Parlament

Parlament

2015. augusztus 31., hétfő

Sóvidéken sóvárogtunk (családi nyaralás Salzkammergutban) - egyéb gondolatok

1996 óta járunk rendszeresen Ausztriába, de az első 10 évben csak síelni jártunk oda. 2006 őszi szünetében (közvetlenül a forró Őszöd után) négy napot Grazban és környékén töltöttünk, 2007-ben a tavaszi szünetben pedig Bécsben voltunk három napot. Többször is tervezgettünk ausztriai nyaralást, de valahogyan sohasem került rá sor.
Idén a nyarat tervezgetve tudtuk, hogy Orsi csak augusztus vége felé látogat haza, ezért olyan családi nyaralást terveztünk, mely rosszabb időben is élvezetes lehet. Petra azt mondta, ahhoz a kastélyhoz menjünk, amelyiknek olyan sok hegyes tornya van. Rájöttünk, hogy Neuschwanstein-re gondol, az őrült bajor király kastélyára. Én viszont már régóta vágytam Salzburgra, úgyhogy elhatároztuk, hogy Mozart szülővárosa környékén tanyázunk le, és innen kirándulgatunk erre-arra. Aztán rájöttünk, hogy Salzburgtól Neuschwanstein elég messze van, így pont Petra kívánsága maradt ki a programból.
Egy egyhetes ausztriai autós nyaralás egy öttagú család számára már elég drága ahhoz, hogy akár egy váratlan betegség, akár egy műszaki hiba vagy baleset, vagy egy teljesen lehetetlen időjárás komoly károkat okozzon. Nem olyan ez, mint egy all-inclusive nyaralás, ahol egy egynapos vírus nem oszt, nem szoroz. Szóval eléggé izgultam, de végül is mindennel szerencsénk volt.
Autós utazáshoz csak 2007 óta használok GPS-t, korábban térképpel utazgattunk Ausztriában, Olaszországban, Horvátországban, Szlovákiában. Mostani okostelómmal Magyarországon a Waze-t használom, de ehhez sajnos szükséges a mobilnet használata, ami külföldön nem áll rendelkezésre. A GoogleMap-ről tölthető le off-line térkép, de az elég fapados. Van a telómon egy Garmin, de annak lejárt az egy hónapos próbaidőszaka, viszont vásárolható rá egy hónapos licenc teljesen friss térlépekkel bárhol Európában. Végül ezt választottam, vagyis Csilla helyett (Waze) Tündét (Garmin). Tünde kicsit énekelve beszélt, mert nem sikerült az egyes szavakat azonos hangmagasságon bevinni, ráadásul magázódik szemben a tegeződő Csillával. Egy-két pont koordinátája is hibásan van benne, de alapjában véve jól használható volt. Hazaérve aztán ismét visszatértem Csillához. Egyébként az osztrák turistatérképet is letöltöttem, ehhez van egy külön appom, a g:hu, ezt használtam a Schafbergen.
A turisták által kedvelt helyeken még a főszezon után is gond a parkolás. Salzburgban központi helyen, a Mirabell park parkolóházában parkoltunk, itt egy napi parkolás 17 euróba került. Ennél valamivel olcsóbb volt Sankt Wolfgang központban lévő fedett parkolóháza, 12 euró. Bad Ischl-ben 8 eurót, Hallstattban 7 és fél eurót fizettünk. Melkben, Hellbrunn-nál, Eisriesenwelt-nél, Hohenwerfen-nél és a Gosausee-nél ingyen volt a parkolás, bár ez utóbbinál elég messze találtunk helyet, sok volt a kiránduló.

Jelenet a filmből: Sissi és Ferenc az Ischl partján
Hidak az Ischl-ön, talán itt akadt horogra a császár
Salzkammergut a filmesek körében is elég népszerű. 60 évvel ezelőtt forgatták a Sissi-t Romy Schneiderrel. Sissi és Ferencjóska Bad Ischl-ben ismerkedtek meg, ráadásul uralkodói körökben szokatlan módon a császári pár házassága szerelmi házasság volt.

A muzsika hangját 50 éve, 1965-ben forgatták Salzburgban és annak környékén. Több forgatási helyszínen is jártunk, így a Mirabell parkban, a kerti zenepavilonnál, ami most a Hellbrunn kastély parkjában van, a salzburgi várnál, illetve egy jelenetben még a Hohenwerfen kastély is feltűnik.
A híres zenepavilon

Lányaim a zenepavilonnál
Jelenet a Mirabell parkban
Petra a Mirabell-en
Julie Andrews a vár alatt
A salzburgi vár most
Háttérben a Hohenwerfen várkastély
Mi ilyennek láttuk a Hohenwerfen-t

Jelenet a filmből, háttérben a Hohenwerfen
A Hohenwerfen a Kémek a sasfészekben rendezőjét is megihlette, ebből a várból lett a filmbéli Schloss Adler. A várba valóságban egy sikló visz fel, a filmben kötélvasút, amit a mintegy 50 km-re lévő Feuerkogel-nél vettek fel.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése