Parlament

Parlament

2016. július 10., vasárnap

Tíz éve vagyok a család videósa

Most, hogy megünnepeltük sógornőm és sógorom 120 éves születésnapját (egy hónap különbséggel töltötték be a 60-at, és a kerek születésnapokat egyszerre ünneplik), eszembe jutott, hogy pont 10 évvel ezelőtt kértek fel először, hogy állítsak össze egy 20-25 perces filmet Jutka és Andris életéből. Eredetileg egy nagybácsi vállalta fel a feladatot, aki már vagy 50 éve minden családi eseményt lefilmezett, de a számítógépes videószerkesztő programokat nem ismerte. (Most, a 60. születésnapon, túl a 90-en is jelen volt, és büszkén mondhatom, hogy a számítógépes videószerkesztést sikerült vele megismertetnem).
Szóval sógornőmék a kerek születésnapokat nagy családi és baráti körben szokták megünnepelni. 2006-ban a "100 éves" születésnapra a régi, már hatodik éve üzemelő SYMA-csarnokban tartották, amikor már épült a nagy SYMA, de átadására csak fél év múlva került sor.
A születésnapra kiadott bankjegy

Legalább száz meghívott vendég volt, volt műsor is, és levetítésre került a filmem, amiből itt láthattok egy részletet:
A Szántó családnak annyira megtetszett a film, hogy 2008-ban rendeltek egy filmet nagyobbik lányuk 18. születésnapjára. A film két szempontból is kihívás volt:

  • Számtalan VHS-kazettáról kellett kimazsoláznom a végleges anyagot;
  • Semmiképpen nem akartam egy időben lineáris filmet készíteni, ezért a filmrészleteket különböző tematikák mellé rendeztem el (szülők, testvérek, család, tanulás, nyaralás, barátok stb.).
Ebből aztán hagyomány lett, 2010-ben Borinak, 2011-ben Noéminek, 2012-ben pedig Orsinak készült egy-egy film, ezekből itt láthattok részleteket.





Mindegyik filmben igyekeztem valami újat kitalálni. Bori filmjében minden filmrészlet előtt volt egy személyes üzenetem, Noéminál már a rokonok és barátok üzenetei lettek bevágva a filmbe, Orsinál pedig a fent látható dalt énekeltem legközépsőbb lányomnak.
2014-ben sógornőm kibérelt egy mozitermet és arra kért meg, hogy az esküvőjükről állítsak össze egy filmet 25. házassági évfordulójukra. Az eseményen többen is filmeztek, így a házasságkötő teremben, a templomban illetve az esküvői ebéden készült, szintén VHS-en rendelkezésre álló felvételekből készítettem egy 45 perces filmet. Amikor Katin leteszteltem és láttam, hogy könnyes a szeme, tudtam, hogy sógornőmnek is tetszeni fog.
Természetesen készült film Eszter, Mimi, Bori és Orsi szalagavatójáról is, de persze Eszter esküvőjén már profi fotósok-videósok működtek. Szemben az átlagmagyarokkal én a nyaralási videókat, családi eseményekről készült filmeket is vágva, aláfestő zenével ellátva archiválom le. A hang szerkesztéséhez a GoldWave programot, videószerkesztéshez pedig a MovieMaker-t vagy a VideoPad-et használom, mindegyik ingyenes program.
Petra csak hat év múlva lesz 18, addig lehet hogy technológiai fejlesztést hajtok végre, de az még egy kicsit odébb van.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése