Unokák: öröm, bánat

Orsi lányom a két unokával, valamint a vejem már megint itthon töltöttek egy hosszú hétvégét, mert egy régi barátjuk, Benedek esküvőjére voltak hivatalosak. Benedek vejem gyerekkori barátja, és már bőven együtt járt Orsival, de kikötötte, hogy minden péntek Benedeké. A péntek délutánokat Benedek a nászoméknál töltötte hosszú éveken át, ezért nászasszonyom kicsit második anyukájának tekinti magát, és Orsi kicsit féltékeny is volt Benedekre. Szóval nyilvánvaló, hogy egy ilyen esküvőt nem hagyhattak ki, mi meg örültünk az unokáknak.

És persze Orsiék érkezésének hírére Bori is vonatra szállt, hogy ő is együtt lehessen a testvéreivel és az unokahúgaival. Meg is kaptuk az unokákat péntekre és szombatra, volt nagy játszóterezés.

Péntek esti vacsorára mindannyian hivatalosak voltunk a nászomékhoz, itt aztán volt móka, kacagás.

Három lányom palacsintázik

Yaara kifesti Petra arcát

A családi együttlét örömére még egy teljes dupla szivárvány is megjelent az égen és az egész hazafelé vezető úton követett bennünket.

Szombaton este az unokák is mentek a lagziba és este 10-ig lumpoltak (a szüleik éjjel fél 2-ig). Vasárnap reggel 7-re vittem ki a családot a repülőtérre.

Joggal kérdezhetitek, kedves olvasóim, hogy akkor mi az a bánat, amit a posztom címében is említettem. Nos, mostanra bizonyossá vált, hogy Orsiék néhány évre Buenos Airesbe települnek át, mert vejem egy ingatlanbefektető cégnél nagyon kedvező ajánlatot kapott. Márciusban már jártak kint tájékozódni, két hét múlva újra kirepülnek Orsival már a végleges dolgokat (lakás, gyerekek óvodája és bölcsődéje, autóvásárlás) elintézni. Július végén szándékoznak áttelepülni és addig rengeteg sok dolgot kell intézniük, pl. a Tel Aviv-i lakásuk kiadását.

Budapest - Buenos Aires 12 000 km

Buenos Airesben most épp a tél közeleg, de mivel a gyerekek amerikai óvodába/bölcsődébe fognak járni, ott az északi féltekének megfelelően augusztus végén fog kezdődni az év. Orsi már lelkesen tanul spanyolul, mert Argentínában az átlagemberek nemigen beszélnek angolul.

Csodálom Orsiékat, hogy két gyermekkel, biztos izraeli egzisztencia mellett belevágnak ebbe a kalandba, nekem már csak a logisztikai lebonyolításba is beleborsózik a hátam, és még nem lehet tudni, hogy Orsi mihez kezd majd magával ezen a távoli földrészen. Ők nem azt a földhözragadt világot élik, mint mi, már korábban is bejárták Kanadát coast-to-coast, az USA nyugati és keleti részét, de voltak Japánban és a Lappföldön is. Számukra kicsi a mintegy egyharmad Magyarországnyi Izrael.

Magyarország térképe, benne Izrael

Baloldalt pedig Argentína térképe, benne Magyarország, abban pedig Izrael. Szóval Orsiék igazi világpolgárok. Azon a szomorúságon túl, hogy ritkábban fogunk találkozni az unokáinkkal (persze a kibertérben akár nap-mint-nap beszélgethetünk, de megölelni, megpuszilgatni nem tudjuk őket), aggódunk, hogy milyen identitás alakul ki bennük:

- Zsidó identitás? Végül is tartják a zsidó hagyományokat, és a gyerekek (legalább is a nagyobb) héberül tud a legjobban.

- Magyar identitás? Mindkét szülő magyarul beszél hozzájuk, és nagyszüleik magyarok, de ez mire elég?

- Az amerikai óvodában, később iskolában átlagos nyugati kultúrát ismernek-e meg?

- Mit ismernek meg az argentin kultúrából? Egyáltalán: Argentínából hová vezet majd az útjuk: vissza Izraelbe, vagy egy másik országba?

Felnőtt korukban mennyire fognak nekik hiányozni a gyökereik, mennyire fogják kutatni őseik múltját? (Családomban Zsuzsi nővérem és Bori lányom az, akit nagyon foglalkoztatnak a hagyományok).

Hát ezért egyszerre öröm és bánat nekünk unokáink jövője.