Aranybudi

Az aranyvécé úgy vált Ukrajnában a korrupció és a luxizás szimbólumává, mint nálunk a hatvanpusztai zebrák vagy a lombkoronasétány.

Először 2014-ben Viktor Janukovics ukrán elnöknek a Majdan-forradalom utáni bukásakor hallhattunk aranyvécéről és színarany vécékeféről. Janukovics villája búcsújáró hellyé vált és ekkor kezdtek pletykálni az arany vécéről.

Később az aranyvécé kacsának (nem toalett-kacsának!) bizonyult, de a korrupcióból folytatott luxizásnak így is megdöbbentő mementójává vált a Janukovics-villa. Fel is tűnt Zelenszkij szappanoperájában, A nép szolgájában, amelyben még mint színész (és a sorozat producere) játssza Ukrajna elnökét, és neki is felajánlják, hogy lakjon a villában (igen, eredeti helyszínen forgatták az epizódot). Persze visszautasítja, és marad abban a társasházban, ahol még történelemtanárként lakott.

Zelenszkij elnök genézise volt A nép szolgája sorozat illetve a belőle készült kétrészes játékfilm. Akár elnöki programként is lehetett nézni, és több dolog is kiderül belőle:

• Az Európa iránti elkötelezettség, az EU-ba való bejutás programja;
• A keleties, despota, a politikát és a gazdaságot polipszerűen behálózó oligarchiával való leszámolás;
• Az ország nyugati tőke általi kifosztásának megakadályozása.

A rövid átmeneti időszak után Janukovicsot követő Petro Porosenko elnöksége alatt részint a társadalomban feszülő korrupció-ellenes nyomás, részint az elnök saját legitimáticós törekvése, részint pedig az EU (amellyel Ukrajna társulási megállapodást kötött) és az IMF nyomása hatására létrehozták a független antikorrupciós hatóságot (NABU) és a független korrupcióellenes ügyészséget (SAPO). A nép szolgája sorozat sikere arra ösztönözte Zelenszkijt, hogy alapítsa meg a sorozat címével azonos nevű pártot és induljon el a 2019-es elnökválasztáson, amit elég nagy fölénnyel meg is nyert.

Már a filmsorozatban is az elnöknek számos kalandja akad az oligarchákkal, akik nemcsak a megyei politikába vannak mélyen beágyazódva, de egyben a legnagyobb munkaadók is, így igazi királycsinálók, az ukrán parlament (Verhovna Rada) képviselőit megvásárolják. A való életben sem ment könnyebben a dolog, ráadásul közbejött a háború, amely átmenetileg háttérbe szorította a korrupcióellenes küzdelmet. Idén nyár közepén egy zavarbaejtő törvény is visszavetni látszott ezt a harcot: a törvény szerint a korábban független NABU a főügyész felügyelete alá került. A társadalmi felháborodás és az EU tiltakozása hatására a törvényt 9 nap után visszavonták, de ez intő jel volt, hogy a képviselők egy része és a főügyész is az oligarchák (és talán az orosz titkosszolgálat) zsebében van.

Kb. két hete a NABU egy, az ország energetikai szektorában működő korrupciós hálózatot tárt fel, amit Szele Tamás nyomán adok közre:

• Volodimir Zelenszkij szankciókat vezetett be egyik legközelebbi munkatársa és az általa alapított „Kvartal 95” stúdió társtulajdonosa, Timur Mindics (akit az elnök „pénztárcájának” is neveznek), valamint az üzletember Alexander Cukerman ellen.
• Mindics és Cukerman egy korrupciós ügyben érintettek, amely az ukrán állami vállalat, az Energoatom (Ukrajna mind a négy működő atomerőművének üzemeltetője) kapcsán merült fel.
• A nyomozás szerint az „Energoatom” alvállalkozói csak akkor kapták meg a vállalattól a munkájukért járó fizetést, miután kifizették a tisztviselők csoportjának és közvetítőiknek a „visszautalást” (a szerződés összegének 10–15%-át). Ha nem voltak hajlandók fizetni, akkor azzal fenyegették őket, hogy blokkolják a kifizetéseket.
• A vállalkozók nem perelhették be az Energoatomot a tartozás behajtása érdekében: ezt a törvény tiltja a hadiállapot miatt.
• A NABU állítása szerint körülbelül 100 millió dollár ment keresztül ezen a rendszeren, és többek között az ukrán kormány volt és jelenlegi tagjai is részt vettek benne.
• A NABU szerint ezek mögött Mindics, a jelenlegi igazságügyi miniszter, German Galuscsenko, az energiaügyi miniszter volt tanácsadója, Igor Mironyuk, a volt miniszterelnök-helyettes, Aleksej Csernyisov és sokan mások rejtőznek. Galuscsenko és az energiaügyi miniszter, Szvetlana Grincsuk már elvesztették tisztségüket.
• A NABU Mindicset tartja a rendszer szervezőjének: ő döntött arról, kinek és mennyi készpénzt adnak, valamint koordinálta a központi hatóságok tisztviselőire gyakorolt befolyást, hogy előnyös döntéseket érjen el, többek között az energetika és a védelmi ipar területén.
• Vlagyimir Zelenszkij a Mindics-ügy kipattanása után sürgősen interjút adott a Bloombergnek, és megígérte, hogy teljes körű vizsgálatot indít a legmagasabb köröket is érintő korrupció ügyében. „A legfontosabb az, hogy a bűnösöket megbüntessék. Egy háborúban álló ország elnökének nem lehetnek barátai” – mondta.

De hogy jön ide megint az aranyvécé? Annyi alapja van csak egy állítólagos aranyvécé létezésének, amit Mindics házában találtak volna, hogy Owen Matthews, a brit The Spectator munkatársa jegyzetében egy mondat erejéig említ valami ilyesmit: „Arany WC-csésze és szekrények, tele 200 eurós bankjegyekkel – ez csak néhány a híres ukrán üzletemberhez, Timur Mindicshez kapcsolódó kincsek közül.” Ezt a mondatot ragadta meg a Die Welt, mikor beszámolt a történtekről „𝑈𝑘𝑟𝑎𝑖𝑛𝑒: 𝐷𝑜𝑙𝑙𝑎𝑟-𝐵𝑢̈𝑛𝑑𝑒𝑙 𝑢𝑛𝑑 𝐺𝑜𝑙𝑑-𝑇𝑜𝑖𝑙𝑒𝑡𝑡𝑒𝑛” című írásában, két nappal ezelőtt.

Orbán nem sokkal az ügy kipattanása után ezt a posztot jelentette meg:

„Ukrajnában kiborult az aranybili. Lelepleztek egy Zelenszkij elnökhöz ezer szálon kötődő ukrán háborús maffiahálózatot. Az energetikai miniszter már lemondott, az elsőrendű vádlott pedig elhagyta Ukrajnát.

Ide, ebbe a káoszba akarják a brüsszeliek önteni az európai adófizetők pénzét. Hogy amit nem lőnek el a fronton, azt ellopja a háborús maffia.

Őrültség.

Köszönjük, de mi ebből nem kérünk. A magyar emberek pénzét nem küldjük Ukrajnába. Jobb helye van itthon: csak ezen a héten megdupláztuk a nevelőszülők juttatásait és döntöttünk a 14. havi nyugdíjról.

És ezek után főleg nem kérünk az ukrán elnök pénzügyi követeléseiből és zsarolásaiból. Ideje lenne, hogy Brüsszelben is végre megértsék, mire megy el a pénzük.”

És azóta, vagyis két hete ezen pörög a kormánymédia, a ma reggeli híradóban már színarany (vagyis 24 karátos, 999,9 ezrelékes!) vécéről beszél. Pedig ebben az ügyben a károsult nem az Európai Unió, és nem is Magyarország. Ebben az ügyben az ukrán energetikai ipar ukrán alkalmazottai a károsultak, akik a saját fizetésükből kellett visszautalják azokat az összegeket, amiket ők maguk kerestek meg, munka útján. Itt szó nincs uniós pénzekről, miniszterelnökünktől már megint nem volt idegen a demagóg halandzsa.

De ami az érdekes, az az ominózus vécét ábrázoló fénykép, amelynek forrása nem más, mint egy 2001-ben Hong Kongban készült fotó, amit egy Lam Sai-wing nevű ottani ékszerész épített.

Íme a két fotó

Na de mit üzen számunkra ez az aranybudi-történet?

• Igen, az ukrán korrupció köszöni, jól van. A legnagyobb válságágazatban, az energiaszektorban csapolták meg az alvállalkozók pénzét akkor, amikor az "amit felépítünk estig, az orosz drónok lebombázzák reggelig" állapotok uralkodnak.
• Sikerült visszaverni a NABU jogköreinek megnyirbálására induló kísérleteket.
• Végül is a NABU tárta fel az egész korrupciós hálózatot, ami azt igazolja, hogy igenis szükség van egy ilyen szervezetre, ami pl. Magyarországon sincs.
• Zelenszkijhez nem köthető olyan luxizás, mint például Putyin palotája vagy az Orbán-család hatvanpusztai kastélya.

Putyin palotája a Fekete-tengernél

Az Orbán-család hatvanpusztai kastélya

Tudom, hogy naivitás egy politikusnak hinni, de én jobban hiszek a színészből lett politikus Zelenszkij elnök szándékaiban, mint a furmányos Orbán ravaszságában.

Alternatív történelem

Miután a magyar labdarúgó válogatott a várakozásnak megfelelően Szoboszlai 25 méterről a kapu jobb felső sarkába csavart védhetetlen szabadrúgásgóljával kijutott a 2026. évi labdarúgó világbajnokságra, Magyarországon a politikai elégedetlenség nem öltött határozottabb formákat, a diktatúra megerősödött, a Tisza Párt erodálódott, mondhatni kiapadt, az ellenzéknek kedve szegődött, a 2026. évi parlamenti választásokat a Fidesz érdemi kihívó nélkül 75%-os többséget szerezve nyerte meg.

Az Európai Unióban is a szuverenista, patrióta erők kerekedtek felül, a brüsszeli bürokraták lehajtva busa fejüket elkullogtak. Az Európai Szuverén Nemzetek Szövetsége felhagyott Ukrajna támogatásával, így Oroszország Ukrajna keleti felét az Orosz Birodalomhoz csatolta, a nyugati feléből pedig egy új Fehéroroszországot csinált.

Ez a helyzet most. E sorok írója börtönben ül (tehát nyilván nem lehet e sorok írója; e sorok csakis akkor vannak, akkor lehetnek, ha e sorok nincsenek), az orbáni diktatúra embertelen börtönében, nem más ő, mint egy névtelen senki. Épp az imént verték véresre. Zihálva fekszik a sötétben. Szoboszlai győzelemtől ragyogó arcát látja, és a világ rendjére gondol. Boldognak kell őt képzelnünk.

(Parafrázis Esterházy Péter Utazás a tizenhatos mélyére című regényének A világ rendje című fejezetére).

Jelen blog írója csatak libsi volta ellenére a magyar labdarúgás tántoríthatatlan híve, aki 1986 óta csak egyre várja, hogy a válogatott kiharcolja a világbajnokságra való kijutást.

1986-ban első saját otthonába költözött, abban az esztendőben, amikor felrobbant a Challenger űrsikló és a csernobili atomerőmű, színes televíziót vásárolt (Hitachi-képcsöves Videoton!), hogy azon nézze a magyar fiúk meccseit, és irtózattal nézte a 6:0-ás irapuatói vereséget, aztán végbement a lakitelki sátorverés, leomlott a berlini fal, megismerkedett élete párjával, akivel a rendszerváltás és az olaszországi vébé esztendejében egybekeltek, az USA-ban rendezett vébé esztendejében már második gyermeküket várták, a nagyobbik a franciaországi vébé évében már iskolás lett, aztán leomlottak az ikertornyok, aztán kinőtték a lakásukat és Dél-Koreában és Japánban megrendezett vébé esztendejében jelenlegi otthonukba költöztek, közben megszületett harmadik kislányuk is, aki a németországi vébé esztendejében már két éves volt, amit együtt néztek vágyakozva a horvát tengerparton, sokfelé utazgattak ötösben, de a dél-afrikai vébé esztendejére csődbe ment addigi cége és saját vállalkozásba kezdett, sorra távoztak el a nagyszülők, a brazíliai vébé esztendejében már csak a nagymamák éltek, de legnagyobb lányuk már elvégezte az egyetemet, a középső meg kivándorolt Izraelbe, hogy az oroszországi vébé esztendejében összeházasodjon szerelmével és az izraeli esküvőn még jelen lehetett a két nagymama, aztán ismét munkahelyet váltott, aztán világjárvány jött, a nagymamák is elmentek és a katari vébé esztendejében legkisebb lányuk is leérettségizett és megszületett első unokájuk, és ő, az immár két unokás nagypapa még mindig reménykedett, hogy talán negyven év után, amikor már 48 csapat juthat ki, mi is végre...

Közben a futball és az irodalom nagyjai, Esterházy Péter, Mándy Iván, Moldova György, Végh Antal is eltávoztak a földi focipályáról, pedig ők is nagyon várták, ahogyan az Aranycsapat tagjai is sorra elmentek, akárcsak az utolsó vébét-járt szövetségi kapitányok: Baróti, Mészöly, Mezey, miközben olyan sportóriásokkal büszkélkedhettünk, mint Egerszegi Krisztina, a vízilabda-válogatott, Polgár Judit vagy Szilágyi Áron, de jöttek egymás után a Nobel-díjak és Oscar-díjak is, és sorra-rendre épültek a hatalmas labdarúgó-stadionok, de ő csak egyre várta, hogy talán majd most kijutunk...

Hány várakozással teli négy éve fér bele egy életbe?

Nexus

Yuval Noah Harari Nexus című könyvével bíbelődtem két hónapot, de már kétszer idéztem is belőle ezen a blogon: amikor a rendeleti kormányzás kapcsán azon füstölögtem, hogy Tuzson Bence egyik törvénytelen cselekedetét pont a veszélyhelyzetre való hivatkozással hozott kormányrendelettel próbálták utólag legitimálni, meg amikor azon bánkódtam, hogy értelmes társadalmi párbeszéd már nem folytatható Magyarországon.

Harari megállapításait a társadalomtudósok gyakran lenézően közhelyesnek nevezik, de mivel nekem ez az első Harari-könyvem, és pont társadalomtudós Bori lányomtól kaptam, ezért élvezettel és érdeklődéssel forgattam. Ráadásul gyakran kaptam a könyvből pozitív megerősítést saját gondolataimmal kapcsolatban (pedig Harari is felhívja a figyelmet, hogy a saját ismeretünkkel megegyező információ felerősítése és az ezzel ellentétes információ ignorálása kognitív torzításhoz vezet). A Nexus című könyvében áttekinti az információ emberi társadalmakra gyakorolt hatását, különös tekintettel a közösségi médiára és a mesterséges intelligenciára.

Harari alapvetése, hogy a homo sapienst, mint fajt a hálózatépítés képessége emelte ki az állatvilágból. Nemcsak képesek voltunk a hordákat törzsekké, nemzetségekké, népekké összekapcsolni az információs hálózatok által, de ezen hálózatokon nemcsak ismeretek áramlottak, de az emberek közös, "interszubjektív tömegidentitását" megteremtő mítoszok is. Természetesen a hálózatoknak kettős természetük van, hiszen az információ-áramláson kívül képesek a hatalomkoncentráció biztosítására is.

A szerző szerint az ókori és középkori birodalmakban azért csak helyi szinten valósulhatott meg a demokrácia, mert egy birodalomszíntű demokratikus berendezkedéshez szükséges információs hálózat nem létezett. Viszont amikor a korszerű hírközlés technológiai feltételei megvalósultak, ezek nem feltétlenül vezettek demokratikus társadalmakhoz. Az USA ugyanazt a hálózatot a tömegdemokrácia kialakítására, a sztálini Szovjetunió pedig egy soha nem látott hatalomkoncentrációra használta. Az amerikaiak abban nőttek fel, hogy a kérdésekből válaszok születnek, az oroszok meg abban, hogy a kérdésekből csak baj születik. (Az ókori birodalmakban pont azért alakulhattak ki a kisközösségek demokratikus rendszerei, mert oda már a hatalom információs hálózata nem ért el, szemben a Nagy Testvér-féle orwelli diktatúrákban, ahol már minden alattvaló szigorú megfigyelés alatt áll).

Az információt csakis megfelelő önhelyesbítő mechanizmusok hitelesíthetik, melyek hiánya dogmákhoz vezet. Így dogmatizálódott minden világvallás, így épült fel egy maroknyi tanítványt maga mellé gyűjtő vidéki rabbi köré (bigott keresztények most ne figyeljenek) egy olyan brand, amire a kereszténység ráépült. Hogy a szent könyvekbe mi kerüljön bele, azt mindig emberek döntötték el, a korai Ószövetség és Újszövetség is tartalmazott olyan apokrif iratokat, melyek ha belekerültek volna a mai, kanonizált változatba, egészen messzire mutató hatásai lettek volna (pl. a nők társadalmi szerepét illetően). De vajon ezek a kanonizált, változtathatatlan könyvek képesek-e mai életünk minden kérdésére választ adni? A Tóra tanításainak magyarázatára isz. 300 körül kiadták a Misnát, 600 körül pedig a Talmudot, de ezekben sincs leírva, hogy a szombati munkavégzés tilalma kiterjed-e lift nyomógombjának megnyomására. Így ortodox helyeken szombaton a lift sábesz-üzemmódban jár, azaz megáll minden emeleten, de itt is segíthet az arcfelismerő rendszer, a lakót lift aktív beavatkozás nélkül viszi a kívánt emeletre, és ebben már az Örökkévaló sem találhat kifogást.

E köré a dogmává merevedett Biblia köré épített ki a Római Katolikus Egyház egy "visszhangszobát", melyben csakis az visszhangzik, amit ők mondanak. Ez a "visszhangszoba" aztán mintaképült szolgált minden diktatórikus rendszer számára, pl. ennek szellemében született meg a náci Németországban az ún. "Gleichschaltungsgesetz": minden németországi politikai, szociális és kulturális szervezetnek - a politikai pártoktól a futballklubokig és dalkörökig - a náci ideológia szerint, a náci állam szerveként kellett működnie. De hát milyen rendelet jelent meg pár napja Magyarországon: a keresztény kultúrán alapuló értékrendre kell nevelni az óvodásokat (az Óvodai nevelés országos alapprogramjáról szóló 363/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet módosítása, Magyar Közlöny 2025. évi 131. szám)

Az önhelyesbítő mechanizmusok legjellemzőbb módon a tudományban vannak jelen, de még itt is felbukkan a kognitív torzítás, az információ figyelmen kívül hagyása, ha az ellentétben áll korábbi ismereteinkkel. Példaként a szerző Daniel Shechtman Nobel-díjas kémikus esetét hozza fel, akinek közleményeit sokáig azzal utasították el tudományos szaklapok, hogy az ellenkezik a kémia alapjaival. Az önhelyesbítő mechanizmusok szerepét egy társadalomban a fékek és ellensúlyok rendszere kell, hogy képviselje. A mai úgynevezett "többségi diktatúrákban" (ezek között az orbáni Magyarország is meg van említve a könyvben) pont ezek leépítésén fáradoznak. (Kb. két hetes történet, hogy Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tartott előadásában az alábbiakat mondta: "A fékek és egyensúlyok rendszere, én nem tudom, önök mit tanulnak, de az egy hülyeség, azt felejtsék el, annak semmi köze se jogállamhoz, se demokráciához (...) az a baj, hogy egyesek komolyan veszik, hogy fékezni kell a demokratikus akaratkinyilvánítás eredményeképpen létrejött kormányt. És úgy gondolják, hogy az a demokrácia, ha a küllők közé állandóan bedugják a botot.")

Ebbe az állapotba lépett be a világhálón a közösségi média. Még az MI-korszak előtt a közösségi média algoritmusai úgy voltak felépítve (alapvetően üzleti okokból), hogy erősítsék a "user engagement"-et, azaz minél tovább tartsák a felhasználókat az oldalon. Így alakultak ki azok a szinte átjárhatatlan véleménybuborékok, melyek szilikonfüggönnyel zártak el minden önhelyesbítő információt, ezzel olyan súlyos társadalmi károkat okozva, mint a mianmari tömegvérengzés vagy az amerikai QAnon mozgalom.

Az egyre fejletebbé váló MI-t kezdetben szintén ezek a közösségi médiumok kezdték profilalkotásra használni, később a döntéshozókat segítették abban, hogy képesek voltak nagyobb információ-halmazon is mintázatot látni. Ilyen pl. az USA-ban a bírói döntéseket segítő COMPAS rendszer, mely a vádlott előélete alapján egy pontszámot rendel a vádlotthoz (kvázi megpróbálja megtippelni, mennyire elvetemült bűnözőről, vagy megtévedt emberről van szó). Ennek átláthatóságát azonban a védelem gyakran kifogásolja. A döntései okának átláthatatlansága az egyik legnagyobb félelme Hararinak az MI-vel szemben: van-e saját identitása, döntései deontologikus (etikai alapú) vagy utiliánus (haszonalapú) módon születnek-e. (Ez a döntési dilemma minden politikai döntés mögött ott húzódik, gondoljunk csak a menekültek befogadásához való viszonyulásra vagy a gázai háborúhoz való viszonyulásra).

A szerző öt alapelvet sorol fel, amelyet az információs társadalomban figyelembe kell venni a demokrácia fenntarthatósága érdekében:

1. Jótékonyság elve: a rólam gyűjtött információk az én érdekemben kerüljenek felhasználásra.
2. Decentralizáltság elve: az információk ne összpontosulhassanak egy helyen.
3. Kölcsönösség elve: én is kaphassak információt a rólam információt gyűjtő szándékairól.
4. Változás lehetősége: mindenkinek meg kell adni a változás lehetőségét (nemcsak abban, hogy gyökeresen más életet kezdhet, de pl. egy bűnös is képes megjavulni, lásd Kiss László-ügy).
5. Magyarázathoz való jog: a velem szemben a rólam gyűjtött információk alapján hozott döntéseket meg kell tudni magyarázni akkor is, ha azt egy MI átláthatatlan algoritmusa hozta.

2016. március 10.-én az AlphaGO nevű MI-n alapuló számítógép legyőzte GO-játékban Li Szedol dél-koreai világbajnokot. A dologban nemcsak az volt az ijesztő, hogy sokan úgy gondolták, hogy gép sohasem lesz képes jobban GO-zni, mint az ember, de olyat lépett a gép a 37. lépésben, amire nemcsak, hogy senki nem tanította, de a szakértők kifejezetten hibás lépésnek gondolták. Vagyis az MI gondolkodásának struktúrája vált átláthatatlanná számunkra!

A könyv vége felé Harari már kifejezetten az MI-t és a közösségi médiát teszi felelőssé, hogy a világban felülkerekedni látszanak a szuverenista, patrióta erők a globalizmussal szemben. Pedig a társadalmi kihívások egyre inkább globális szinten jelentkeznek (világjárványok, migrációs válság, klímaváltozás, háborúk).

A globális együttműködést megnehezíti az a téves elgondolás, miszerint megköveteli a kulturális, társadalmi és politikai különbségek felszámolását. Populista politikusok gyakran érvelnek azzal, hogy ha a nemzetközi közösség megegyezik egy közös történetben, valamint az egyetemes értékekben és normákban, az lerombolja az ő nemzetük függetlenségét és tradícióit. Ezt 2015-ben Marine Le Pen, a Francia Nemzeti Front elnöke foglalta össze kendőzetlenül egy választási beszédében, amelyben ezt mondta: "Új kétpártrendszerbe léptünk be. Két egymást kölcsönösen kizáró fogalom rendszerébe, amely mostantól megszabja a politikai élet formáját. Az árok többé nem bal- és jobboldal, hanem globalisták és hazafiak között húzódik." 2020. augusztusában Trump elnök így határozta meg saját vezérelvét: "Elvetettük a globalizmust, és magunkévá tettük a patriotizmust."

 Harari szerint a globalizmus két egyszerű dolgot jelent:

1. Bizonyos globális szabályok melletti elkötelezettséget. Ezek a szabályok nem tagadják az egyes nemzetek egydiségét, sem a lojalitást, amellyel az emberek a nemzetüknek tartoznak. Csupán a nemzetek közötti kapcsolatokat szabályozzák. Brazília nem tud Németország ellen focizni, ha a brazilok és a németek előbb nem egyeznek meg ugyanazokban a szabályokban. Ez maga a működő globalizmus.
2. Néha - nem mindig, de olykor - muszáj minden ember hosszú távú érdekeit néhány ember rövid távú érdeke elé helyezni. A világbajnokságon például minden csapat egyetért abban, hogy nem használ doppingszereket. A nemzetek nyilvánvalóan továbbra is versengeni fognak egymással az új technológiák kifejlesztésében, de időnként meg kell állapodnunk abban, hogy korlátozzák az olyan veszélyes technológiák fejlesztését és alkalmazását, mint az önvezérlő fegyverek és a manipulatív algoritmusok - nem altruizmusból, hanem a saját fennmaradásunk érdekében is.

A szerző könyvét bizakodó sorokkal zárja: "Az elkövetkező években mindnyájunk által hozott döntések fogják meghatározni, hogy e másféle intelligencia létrehozása végzetes hiba volt-e, vagy egy új, reményteli fejezet az élet evolúciójában."

Szivárgás

Már csaknem két hete a Tiszavilág applikációra regisztráltak adatainak ellopásától hangos a magyar sajtó. Igazából csak a saját gondolataimat tudom hozzátenni a már alaposan kivesézett eseményhez. Én úgy gondolom, hogy az eseményeknek négy szintjük van.

1. Maga az applikáció és az abból felépített adatbázis megfelel-e az adatbiztonsági követelményeknek?
2. Ki lopta el az adatokat, és miért hozta nyilvánosságra azokat?
3. Miképpen történt az adatlopás?
4. Miért gondolta a kormányközeli média, hogy a lopott adatok további terjesztése jó ötlet?

Az applikáció és az adatbázis feltörhetetlensége

Nyilvánvalóan vizsgálni fogják az alábbiakat:

• Az adataikat megadók tájékoztatva voltak-e az adatkezelési szabályokról?
• Az adatkezelő valóban csak arra a célra használta az adatokat, amit az adatkezelési tájékoztatóban megadott?
• Az applikáció és a mögötte lévő adatbázis megfelel-e a mai korszerű adatbiztonsági elveknek?
• Volt-e a rendszernek egy próba-adatbázissal kiberbiztonsági tesztje?
• Az adatbázis üzemeltetőinek munkafolyamatai rögzítve vannak-e különféle folyamatleírásokban? Ennek betartását ellenőrizték-e?
• Hagyott-e a rendszer fejlesztője "hátsó kaput", ahol az adatokhoz hozzáférhet?
• Naplózta-e a rendszer a támadási kísérleteket és magát a sikeres támadást?

Ki lopta el az adatokat, miért hozta nyilvánosságra azokat?

Ilyen nagyméretű adatlopásnak több célja lehet. A legkézenfekvőbb az adatok eladása reklámozó cégeknek. Ilyenkor nem ésszerű az adatok nyilvánosságra hozása, hiszen ezzel egyből kiderül az adatlopás ténye. A nyilvánosságra hozásból logikusan következik, hogy az adatlopás célja a károkozás, a Tiszavilág applikációba, sőt magában a Tisza pártba vetett bizalom megrendítése. Na de kinek lehetett ez érdeke?

• Az ukránoknak aligha, hiszen ők alig várják, hogy végre valaki leváltsa az Orbán-kormányt, amely akadályozza Ukrajna uniós csatlakozását.
• Ugyanez vonatkozik az Európai Unióra is, bár róluk az sem feltételezhető, hogy hackercsapatot működtetnének.
• A magyar titkosszolgálatnak nagyon is lehet érdeke, hiszen Magyar Péterék lassan elhúztak a Fidesz mellett, így az "adóemelés", "nyugdíjcsökkentés", "háborúpártiság" narratíva mellé jól jön az, hogy "ezek még az adataitokat sem képesek megvédeni".
• Orosz titkosszolgálat: talán ez a legvalószínűbb, hiszen az orosz hackerek és az orosz kiberhadviselés legendásan jó, és alapvető érdekük, hogy sokáig maradjon hatalmon az Orbán-kormány.

Hogyan történt az adatlopás?

Az alábbi lehetőségek vannak:

• Beépített emberek a fejlesztő csapatban, akik szándékosan hagytak egy "hátsó bejáratot", melynek kulcsát csak ők ismerik.
• Beépített ember az adatbázis üzemeltetői között, aki adott pillanatban kimásolja az adatbázist, vagy annak egy részét. Ezt egy korszerű rendszernél elég nehezen lehet megtenni észrevétlenül.
• Valóban előrébb járnak az adatbázis-feltörésben, mint az adatbázis-fejlesztők a kibervédelemben. Ez nagyon is elképzelhető.

Miért gondolta azt a kormányközeli média, hogy jó ötlet a csak rövid időre közzétett adatbázist tovább terjeszteni?

Ez a legnagyobb rejtély, hiszen köztudott, hogy azért, mert egy lakás nincs bezárva és szabadon be tudok sétálni, az ott levő javak eltulajdonítása ugyanolyan lopás, mintha feltörtem volna a zárat. A Mandiner közéleti embereket kezdett listázni, akinek adatait megtalálta a kiszivárgott adatok között, mások pedig interaktív térképen jelenítették meg az adatokat.

Íme a Vadhajtások által közzé tett interaktív térkép nyitó oldala, amit a tiszavilag.co oldalán jelenítettek meg. A térképen jól látszik, hogy kb. 158 ezer adatot tettek térképen elérhető módon közzé. Ez alapján egyes jobboldali médiahuszárok, mint pl. Németh Balázs korábbi közszolgálati híradós, aki jelenleg a "Józan észre" átkeresztelt "Harcosok óráját" vezeti, elmentek egyes címekre és az ott lakókat kezdték vegzálni.

Úgy tűnik, hogy egyenként indultak perek a személyes adatokkal való visszaélések ellen, de szerintem a választásokig semmi sem fog történni.

Én viszont feltöltöttem a YouTube-ra egy kis szösszenetet arról, hogy egy elképzelt állampolgár hogyan szembesül azzal, hogy szeretteit sorra megtalálja a Tiszavilág-térképen, aztán bevallja, hogy tulajdonképpen ő maga is regisztrált. Hallgassátok megértéssel.

Unokázás novemberi nyárban

Négy napot megint Izraelben töltöttünk kisebbik unokánk, Alma egy éves születésnapját ünnepelni. Péntektől hétfőig tartott a látogatás.

Már a Liszt Ferenc repülőtéren (büszkén hirdetik, hogy Európa legjobb repülőtere) érdekes incidens történt. Biztos tudjátok, hogy ahhoz, hogy az ember egy repülőgépre feljusson, legalább négy helyen elkérik a beszállókártyáját. Mi viszont annak voltunk tanúi a WizzAir gépének fedélzetén, hogy egy utas le akart ülni egy már foglalt helyre. Kiderült, hogy nem is erre a napra szólt a jegye. Ráadásul csak héberül beszélt, elég nehezen értette meg, mi a probléma, beavatkozott a kapitány és a repülőtéri rendész is. Sikerült az utast leszállítani, de utána a kézipoggyászoknál biztonsági ellenőrzést kellett végrehajtani, hogy nem csempészett-e fel valamit a fedélzetre. Senki sem talált magyarázatot arra, hogy ez hogyan történhetett.

De Európa legjobb repülőtere érkezésünkkor is kitett magáért: nem lépcsőn, hanem utashídon keresztül hagytuk el a gépet. Az utashídnak van egy bejárata az indulási oldal felé az emeleten, és egy kijárata az érkezési oldal felé a földszinten. A kettő közül az egyik mindig zárva van. A kiszálló utasokat rossz felé terelték, egyszer csak az indulási szinten találtuk magunkat, mert nyitva hagyták a bejárati kaput. Hiába, a személyzet már kezd belefásulni a nagy utasforgalomba.

Nagy öröm volt találkozni az unokákkal, akiknek pénteken nem volt ovi/bölcsi.

Délután irány a piac (10 percre van a Karmel-piac), vejemnek saját italosa és saját húsosa is van. Már ma délután megkezdődött a nagy sütés-főzés, nemcsak a szombati szülinapi bulira, de a péntek esti vacsorára, a sábesz bejövetelére, amit nemcsak lányomék családjával, de nászomékkal is köszöntöttünk.

A szombat délelőtt takarítással, sütés-főzéssel, dekorálással telt. 1 óra körül kezdtek szállingózni a vendégek, voltunk vagy 30-an. Íme maga a köszöntés:

Teljesen Magyarországon éreztem magam, mert a család politikailag két részre szakadt, és hangosan veszekedtek, hogy Bibinek börtönbe kell-e vonulnia, vagy sem. Jól esett egy kicsit megpihenni, amikor a vendégek elmentek.

Vasárnap (ami Izraelben az első munkanap) már volt a gyerekeknek ovi/bölcsi, Sahar is ment dolgozni. Mi Katival a dekorációt bontottuk és takarítottunk, Orsinak volt délelőtt egy Teams-es megbeszélése, de utána szabad volt. Végigsétáltunk a Rothschild sugárúton egészen a Schnitt sörözőig, ahova Sahar is beugrott az ebédszünetében, söröztünk, ebédeltünk.

Utána bevettük magunkat egy plázába vásárolni, majd busszal haza. Este unokázás.

Utolsó napunkon elkísértük a gyerekeket az oviba és elbúcsúztunk tőlük.

Utána a HaMesila parkon át lesétáltunk a régi vasútállomáshoz, ahol eszpresszó tonikot ittunk, majd lesétáltunk a tengerpartra, hogy legalább a lábunkat megmárthassuk a Földközi-tengerben. Hazafelé még beugrottunk a piacra humusz és datolyát vásárolni, majd irány haza pakolni.

Hazafelé a repülőtérre vonattal mentünk, először utaztunk vonaton Izraelben. Természetesen percre pontos volt.

Katival a vonaton

Az élet Izraelben visszatérni látszik a régi kerékvágásba. Bár még nagyon sok helyen kint vannak a túszok fényképei és a sárga szalag, de sokra már rá van írva, hogy visszatértek. A plázákban és a vasútállomás bejáratánál régóta van csomagellenőrzés, úgyhogy ez nem volt meglepő. A kávézók, sörözők üzemelnek. A konfliktus jegelve.

A hazaút a már említett repülőtéri incidenst leszámítva zökkenőmentes volt.

Manófalva - konfliktuskezelési látlelet

Szinte az összes hírportál megírta, Hogy Kánya Tamás a rómaiparti kerékpárút mellett egy csodavilágot alkotott, Manófalvát, és ezt vandálok november 2.-ra virradó éjszaka szétverték. A legtöbb posztnak az volt a következtetése, hogy haladunk egy értéknélküli világ felé, amikor már pusztítani nagyobb dicsőség, mint értéket létrehozni.

Ilyen volt Manófalva...

... és ilyen lett.

Kánya Tamás rómaiparti Land Art-jával egy évvel ezelőtt találkoztunk, ugyanis ekkor helyezték el itt a GCLART névre hallgató geoládát (az 5081. számút), és mi három nappal a rejtés után, Szentendrére, a nyitott templomok hétvégéjére tartva megkerestük. Akkor még csak néhány egyszerűbb installációt találtunk a helyszínen.

Viszont már egy évvel ezelőtt is érzékeltük, hogy Manófalva problémás helyszínen van: a Szentendre felé vivő bicikliút a lupa-szigeti révtől egy ártéri erdőn visz keresztül. Szépen kikövezett, de csak két szemben jövő bicikli fér el egymás mellett, jobbra és balra erdő. A művész itt gyűjti össze azokat a gyökereket, fadarabokat, hordalékokat, terméseket és szép, formás kavicsokat, amiket a Duna partra tesz. Ebből építi az installációit, amiket csak a kerékpárúton lehet megközelíteni. A kerékpárút kanyargós és csak rövid szakaszai láthatók be az erdőtől, viszont elég forgalmas. A kocogók, gyalogosok, kutyasétáltatók ugyan nincsenek kitiltva az útról, de nekik is és a kerékpárosoknak is eléggé kell figyelniük, hogy ne legyen baleset. Nekünk is résen kellett lennünk, hogy ne kerüljünk biciklisták útjába.

Az első képen látható gyönyörűséges Manófalva pont az őszi szünetre készült el, és hirtelen nagyon nagy lett a gyalogosforgalom a bicikliúton.

Bámészkodók Manófalvánál a bicikliúton

Egy ilyen szituáció nagyon könnyen szül konfliktushelyzetet. Képzeljük el, hogy egy gyereket elsodor egy kerékpáros, a szülők veszekedni kezdenek a biciklistával, de újabb biciklisták érkeznek és újabb nézelődők is bekapcsolódnak a vitába. A szóváltásból hamar tettlegesség is lehet, mert az elfojtott frusztrációink miatt a konfliktushelyzeteket képtelenek vagyunk higgadtan kezelni. A most olvasott Harari-könyv szerint ebben nagy szerepet játszik a közösségi média is, az ottani éles diskurzusaink agresszív stílusa szivárog át a hétköznapjainkba és a közéletbe is.

Mi naponta tömegközlekedünk, rendszeresen találkozunk elfojtott frusztrációból eredő konfliktushelyzetekkel. Nem akarom azt a biciklistát mentegetni, aki az est leszálltával visszament és egy doronggal szétverte Manófalvát, de érzem, honnan fakadnak az indulatai, mert nap-mint-nap találkozom hasonlóval. A közösségi médiát elárasztják az életveszélyes helyzeteket teremtő büntetőfékezések és egyéb szándékos közúti veszélyeztetések. Emlékeztek még a Hadházy Ákos ellen Hatvanpusztánál elkövetett merényletre?

Mentálisan rossz állapotban van az ország. Lehet, hogy ez volna a legsürgősebb feladat: az ország lelkét meggyógyítani, és konfliktuskezelési kurzusokat indítani az embereknek. Remélem Kánya Tamás sem adja fel Land Art projektjét, csak valamivel szerencsésebb helyszínt választ neki. Én nagyon szurkolok.

Beszéljünk a nyugdíjakról

 

Új "főgonosz" tűnt fel a kormánypropaganda univerzumában, Simonovits András nyugdíjszakértő személyében, akit rögtön ki is neveztek a "TISZA nyugdíjtanácsadójának".

Simonovitsot jól ismerem, hiszen már évtizedek óta tűnik fel különféle beszélgetős műsorokban, és próbálja felhívni a figyelmet a magyar nyugdíjrendszer anomáliáira. Természetesen szó sincs arról, hogy egy gonosz ember lenne, aki szándékosan rosszat akar a nyugdíjasoknak, éppen ellenkezőleg. De a nyugdíjrendszernek jelenleg két nagyon súlyos problémája van:

1. A pocsék magyar demográfiai helyzet miatt a társadalmon belül az eltartók és eltartottak aránya egyre inkább eltolódik az utóbbiak javára.

Tegnap jött ki a KSH gyorsjelentése a szeptemberi demográfiai adatokkal, és az adatok megint lesújtóak. Egy év alatt egy Cegléd méretű várossal csökkent hazánk lakossága, miközben korösszetétele tovább tolódott a nyugdíjkorúak javára. 2024-ben 113 ezren érték el az öregségi nyugdíjkorhatárt, de csak 87 ezer gyermek született. Mindenkinek tanulmányozásra ajánlom az interaktív korfát, korosztályok és korosztály-csoportok népessége vizsgálható nemcsak a jelenben, de a múltban és az adatokból prediktált jövőben is.

Ha rákattintasz, még nagyobb lesz

A fenti két grafikonon a termékenységi ráta, valamint a születés/halálozás láthatók: a termékenységi ráta utoljára 1978-ban haladta meg a reprodukcióhoz szükséges szintet, és 1980 óta haladja meg a halálozási szám a születési számot.

A magyar állami nyugdíjrendszer elosztó/kirovó szisztémában működik, vagyis az önkéntes nyugdíjpénztárakkal ellentétben a nyugdíjak fedezetét nem az évtizedek alatt befektetett nyugdíjjárulékok hozamából, hanem az adott hónapban befizetett összes járulékból (+ költségvetési kiegészítésből) fizetik (lásd még: piramisjáték).

2. A nyugdíjak indexálásának mértéke elmarad a bérek indexálásának mértékétől

Ez a tény - vagyis a svájci indexálás hiánya - egyre jobban elszegényedő nyugdíjastömegeket hoz létre.

Ezzel kapcsolatban adatokért a ChatGPT-hez fordultam, hogy 15 év alatt hogyan változtak az átlagnyugdíjak az átlagbérhez képest, valamint hogyan alakult egy 15 évvel ezelőtt nyugdíjba ment nyugdíjas nyugdíja egy ma nyugdíjba menő nyugdíjához képest. Az eredmény lesújtó:

• Az átlagbér-növekedés 4-4,5-szeres, vagyis 300-350 %-kal nőtt;
• Az átlagnyugdíj növekedése csak 2,5-szeres, azaz kb. 150 %-kal nőtt;
• Még rosszabb egy 15 évvel ezelőtt nyugdíjazott helyzete, az ő nyugdíja csak kétszeresére nőtt nominálisan.

Vagyis az a bizonyos nyugdíjas olló nemcsak a keresők és a nyugdíjasok között nyílik folyamatosan, hanem a régi és a friss nyugdíjasok között is. Nyilvánvalóan igazságtalan, hogy egy 2010-ben nyugdíjba ment tanár mostani nyugdíja csak a fele egy most nyugdíjba ment tanárénak, hiszen ugyanúgy 40 évet dolgoztak végig ugyanazon a pályán. Ezekre az anomáliákra hívja fel a figyelmet Simonovits és ezekre próbál megoldást találni.

A Fidesz nyugdíjasok felé tett gesztusai semmit sem tesznek ennek az igazságtalanságnak a csökkentésére: a 13. havi nyugdíjjal egy magas nyugdíjjal rendelkező jobban jár, mint egy kisnyugdíjas, de még a kiosztott élelmiszerutalványoknál sem próbálták figyelembe venni a rászorultságot. (Mi Katival az élelmiszerutalványainkat Iványi Gábor karitatív egyesületének adományoztuk).

A kormány most belengette a 14. havi nyugdíj lehetőségét is, de természetesen most sem árultak el részleteket. A nyugdíjszakértők szerint ha úgy folyósítanák, mint most a 13. havit, akkor az további igazságtalanságokat szül, ezért inkább 14. havi átlagnyugdíjat kellene fizetni.

Természetesen a TISZA-nak van valóságos nyugdíjprogramja is, ahogyan Kármán András személyében valóságos nyugdíjszakértője, de ezt a kormánypropagandának nem áll érdekében megemlíteni. Ez már sokkal jobban koncentrál a nagy különbségek kiegyenlítésére, mint az ész nélküli osztogatásra. Viszont igazán fájdalmas korrekciót egyetlen kormány sem mer végrehajtani, mert hajszolják a népszerűséget, ezért csak az eleve bukásra predesztinált válságkormányok hozzák meg népszerűtlen intézkedéseket.

Bajnai, akinek nyugdíjintézkedéseit boldogan megtartotta tíz éven keresztül a Fidesz-kormány, de végig negatív hivatkozási alap volt, az alábbi válságintézkedéseket hozta:

• Döntött a nyugdíjkorhatár fokozatosan 62 évről 65 évre való felemeléséről;
• Eltörölte a svájci indexálást (vagyis azt, hogy a nyugdíjak részben az árindex, részben pedig a bérindex emelkedésével együtt nőjenek);
• Eltörölte a 13. havi nyugdíjat, helyette bevezették a legfeljebb 80 000 Ft éves nyugdíjprémium intézményét, melyet akkor kell az államnak fizetnie, ha a GDP éves növekménye meghaladja a 3,5 %-ot (ez alapján fizetett Orbán most, 12 évvel később ugyanennyi összegű nyugdíjprémiumot).

2010-ben a Fidesz ehhez már csak annyit tett hozzá, hogy elkonfiskálta a magánnyugdíjpénztárak megtakarításait. (Fontos megjegyezni, hogy ezt sem gonoszságból tették, egyszerűen hatalmas lyuk tátongott a nyugdíjrendszer bevételi oldalán. A feladatot Selmeczi Gabriellára szignálták ki, rá is égett ez a dolog rendesen.)

A Fidesz minden választás előtt keresi azokat a szilárd pontokat, amelyeket az állami propagandával kellő mértékben felerősíthet, és amellyel megnyerheti a választást:

• 2014-ben ez a rezsicsökkentés volt;
• 2018-ban a migránsokkal való riogatás;
• 2022-ben a háborúval való riogatás.

Nos, úgy tűnik, a 2026-os választási kampányban a nyugdíjasok megint fontos célközönséget fognak alkotni. Már alig várom, hogy megint megtaláljam a postaládánkban a Jókor című nyugdíjasújságot benne Simonovits András riogatásaival.

Mert az a helyzet, kedves barátaim, hogy fontos kérdésekről - mint pl. a nyugdíj - értelmes párbeszéd már úgysem várható. Ezt olvasom a már korábban is említett Harari Nexus című könyvében:

"Az Egyesült Államokban a demokraták és a republikánusok már a legelemibb tényekben sem tudnak egyetérteni,... és már nemigazán képesek civilizált párbeszédet folytatni. A kétpárti együttműködés a Kongresszusban, ami valaha az amerikai politika egyik alapvető vonása volt, mára szinte teljesen megszűnt.... A polgárok nem tudnak beszélni többé egymással, és nem politikai riválisnak, hanem ellenségnek tekintik egymást, a demokrácia fenntarthatatlanná vált."