Ma régi április 4.-ék jutottak eszembe. A rendszerváltásig a legjobban ünnepelt nemzeti ünnepünk volt, különösen a kerek évfordulók. 9 éves, harmadikos voltam 1965-ben, felszabadulásunk 20. évfordulóján. Persze nagy ünneplés volt az iskolában, és mivel nekem a nagypapám munkásőr volt ('65-ben már bőven nyugdíjas), szerzett az iskolának több mélynyomású pártpropaganda füzetet az évfordulóról, amiből szép képeket lehetett kivágni és a faliújságra tűzni.
1975. április 4.-én éppen katona voltam Molnaszecsődön. A katonaságnál minden nemzeti ünnepen fokozott harckészültség volt, mert a gonosz imperialisták képesek voltak ilyenkor megtámadni szeretett hazánkat. Pedig akkor a KISZ (Kommunista Ifjúsági Szövetség) olyan kokárda alakú jelvényeket adott ki, melyeknek egy 30-as volt a közepén, és meghirdették a "három tavasz ünnepét": március 15. ('48-as forradalom), március 21. (Tanácsköztársaság), április 4. (felszabadulás). Ez volt a Forradalmi Ifjúsági Napok.
Az 1985-ös 40. évfordulón már dolgoztam, és a munkahelyeken mindig április 4.-én adták át a jutalmakat. Persze voltak ünnepi beszédek is, egyszer még a Népstadion úti (ma Stefánia út) tiszti klub politikai tisztjét is elhívták előadást tartani. Fő mondanivalója ez volt: a világ népei vágyják a szabadságot. Akkor már túl voltunk az István, a király rockopera bemutatóján, Aczélék a nemzeti érzelmeken keresztül szerették volna a forradalmi gőzt leereszteni. Szörényi és Bródy legendás darabján felbuzdulva Koltay Gábor sorra rendezett nagy tömegjeleneteket felvonultató zenés darabokat, így '85 április 4.-én az alábbi művet adták elő a Hősök terén:
Ekkor már recsegett ropogott a rendszer fundamentuma: írószövetség bojkottja, a lakitelki sátorverés, a Pénzügyi Kutató Intézet reformgondolatai, vezetőinek pártból való kizárása, '56 népfelkelésként való elismerése... A folytatást már tudjuk. A rendszerváltás után április 4.-e megszűnt ünnep lenni.
Ettől kezdve minden április 4.-én reggel felteszem a lemezjátszóra az "Április 4-ről szóljon az ének" kezdetű munkásmozgalmi dalt. Ma reggel is így tettem. A lemezt szintén munkásőr nagypapámtól örököltem, és már vagy 20 éve CD-ről szól.
Öt éve, 2017 április 4.-én az Országgyűlés elfogadta a felsőoktatási törvény CEU-t ellehetetlenítő módosítását. Egy hét múlva este Borit felfuvaroztam a Sándor palotához a "Ne írd alá, János!" tűntetésre. Itt dobálta meg Gulyás Márton az épületet narancssárga vízfesték-bombával, amiért 220 óra közmunkára ítélték.
Gulyás Márton bilincsben |
Több mint három évnek kellett eltelnie, hogy a luxembourgi bíróság kimondja, hogy a lex-CEU uniós jogszabályokba ütközik, ezért azt valóban módosították, de addigra a CEU az amerikai diplomát adó kurzusait végérvényesen Bécsbe költöztette.
És persze a tavalyi április 4.-éhez (ami egyébként húsvét vasárnapja volt) is jeles esemény tartozik: akkor kaptam meg első COVID elleni védőoltásomat a budai Szent Ferenc Kórházban (a második adagot május 9.-én, a győzelem napján). Akkor még csodafegyvernek hittük a védőoltást a COVID elleni küzdelemben, de a lakosság több mint 60 %-os átoltottsága ellenére sokakat elvitt a járvány tavaly őszi negyedik hulláma, sok beoltott is elkapta a betegséget, bár náluk általában enyhébb lefolyású volt. A mi családunkban is több háromszor oltott családtag is megfertőződött, így Bori lányom is. Végül is a COVID a védőoltások és a járványügyi intézkedések ellenére ugyanazt a lefutást produkálta, amit a spanyolnátha 100 évvel ezelőtt: miután több hullámban végigsöpört a világon, egyszerű influenzává szelídült, akárcsak a koronavírus az Omikron változattal.
Ja, és idén április 4.-én is végigsöpört a narancssárga cunami az országon. Battonyától Nemesmedvesig. De erről ebben a posztban több szó ne essék.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése