Súlyos történelmi események és bulvár témák vegyesen zúdulnak ránk a könyv lapjairól, könnyed ívet húzva III. Béla királyunktól (kinek sírja a Mátyás templomban található) egészen Vlagyimir Putyinig.
("III. Béla 1186-ban feleségül vette Capet Margitot, II. Fülöp Ágost francia király nővérét, így Európa leghatalmasabb uralkodója lett, aki a lengyelek ellenében az oroszokat segítette. Ha nincs III. Béla és nem vagyunk mi, magyarok, akkor ma nincs Putyin, nem lett volna Brezsnyev és Hruscsov, sőt Sztálin, Nagy Péter és Rettegett Iván sem?")

Talán tudjátok, hogy éppen 40 éve, 1986 óta vagyok I. kerületi lakos, Sziklai Sándor úti (ma megint Lovas út) lakásom erkélye a várfalra nézett. Így a Buda visszavívásának 300 évfordulójára korabeli ruhákban rendezett ünneplését lelkesen végig fotóztam, hiszen az emléktábla a várfalon pont a házunkkal szemben van.

Természetesen a visszafoglalásról, aminek idén szeptemberben a 340. évfordulója lesz, a könyv is részletesen ír, hiszen Budavár a 16.-17. századi Oszmán Birodalom egyik legcsillogóbb ékköve volt, a visszafoglalása hatalmas európai összefogás eredménye, melynek híre bejárta az egész kontinenst. És egyben ez volt ennek a gyönyörű ékkőnek az első nagy pusztulása, felégetése és kifosztása. És mennyi ilyen követte még a történelemben!

Buda és Pest a török korban korabeli festményen

De ha már a Sziklai Sándor utcáról beszélünk, az utca névadója a Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnoka volt, aki 1956-ban budakeszi otthonában a forradalmárokkal folytatott tűzharcban halt meg (A forradalom 50. évfordulójára készült egy film Budakeszi srácok címmel, melyből kiderül, hogy Budakeszire a kitelepített svábok helyére rendszerhű funkcionáriusokat, katonatiszteket költöztettek be, így Sziklai Sándort is. A forradalom alatt egy fiatal forradalmár fegyvereket gyűjt be, de Sziklai rálő, a forradalmár súlyosan megsérül. Ezután a feldühödött nép megostromolja a házát és kézigránátot dob be az ablakon, majd Sziklait meglincselik).
Nem véletlen, hogy a rendszerváltozás után a várfalat megkerülő út visszakapta eredeti nevét.

Nem állom meg, hogy ne tegyek ki egy másik fényképet, amit szintén 1986-ban, beköltözésem évében készítettem az akkori Petterman bíró utcáról (ma Nándor utca).  Nemcsak a Teherelsztó akkor még viszonylag új épülete miatt, amiről korábban már többször posztoltam, hanem az utca névadója miatt, akiről csak a könyvből tudtam meg, hogy kicsoda és miért nevezték el róla az '50-es években ezt az utcát. Petermann budai bíró az Árpád-ház kihalása után a trónkövetelők közül Vencel pártjára állt. Mivel a pápa Károly Róbertet támogatta, egyházi tilalom alá helyzeték Budát. Cserébe Petermann kiátkozta a pápát (!), és egy bizonyos Lajos pap továbbra is kiszolgáltatta a budai lakosoknak az egyházi szentségeket. Később, a Károly Róbert-pártiak győzelme után Petermannak menekülnie kellett, de ez a 650 éves történet jó ürügy volt Rákosiéknak, hogy egy klérus ellen nyíltan fellépő személyről nevezzék el az utcát, amely csak a 2011-es nagy Budapesti közterület-átnevezésekben kapta vissza a Nándor nevet.
Hogy ki az a Nándor? Régen a bolgárokat hívták nándoroknak, kikből sok élt Budán az oszmán időkben. Szintén a könyvből tudom, hogy a bolgár folklórban a mai napig fennmarad Buda emléke: a bolgár népénekekben, népballadákban, hősénekekben gyakran jelennek meg magyar témák, királyok, bánok, hadvezérek, királynék és Buda vára.

Esküszöm az utolsó személyes vonatkozású fotót teszem ki ebbe a posztba, merthogy az esküvőnk is itt volt, a Budai Várban, az Úri utca 58-ban, ahol ma is lehet házasságot kötni azoknak, akik szeretik a romantikát.

Nem ez az első Budavárról szóló helytörténeti könyv, melyet birtoklok: még 1988-ban megkaptam szüleimtől Turjányi Papp Melinda A budavári lakónegyed című munkáját. Jól kiegészíti ez a könyv Száraz Miklós György könyvét, egyrészt azért mert ebben főleg beltéri fotók vannak, lépcsőházak, belső udvarok, gótikus ülőfülkék (tudtátok, hogy a Budai Vár 34 kapualjában 64 ülőfülke található). Hajdanában még benézhetett a járókelő ezekbe a kapualjakba, ma már zárva tartják őket a lakók.
Másrészt Turjányi könyvében jól áttekinthető térkép van, mellyel Száraz Miklós György leírását is jól tudtam követni.

Száraz Miklós György könyvéből árad a 19 századi Budavár girbe-gurba utcái, csorba házai, vendéglői és üzletei iránt érzett nosztalgia. Hatalmas respekttel ír a második világháború pusztítása utáni újjáépítésről (tudtátok, hogy a Budai Várban mindössze négy épület nem sérült meg?):

A második világháborúban a 18-19 századi barokk és klasszicizmus semmisült meg, alatta pedig, az ijesztő és elkeserítő romok alatt, ott rejtőzött a középkor. Kapu- és ablakbetétek, boltozatok, falak, néha még freskók is. Az 1950-es és 1960-as években a műemlékvédő építészek és művészettörténészek lenyűgöző munkát végeztek: a földkerekség egyetlen megmaradt középkori magyar városát mentették meg.

A sokat szidott Hilton szállodáról is pozitív véleménye van:

...az alig fél évszázada épült szálloda építészeti csúcsteljesítmény, mert benne megvalósul a lehetetlen: békésen összesimul az ősi és az új.

Rosszallóan ír a 19.-20. század fordulóján épült közfunkciót betöltő épületekről. Pl. a Levéltárról:

1913 és 1920 között aztán az ódon házacskák, egészen pontosan a Bécsi kapu tér 2-3. és 4., valamint a Nándor utca 1. szám helyén neoromán óriást építettek, amit, ha másutt magasodik, talán még szerethetnénk is, így azonban a tér egységes hangulatát szétromboló épületszörny lett.

A Pénzügyminisztériumról sincs jó véleménye:

A ház különben csuda épület, Fortuna-háznak is nevezik. Csoda az is, hogy megúszta, túlélte a Pénzügyminisztérium építését megelőző bontási cunamit, a modernizáló elmebajt. Az új épület, a monstrum, az épületszörny, az építészeti Gólem magába gyűrte, befalta, szerencsére lenyelni nem tudta.... Talán az ég urának sem tetszett az esztelen rombolás, a gőgös építkezés, mert lám, mit olvasok a Magyarország 1902. augusztus 15. számában: "a szombati zivatar alkalmával villám csapott az épülő pénzügyminiszteri palotába." 

Kati a Fortuna-ház gótikus ülőfülkéjénél

A Szent György térről egyenesen ezt írja:

Itt szinte semmi nincs meg abból, ami egykor volt. Lakóházak tűntek el, kisebb-nagyobb paloták, templomok és kolostorok. Amit látunk, annak többsége új, és mondhatnám azt is, hogy értéktelen. Mert mi ez a hely? Mi minden létezett itt valaha? Hol is Járunk?

Na és mi a helyzet a Hauszmann-féle palota-rekonstrukcióról? A korábbi palotát Sisi királyné imádta, jobban szeretett itt lenni, mint Bécsben, Mária Valéria is itt született. Erzsébet királyné 1898-as halála után a mogorva Ferenc József kerülte Budát, pedig Hauszmann igyekezett egy második Burgot építeni neki. Erről Móriczot, "a magyar őserő íróját" idézi:

Mi ez az épület, kérdezi rezignáltan. Azután a kérdését meg is válaszolja: egy ország luxusa. "Jött egy nép, hogy fáradt és közönyös urának csábító kéjlakot emeljen!" Milyen "boldogtalan elszánás" ez. Más ország, más szokások, más életnívó. "A Monarchia Ura mosolyogva és vállveregetve és bókolva fogadta a finom ajándékot", ami sok az ajándékozónak, kevés az elfogadónak, aki "maradt tovább a maga Burrgjában." És mi, magyarok? Mi a boldogtalan szerelmes kielégítetlen vágyával "imádjuk tovább ferde álmaink tündérkirály álmát".

 A könyv epilógusa egy idézet a Budapesti Hírlap 1914. januári számából:

"A modern Budapest nem kímél meg semmit, az egész Várnak lassankint más képe lesz. Cifrább, hivalkodóbb, de sivárabb. Eltűnik utcáiból a csend, a kockakő nem veri visszhangra a lépések zaját, fürge autóbusz fogja gyomrából kibocsátani a hangos, lármás embersokaságot. És a Budai Vár megszűnik oázis lenni a nagyváros sivatagában, ahol menedéket talál mindenki, akinek az idegrendszere nem bírta el a város törtető zaját."

Ezt a csendes oázist, ezt a középkori zárványt idézik vissza a könyv csodálatos fotói és a szerző szeretettel teli, nosztalgikus történetei.