Érd mégis csak egy megyei jogú város, a tábla kihelyezéséről - gondolom - a képviselő testület döntött, talán még valami szakmai zsűri is jóváhagyta, mégis mindenki rendben lévőnek találta ezt a történelmi eklektikát. Vagy így próbálták történelmileg elfogadhatóvá tenni Nagy Imrééket: Nagy-Magyarországért harcoltak, jó keresztények voltak?
Lánclevelekben vagy a Facebook hírfolyamában is fel-fel bukkannak olyan képtelenségek, mint például az, hogy hamarosan újratárgyalják az igazságtalan trianoni békeszerződést. Ma már a neten tényleg egy-két kattintással mindennek utána lehet nézni, az emberek mégis sokkal jobban hisznek vágyálmaiknak, boldogan kommentelik a hírt, hogy végre itt az ideje, és lám, a kommunista nemzetrontók nem merték felvetni a dolgot, de majd most a világ igazságot tesz.
Most olvastam Csernok Attila A valóság erejével... című könyvét (apámtól kaptam születésnapomra). Csernok a legújabb kori magyar történelem tévhiteit próbálja eloszlatni, de szerintem neki sem fog sikerülni. Bár a könyv ajánlójában Verebes István azt írja, hogy Csernok harag és részrehajlás nélkül ír, mégis az a véleményem, a könyv hangneme túl indulatos ahhoz, hogy hiteles lehessen. Nagyobb távlat és kevesebb szenvedély jobban hitelesítette volna a könyvet, aminek tartalmával - egy-két kivételtől eltekintve - különben magam is egyetértek. A közelmúlt történelmi megítélését vágyálmaink és politikai hovatartozásunk jelentősen befolyásolja, a valóság másodlagos.
Tavaly a trianoni emléknapon megnéztem Koltay Gábor Trianon című filmjét. Bár nagyon sok dokumentumot, korabeli filmhíradó-részletet láthatunk a filmben, a két megszólaltatott történész, Raffay Ernő és Nemeskürty István ugyanazt a történészi nézetet képviselik: Magyarország feldarabolásának egyedüli oka a túlzott liberalizmus, a nemzeti érzések gyengülése és a baloldali vörös eszmék elterjedése, a gyáva, nemzetietlen politikusok. Mintha Koltay nem tudná, hogy legalább annyi történész képviseli azt az álláspontot, hogy nemzeti tragédiánk fő oka az uralkodó arisztokrácia szűklátókörűsége, a nemzetiségi kérdés szőnyeg alá söprése és egy értelmetlen háborúba való belépés volt. Ebben a vitában Károlyi Mihály és Tisza István úgy képviselik a két szélső pólust, ahogyan az a budapesti Kossuth tér szoborcseréjében is megnyilvánul:
Ha történelmi vágyálmokat, tévhiteket teszünk hivatalossá, vagy csak egyszerűen megakadályozzuk a történelemtudomány nézeteinek ütközését, a jogot a kételkedésre, újra meg újra azokat a hibákat követjük el, melyek egyszer már nemzettragédiához vezettek. Ezért lehetne fontos Csernok Attila könyve, ha a szerzőnek sikerült volna az egyébként teljesen érthető indulatait kicsit visszafogni. Félő, hogy így inkább tekintik politikai röpiratnak, mint történelmi munkának.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése