Székely Boccaccio

Egy 1977-ben megjelent könyvvel, a Nagy Olga által szerkesztett Parasztdekameronnal töltöttem az elmúlt napokat. A könyv egy, a múlt század elején született székely asszony, Győri Klári magnetofonra mondott történeteit tartalmazza, 251 történetet Székről, egy rendtartó székely falu mindennapjairól.

Édesapám egy farkaslaki barátjának felesége, Jakab Rozália több könyvben is megörökítette szülőföldjének mindennapjait, erről korábban posztoltam is. Már akkor arról írtam, hogy egy teljesen megszűnt, átalakult világot sikerült megörökíteni szinte az utolsó pillanatban. A Győri Klári-féle történetek nyelvezetükben, kedvességükben még sokkal lebilincselőbbé teszik a felfedezőutat a rendtartó székely falu világában.

A székely falvak nagyon zárt közösséget alkottak, házasodni idegen falubelivel majdhogynem tilos volt, de a törvények is leginkább csak a falun belülre vonatkoztak. Falubelitől lopni megbocsáthatatlan volt, idegentől azonban nem. De a három "szegből", Forrószegből, Csipkeszegből, Felszegből álló Széken még a szegek közti keveredés sem volt egyszerű: idegen szegből érkező legény csak meghívással vehetett részt egy bálon.

A falu közösségi terei a fonók voltak, fiatalok számára (lekonfirmált, de még nem házas lányok és legények) a lányfonók, asszonyok számára pedig az asszonyfonók. Mindkettőben ment a mesélés, a nóta és a pletykálkodás, a lányfonóban az udvarlás is. A legények udvarolni a "polgári napokon", kedden, csütörtökön és szombaton járhattak a lányos házakhoz. Az ablakokon nem volt függöny, így az egész falu tudhatta, melyik lányhoz kik járnak. Ha a pár nem vigyázott, másnapra nóta lett belőlük:

Sós Zsuzsinál drótkert van,

Ábrahám Zsidó közél van,

Van annál is pasztilla (cukorka - PJ)

A Víg Minya számára.

Víg Minya azt megveszi,

Győri Klárinak viszi,

A szájába béteszi,

S mint galambot eteti.

A falu vicces történeteiből pedig generációkon átívelő szólások lettek, melynek eredete aztán lassan homályba veszett, de a mondás fennmaradt. Székely nagyapám édesapámon keresztül számos ilyen mondást hagyott rám, melynek eredetét még apám sem tudta megfejteni. Pl:
- Orrba vágta, mint Szűcs Minya a kecskéjét.
- Úgy ül ott, mint Homoród végében a szöszménkű.

Néhány ilyen szólás kialakulását a könyvből is megismerhetünk, pl. a gyenge eszű Dezsőről, akinek olyan nehezen fogott az esze, hogy a konfirmálásra se tudott megtanulni semmit. Amikor a tiszteletes úr megkérdezte tőle, hogyan szól az apostoli hitvallás, a legény így válaszolt: Hírit se hallottam. Meg is született a mondás: "Hírit se hallotta, mint Dezső a Hiszekegynek."

Néhány szólásból igazi, örök érvényű közmondások lettek. Széken pl. nem azt mondják, hogy "Ki mint veti ágyát, úgy alussza álmát", hanem: "Ki mint sózza, úgy eszi". Abból a történetből pedig, hogy az egyszeri gazda a napszámosának gyenge kosztot tarisznyált, ezért a munka is gyenge volt, ez a közmondás született: "Amilyen a tarisznya, olyan a munka." A semmirekellőre azt mondták: "Annyit ér, mint a kártyában a hetes".

Már első erdélyi utamon 1973-ban megtapasztaltam, mennyire másképpen beszélnek, mennyire más szavakat használnak a székelyek. A könyv végén erre külön szószedet van, íme néhány:
csurdé - meztelen
felgyűlt a baja - vécére kellett mennie

pománéba - ingyen

lefalángol - összeszid

ejsze vagy röviden sze - talán

kajtárseggű menyecske - kikapós, kacér menyecske

Győri Klári történeteiben a szakrális és a profán ugyanúgy keveredik, mint Boccaccio Dekameronjában, ezért is lett Parasztdekameron a kötet címe. Szex dolgában a falu egyáltalában nem volt képmutató, semmi kivetnivalót nem találtak abban, ha egy lány még házasság előtt együtt hált egy legénnyel, sőt, erre szándékosan teremtettek alkalmat, így abból sem volt probléma, ha már egy gömbölyödő hasú leányt vezettek az oltár elé, igaz, akkor nem járt neki a párta, csak egyszerűen felkontyolták. Olvasni még a Cherbourgi esernyők történetére hajazó esetet is: Egy leány és egy legény egymásba szeretnek, a lány állapotos lesz a legénytől, de a fiút viszik katonának. A lány szülei gazdagabb partit szeretnének a lánynak, így feleségül adják egy gazdag férfihez. A katonaságból hazatérő legény is újra nősül.

Sok történetben jár pórul a menyecskék után járó pap, de a lányfonóban a lányok is gyakran forgatják ki az imádságok szövegét:

Hiszek egy Istenbe, elfutok egy ingbe,

Mindenható Atyába, elfutok egy gatyába

Atyának, Fiúnak, adjál egy fiúnak,

Szentlélek Istennek, ne mond meg senkinek...

A kötet illusztrációi, táblaképei is felkeltették a figyelmemet, valahonnan ismerősek voltak. Aztán rájöttem, hogy ugyanez a sajátos hangulatot árasztó ikonográfia található egy, a '80-as években kiadott hanglemez borítóján is. Szörényi Levente és Sebestyén Márta annak idején Szerelmeslemez címen adtak ki egy albumot, azt is ugyanaz a Keresztes Dóra grafikusművész illusztrálta, mint a Parasztdekameront. Tulajdonképpen ez volt az ifjú grafikus első nyilvános munkája. Ő készítette a díszleteit a Nemzeti Színház Holdbéli csónakos előadásának is, ami azért tölt be fontos szerepet a családi legendáriumban, mert éppen aznap, 2004. március 28.-án láttam a darabot két nagyobbik lányommal, amikor a legkisebb született.

Győri Klári történeteinél még a halálban is mindig ott van a tragikomikum. Amikor pl. kigyullad a szomszéd háza, a gazda szívrohamot kap és meghal, az asszony meg a gyerekek, pedig menekítik ki a házból az ingóságokat, tányérokat, bútorokat. A tüzet sikerül eloltani, de a halottvirrasztásra a kiürített szobában kerül sor, és a gazdaasszony egyre csak azon sóhajtozik, hogy a siratók nem láthatják a falon lógó szép tányérjait.

A székelyek csavaros észjárására - és az egész kötet mondanivalójára - talán ez a mondat a legjellemzőbb: "Hej, komámasszony, jó volna meghalni, de valahogy úgy, hogy ne legyünk ott."