A velem egyidős, 1956 óta futó Eurovíziós Dalfesztivált 2012 óta, vagyis azóta követjük családilag különös figyelemmel, amióta a magyar közszolgálati televízió egy hatfordulós dalversenyben választja ki az induló előadót és a versenydalt. A műsor címe A Dal, és a közszolgálati csatornákon sugárzott műsorok közül az egyik legnézettebbnek számított. Még Bori is a tévé előtt ragadt ilyenkor, sőt, amióta a CEU-n megismerte Steve-et, egy médiaszakértőt, aki rendszeresen részt vett a magyar dalverseny szervezésében (egyszer még a backstage-be is bevitte Borit) és jelen volt az összes fesztiválon, azóta minden évben megkonzultálja vele a magyar versenydal esélyeit és tippelnek a lehetséges győztes dalra is.
2012 óta én is szinte minden évben posztoltam a dalfesztiválról. 2012-ben azt írtam, hogy a magyar versenydal, a Compact Disco nevű zenekar száma zeneileg nagyon igényes volt, de az előadók nem voltak szerethetőek, ezért végzett ennyire hátul.
2013-ban azon lelkendeztem, hogy ByeAlex dala egyszerűségével volt megkapó, ezért végezhetett végül a 10. helyen úgy, hogy a németek a legjobbnak, a svájciak pedig a második legjobbnak tartották. A magyar homofób közvéleménynek 2014-ben kezdődött a problémája az Eurovízióval, mégpedig a finn versenydal kapcsán: a finnek tiltakozásul, hogy a skandináv országok közül csak Finnországban nem engedélyezett az azonos neműek házassága, egy leszbicsókkal fejezték be előadásukat. A rendező Svédország a show-műsorukban mutatott be egy melegcsókot.
A 2014-es dalfesztivál magyar szempontból azért volt emlékezetes, mert a félig afrikai származású Kállay-Saunders András dalával 5. helyezést ért el, ez lett A Dal által kiválasztott legsikeresebb versenydalunk. Másrészt ezen a fesztiválon nyert toronymagasan a nyíltan vállalt transzvesztita osztrák Conchita Wurst, ami sok magyar nézőben is kiverte a biztosítékot, de például Törökország közleményben jelentette ki, hogy ez már az ország által vallott értékekkel nem összeegyeztethető, ezért a továbbiakban nem vesznek részt a dalfesztiválon. 2014-ben Orsi már Izraelben élt, ezért egy külön kis családi vetélkedő alakult ki, hogy a magyar vagy az izraeli dal végez-e jobb helyen.
2015-ben is posztoltam az Eurovízióról. Akkor a svédek egy nagyon szerethető versenydallal, szoros versenyben az oroszokkal nyertek végül. 2016-ban arról írtam, hogy Freddie dala helyett Petruska vagy Oláh Gergő dala esélyesebb lehetett volna (ezt Steve is megerősítette), valamint arról, hogy a svédek mennyi sok öniróniával voltak képesek megrendezni Show-műsorukat.
20017-ben megint magyar sikerekről számolhattam be a blogomban: Pápai Joci tradicionális cigány dallal lett 8. Ebben az évben választották külön a szakmai zsűri és a közönség szavazatait, így megtudhattuk, hogy míg a szakmai zsűri Jocit csak a 17. helyre sorolta, addig a közönségszavazás után 9 hellyel előre lépve a 8. lett. A versenyt egyébként egy minden manír nélkül előadott érzelmes portugál dal nyerte Salvador Sobral előadásában.
A 2018-as fesztiválról külön posztban nem számoltam be, pedig azt egy izraeli előadó, a nem túl előnyös külsejű, de annál tehetségesebb energiabomba, Netta nyerte a Toy című számával. Mondanom sem kell, hogy Orsi nagyon büszke volt, esküvőjén buliztunk is Netta dalára és vártuk a 2019-es Tel Aviv-i dalversenyt, melynek mottója az lett: Merj álmodni (Dare to dream!). A fesztivál minden idők leglátványosabb Eurovíziós Dalfesztiválja volt elképesztő színpadtechnikai elemekkel, fényfestésekkel, hologramokkal. A dalfesztivál már évek óta Európa sokszínűségét, nyitottságát és elfogadó voltát fejezi ki, még Tel Aviv-ban is volt helye a melegséget elfogadóan bemutató show-elemeknek. A versenyt a holland Duncan Laurence nyerte egy szál zongorával előadott szerelmes dalával.
A verseny után Magyarországon cikkezni kezdtek a győztes előadó biszexuális voltáról, és a közmédiában azt kezdték el hangoztatni, hogy hogy az Eurovíziós Dalfesztiválon már a heteroszexuális fehér férfiak nem rúghatnak labdába, mert csakis a transzszexuálisokat, biszexuálisokat és melegeket favorizálják, a fesztivál valójában nem más, mint egy évente megrendezésre kerülő Pride, és szegény Pápai Joci is ennek lett az áldozata (hosszú idő után az újrázó Pápai Joci nem jutott döntőbe ugyanis). Már ekkor gyanút foghattam volna, hogy itt valami készül, de csak a héten jelentették be, hogy véglegesen eldőlt: Magyarország kiszáll az Eurovízióból. Érthető: a rotterdami fesztivál mottója ez: Open Up! (Nyílj meg, tárulkozz ki!)
A vicces az, hogy A Dalt jövőre is megrendezi a Magyar Televízió, pedig annak pont az volt a lényege, hogy kifejezetten fesztiváldalok indultak rajta. Mi nézők is olyan szemmel néztük, olyan füllel hallgattuk, hogy milyen esélye lehet a daloknak az Eurovízión: Van-e a dalban olyan "hook", dallamtapadást okozó zenei elem, amely alkalmassá teszi , hogy slágerré váljon, mennyire szimpatikus és szerethető az előadó, mennyire jó a koreográfia és a látványelemek. Egyéb műfaji korlátokról nem is beszélve: három perces kell hogy legyen, egyszerre legfeljebb hatan lehetnek a színpadon, stb. Mi családon belül már eldöntöttük A Dal bojkottját, és arra tippelek, jelentősen csökkenni fog a nézettsége.
Ami viszont a magyar döntést illeti, haragot és szégyent érzek egyszerre: Teljesen indokolt lehetne, ha anyagi megfontolásból maradnánk távol a dalfesztiváltól, de mi ehelyett Európa sokszínűségét és nyitottságának elfogadását elutasítva a törökök oldalára álltunk, és egy olyan erkölcsi piedesztálról mondunk véleményt Európa egyik jelentős zenei eseményéről, amely piedesztál erősen rogyadozik a Fidesz oligarcháinak féktelen tivornyái és orgiái alatt (oligarcha-orgia, na lehet, hogy erről még írok egy dalt). De nem baj, majd indulunk a Türk Nemzetek Dalfesztiválján, oda pont jó lesz ez a dalom versenydalnak:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése