1988 november 7-e hétfőre esett, ezért kihasználták az emberek a hosszú hétvégét egy kis bevásárlásra. Vitték apóst, anyóst, ipamot, napamot, mert így összeadódott a valutakeret. Elektrolakatos Nickelsdorfban pedig szétszedte a Commodore-t alkatrészeire, hogy az egyes komponensek értéke a vámmentesen behozható kvóta alá csökkenjen. Hát így éltünk mi akkor.
A Fidesz viszont dolgozott azon a napon. Történt ugyanis, hogy már korábban felvetették, hogy március 15-e legyen munkaszüneti nap. Válaszolt is a munkaügyi minisztérium, hogy nem jó, a kieső munkanap komoly kárt okozna népgazdaságnak. Mondták Orbánék, hogy volna itt egy másik ünnep, a november 7., amit már az oroszokon és a bolgárokon kívül csak mi tartunk a béketáborban. Nosza seprűt fogtak, és söpörni kezdték a Vörösmarty teret, nyakukban tábla: Mi ma dolgozunk, de március 15-én ünnepelni fogunk. Be is vitték őket legott a rendőrségre, de a megátalkodott ifjak arcukkal több rendőrcsizmában is kárt tettek. Szóval így éltünk.
Én a szüleimmel Sárospatakra utaztam Trabant Combi típusú kétüteműnkkel nővéreméket meglátogatni. Jól éreztük magunkat, hazafelé még Debrecenbe is beugrottunk a rokonokhoz, hogy aztán az évszázad ködébe keveredjünk a Hortobágyon. 40 km-rel lehetett haladni, éjjel volt, mire hazaértünk.
De az igazi esemény másnap, november 8-án volt. Ekkor randiztam ugyanis Katival először a Marxista-Leninista Egyetem előtt a Villányi úton. Aztán végiggyalogoltunk a Bartók Béla úton, beültünk a Ma cherie presszóba egy unicumra. Kettőre. Aztán találkoztunk másnap, meg harmadnap...A folytatás már ismert.
1988 vége és 1989 így nemcsak az ország, hanem a mi életünkbe is jelentős változást hozott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése