Pásztorbot és szamurájkard

Pintér Béla társulatának Kabuki című előadását láttuk tegnap. Ez már a negyedik darab, amit ettől a nagyon termékeny színházi szerzőtől/rendezőtől láttunk, még 2016-ban néztük meg a Bajnokot és a Parasztoperát, alig három hónapja pedig a Gyévuskát. Az adott különös érdeklődést a darab iránt, és azért is van már a darabra minden jegy hónapokra előre elkelve, mert a kormányhoz közeli sajtó és a kormányközeli  influenszerek vehemens dühvel csaptak le Pintér legújabb opuszára.

De ne szaladjunk ennyire előre, mert a hét történései, és az a tény, hogy a színházi előadásra pont egy Tisza-tűntetésről érkeztem, különös keretezést adott az előadásnak. Kedden ugyanis Juhász (Juhi) Péter egy, már hónapok óta a rendőrség birtokában lévő biztonsági kamerafelvételt tett közzé, amelyen a Szőlő utcai javító intézet megbízott igazgatója, akkor még nevelő tanár egy tanóra közben súlyosan bántalmaz egy kamaszt. A megbízott igazgató - merthogy az elődje már hónapok óta prostitúcióra való kényszerítés miatt előzetesben van - persze azonnal lemondott, az ellenzéki pártok pedig - főként a Tisza, de a DK is - azonnal ráugrottak az ügyre.

Tudjátok, hogy az a perverzitásom, hogy reggelente megnézem a közszolgálati állami híradót, de szerda reggel semmit nem közöltek az ügyről. Mivel azonban szerda reggelre rendkívüli kormányinfót hirdetett Gulyás Gergely, gondoltam, megvárják, hogy azon mit jelentenek be. Nos itt valóban fontos bejelentés történt, idézet a Magyar Közlönyből:

Az Ukrajna területén fennálló fegyveres konfliktusra, illetve humanitárius katasztrófára tekintettel, valamint ezek magyarországi következményeinek az  elhárítása és kezelése érdekében veszélyhelyzet kihirdetéséről és egyes veszélyhelyzeti szabályokról szóló 424/2022. (X. 28.) Korm. rendelet szerinti veszélyhelyzet ideje alatt....

2. § A javítóintézetek irányítását a  büntetés-végrehajtás országos parancsnoka látja el, a  javítóintézetek fenntartásáról a büntetés-végrehajtási szervezet gondoskodik.

3. § (1) Az  általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv (a  továbbiakban: rendőrség) a  javítóintézetben folyamatos bűnmegelőzési célú rendőri felügyeletet biztosít.

(2) A  rendőrség rendszeres bűnmegelőzési tájékoztatást tart a  javítóintézet dolgozói számára a  javítóintézeti ellátottakkal szemben alkalmazható intézkedésekről, és a velük való jogszerű bánásmódról.

(3) A  rendőri jelenlét keretében biztosítani kell, hogy a  javítóintézeti ellátottak a  rendőrnek – a  javítóintézet alkalmazottainak jelenléte, tudomása vagy jóváhagyása nélkül – zavartalanul beszámolhassanak az  őket ért jogsértésekről. 

Értitek? Megint "az Ukrajna területén fennálló fegyveres konfliktusra, illetve humanitárius katasztrófára tekintettel" hoznak kormányrendeletet... Eh, hagyjuk. A lényeg, hogy a javítóintézeteket rendőrségi felügyelet alá vonták, hiszen úgyis már Pintér Sándornak van odalökve az egészségügy és az oktatás is.

A Szőlő utcában letartóztatásokat is foganatosítottak, de mindez nem ütötte át a közszolgálati állami híradó ingerküszöbét, csütörtök reggel sem tudhatott meg egy hírfogyasztó semmit az ügyről. Csütörtökön újabb három embert vettek őrizetbe a Szőlő utcában, viszont a kormány rátalált az áldozathibáztatási narratívára: ez javítóintézet, itt fiatalkorú bűnözők vannak, miért kéne védeni az "ilyeneket". Nap közben újabb felvételek láttak napvilágot, és Magyar Péterék szombatra gyerekvédelmi tűntetést hirdettek meg.

Péntek reggel a közszolgálati állami híradóból csak annyit tudhattunk meg, hogy Magyar Péterék megfutamodtak, nem mernek gyűlést tartani Mohácson, ahol Orbán tart békepárti nagygyűlést. A nap során Magyar Péterék nyilvánosságra hoztak egy három évvel ezelőtti jelentést a gyermekvédelmi intézményekben történt visszaélésekről és abúzusokról. Hát a szombat reggeli közszolgálati állami híradóból erről sem hangzott el egyetlen szó sem. Akiket csak a közszolgálati állami tévé híg trágyaként adagolt híreivel etetnek, azok semmit sem tudhattak meg a gyermekvédelmi botrányokról, pedig már hét ember került rács mögé és az összes intézményben megjelent a rendőrség.

A szombati többezres tűntetést Deák (faszértő) Dániel a legkudarcosabb tiszás tűntetésnek nevezte, hát nem tudom, én ott voltam, elég sokan voltunk.

És akkor, így friss élményekkel feltöltődve érkeztem meg az előadásra (Kati munkából jött, hiszen ledolgozós szombat volt), ami elég nyíltan a NER-ről, és a "Hetvenmezőn", "csíkos lovai" társaságában trónoló "nagy sógun"-ról szól (a kabuki hagyományos japán színjátszás, amit hagyományos maszkban adnak elő a szereplők).

A szabadszállási népművelőnek a NER képviseletében Schmidt Mária Schanda Veronika visszautasíthatatlan ajánlatot tesz, hogy vagy beáll a rendszerbe, vagy államosítják saját pénzéből létrehozott tájházát. Ekkor a népművelőnek látomása lesz, melyben megjelenik neki Csúnya Miska 19. századi betyár (aki egy pásztorbottal agyonveri Schmidt Máriát Schanda Veronikát), Petőfi Sándor, József Attila és Navalnij, végül kabuki-stílusú szamurájként eljut Hetvenmezőre, a nagy sógun trónusa elé és szamurájkardjával legyőzi őt, de Navalnij tanácsára megkíméli az életét. A látomásból ébredve átengedi a tájházat a NER-nek, de ismét megjelenik Csúnya Miska és szemrehányást tesz neki.

A darabnak keretet ad Petőfi verses levele József Attilához, és József Attila verses válaszlevele, nagy valószínűséggel mindkettő Pintér Béla zseniális alkotása, egyszer talán elérhetők lesznek a neten.

A mai nap békésebbnek ígérkezik: Bori érkezik Bécsből hozzánk mézeskalácssütésre, ma gyújtjuk meg a harmadik adventi gyertyát (öröm) és az első hanuka-gyertyát. Este egy barátom 70. születésnapi bulijába vagyunk hivatalosak.

További áldott adventet és boldog hanukát kívánok!

MI-kulás

 

Sokan az MI-t, vagyis a mesterséges intelligenciát már annyira bizalmas jó barátjuknak tekintik, hogy egészen intim kérdésekben is tőle várnak tanácsot: szerelmi ügyek, partnerkapcsolatok, családi és munkahelyi konfliktusok, hitbéli kérdések. Megosztják vele lelki gondjaikat, esetleges öngyilkossági szándékaikat. Képzeljük el, hogy ez az MI létrehozóival szemben mekkora felelősség!

Azt gondoltam, hogy Mikulás napján úgy teszem próbára az MI-t, hogy egy kisgyerek nevében a Mikulásról érdeklődöm nála. Ráadásul a ChatGPT nyelvi modelljét is próbára teszem, mert borzalmas helyesírással kommunikálok vele. Az alábbiakban közreadom ezt a beszélgetést:

Mikulás-kérdésben az MI jól vizsgázott. Tökéletesen megértette a feltett kérdéseket, és próbált a gyerek szintjén elbeszélgetni a kis kérdezővel. Persze az is lehet, hogy gyanút fogott. Minden esetre most már megértem Harari aggodalmát.

Kizökkent az idő. Hamlet kétszer

Kati színházjegyvásárlási kedve úgy hozta, hogy öt napon belül két Hamlet-adaptációt is láthattunk: a Katonában a Néma csendet, a Budaörsi Latinovits Színházban pedig a h.ml.t-et. Budapest az a város, ahol Shakespeare örökbecsű művét egyszerre három színház is játssza, hiszen a felsoroltakon kívül a Magyar Színházban is megy az eredeti Arany-fordításban Eperjes Károly rendezésében Haumann Máté címszereplésével.

Apropó fordítások: a veretes Arany János-féle fordítást már a legtöbb helyen felváltotta Nádasdy Ádám korszerűbb nyelvezetű fordítása. A héten elhunyt Kálloy Molnár Péter talán először mutatta be Nádasdy Hamletjét a Tháliában 2002-ben, ő rendezte és maga játszotta a címszerepet is. A h.ml.t viszont Forgách András fordításán alapul, aki a szállóigévé vált mondatokat (pl. Gyarlóság, asszony a neved) Aranytól, sok mai szóhasználatot viszont Nádasdytól vett át.

Maga a mű, amelyet 400 éve írt Shakespeare, de már előtte is dán legendaként terjedt, annyira sokrétű, annyiféle értelmezése lehetséges, annyiféle helyre lehet kitenni a hangsúlyt, hogy a különféle Hamlet-parafrázisoknak se vége, se hossza. Nem véletlen, hogy első Oscar-díjas filmünkben, a Mephistóban Hendrik Höfgen, a Berlini Állami Színház intendánsa egy virtigli náci Hamletet rendez meg. Emlékeztek még erre a jelenetre?

Az általunk látott Hamlet-adaptációkat a mai magyar színházi élet két zsenije, ifj. Vidnyánszky Attila illetve Alföldi Róbert rendezte, és mindkét darabnak nagyon jót tett, hogy a Néma csend előtt volt egy opcionális 45 perces ráhangoló előadás, a h.ml.t után pedig egy kb. egy órás közönségtalálkozó. Ezek nélkül a magyarázatok nélkül eléggé zavarban lettünk volna.

A Vidnyánszky-féle Néma csend előadásban (mint tudjuk, ezek Hamlet utolsó szavai: A többi néma csend.) szinte egyáltalán nincsenek párbeszédek, csak motyogások, félbeszakadt mondatok, üvöltések. A darab helyszíne, vagyis a helsingöri palota az SZFE (Színház és Filmművészeti Egyetem) Odry Színpada előcsarnoka meghökkentő élethűséggel.

A szereplők egyetemisták és a színház munkatársai. A liftajtó a pokol kapuja, innen lép ki Hamlet apjának szelleme, itt tűnnek el a holtak. A nagy túlélő és a történet krónikása, Horatio sem beszél, csak énekel (az a Lengyel Benjámin játssza, aki 15 évvel ezelőtt együtt járt Orsi lányunkkal színjátszó szakkörbe, és már akkor is nagyon tehetséges volt).

Az Alföldi-féle h.ml.t helyszíne sem szokványos: Egy edzőterem öltözője.

Rögtön azzal indít a darab, hogy három meztelen férfi, Marcellus, Bernardo és Hamlet átszaladnak a színen az öltözőszekrényekhez. Később ezekben az öltözőszekrényekben tűnnek el a holttestek. Alföldinél Poloniust, Guildensternt és Fortinbrast is nő alakítja, és Horatio sem éli túl a történteket, mert maga Fortinbras lövi le, így Fortinbras szájából hangzik el a zárómondat: A többi néma csend.

Azt gondolhatnátok, kedves olvasóim, hogy két teljesen öncélú Hamlet-rendezést láttunk, de erről szó sincsen. A Vidnyányszy-féle rendezésben a hangsúly a kommunikáció-képtelenségen, az egymás meg nem értésén van, miközben felidéződik az SZFE autonómiájáért folyó harc ugyanúgy, mint az ifjabb Vidnyánszky küzdelme saját édesapja szellemével. Az Alföldi-féle változatban Hamlet feldolgozhatatlan gyásza áll a középpontban Fröhlich Kristóf nagyon hiteles interpretációjában.

A Katona és a Budaörsi Latinovits Színház közötti jó kapcsolatra jellemző, hogy a Budaörsi Színház dramaturgja, Németh Nikolett volt a Néma csend dramaturgja, és a Katona társulatának tagja, Pelsőczy Réka játszotta Budaörsön Gertrúdot, Hamlet anyját. Egyébként Pelsőczy és Fröhlich a szintén Budaörsön látott Az igazság gyertyái című darabban is anyát és fiát alakítanak. Mi ebben a darabban láttuk a tragikusan fiatalon elhunyt Koós Boglárkát.

Karikatúrák, karikatúristák

Egy korábbi posztomban már beszámoltam arról, hogy az őszi könyvfesztiválon megvásároltam Merényi Dánielnek (alias Grafitember), a Telex karikatúristájának könyvét, melynek címe : Napirajz a Telexen 2020-2024. Merényi Dániel korábban az Indexnél készített napi rajzokat, annak kormány által történt 5 évvel ezelőtti megszállása után - mint oly sok más újságíró - került át a Telexhez. Rajzain rettentő sokat szoktam nevetni, segít ezt a korszakot jobban elviselni.

Azon gondolkodtam, miért is nevezzük az Orbán-rendszert diktatúrának, amikor a Kádár-rendszerben teljesen elképzelhetetlen volt, hogy például a Ludas Matyiban - amit apám is járatott, és a Rádióújság után a legnépszerűbb magyar hetilap volt - olyan jellegű karikatúra jelenjen meg Kádárról, mint manapság a kormánypolitikusokról. Rengeteg politológus leírta már, hogy az autokráciának ezer arca van, a közösségi média és a mesterséges intelligencia korszakában nagyon nehéz lenne karikatúrákat betiltani, más hatalomtechnikai eszközökre van szükség.

Természetesen készültek akkoriban is még magáról Kádárról is karikatúrák, például találtam egy 1962-es rajzot - az '56-os elítéltek még börtönben voltak ekkor - apám egy éven keresztül újságkivágásokból összeállított "blogjában". De ezek a rajzok kizárólag pozitív színben tüntethették fel az akkori magyar politikusokat.

Ennek ellenére gyerekkoromban imádtam a Ludast, karikatúristáit már stílusuk alapján felismertem: a legformásabb női ciciket rajzoló Pusztai Pált, Szűr-Szabó Józsefet, Lehoczki Istvánt (Leho), Balázs-Piri Balázst, Várnai Györgyöt és a nemrég elhunyt zseniális Sajdik Ferencet.

A politikai karikatúra műfaja a rendszerváltás után új lendületet kapott, birtoklom is Kaján Tibor könyvét a rendszerváltás utáni első másfél évtizedről készült karikatúráival. Ez az első másfél évtized még a politikai váltógazdaság korszaka volt, a politikai pártok még nem ádáz ellenségek, hanem politikai ellenfelek voltak, így a karikatúrák is sokkal inkább könnyed derűt, mint ádáz acsarkodást mutattak. Íme Orbán és Gyurcsány negyed századdal ezelőtt készült karikatúrája Kaján Tibor könyvéből.

Aztán jött az Orbán-korszak, mélyültek az árkok, egyre karcosabbak lettek a karikatúrák is. Az ellenzéki oldal legismertebb karikatúristái, akiknek mind teljesen egyéni Orbán-ábrázolásai vannak:

Merényi Dániel (Grafitember) - Telex

Pápai Gábor - WordPress.com

Szabó László Róbert (Marabu) - HVG

Weisz Béla (Bélabátyó) - Kartonkocsma

Szóval két vidám hetet töltöttem a Napirajz átlapozásával. A Grafitember nemcsak Orbánt, de a többi magyar politikust is nagyon egyénien ábrázolja. Íme néhány példa:

Kövér László, mint Döbrögi

A csúcsoshomlokú Szijjártó Péter

Gulyás Gergely, mint Safranek

Lázár János, mint cápa

Ezzel zárom karikatúra-túrámat.

Aranybudi

Az aranyvécé úgy vált Ukrajnában a korrupció és a luxizás szimbólumává, mint nálunk a hatvanpusztai zebrák vagy a lombkoronasétány.

Először 2014-ben Viktor Janukovics ukrán elnöknek a Majdan-forradalom utáni bukásakor hallhattunk aranyvécéről és színarany vécékeféről. Janukovics villája búcsújáró hellyé vált és ekkor kezdtek pletykálni az arany vécéről.

Később az aranyvécé kacsának (nem toalett-kacsának!) bizonyult, de a korrupcióból folytatott luxizásnak így is megdöbbentő mementójává vált a Janukovics-villa. Fel is tűnt Zelenszkij szappanoperájában, A nép szolgájában, amelyben még mint színész (és a sorozat producere) játssza Ukrajna elnökét, és neki is felajánlják, hogy lakjon a villában (igen, eredeti helyszínen forgatták az epizódot). Persze visszautasítja, és marad abban a társasházban, ahol még történelemtanárként lakott.

Zelenszkij elnök genézise volt A nép szolgája sorozat illetve a belőle készült kétrészes játékfilm. Akár elnöki programként is lehetett nézni, és több dolog is kiderül belőle:

• Az Európa iránti elkötelezettség, az EU-ba való bejutás programja;
• A keleties, despota, a politikát és a gazdaságot polipszerűen behálózó oligarchiával való leszámolás;
• Az ország nyugati tőke általi kifosztásának megakadályozása.

A rövid átmeneti időszak után Janukovicsot követő Petro Porosenko elnöksége alatt részint a társadalomban feszülő korrupció-ellenes nyomás, részint az elnök saját legitimáticós törekvése, részint pedig az EU (amellyel Ukrajna társulási megállapodást kötött) és az IMF nyomása hatására létrehozták a független antikorrupciós hatóságot (NABU) és a független korrupcióellenes ügyészséget (SAPO). A nép szolgája sorozat sikere arra ösztönözte Zelenszkijt, hogy alapítsa meg a sorozat címével azonos nevű pártot és induljon el a 2019-es elnökválasztáson, amit elég nagy fölénnyel meg is nyert.

Már a filmsorozatban is az elnöknek számos kalandja akad az oligarchákkal, akik nemcsak a megyei politikába vannak mélyen beágyazódva, de egyben a legnagyobb munkaadók is, így igazi királycsinálók, az ukrán parlament (Verhovna Rada) képviselőit megvásárolják. A való életben sem ment könnyebben a dolog, ráadásul közbejött a háború, amely átmenetileg háttérbe szorította a korrupcióellenes küzdelmet. Idén nyár közepén egy zavarbaejtő törvény is visszavetni látszott ezt a harcot: a törvény szerint a korábban független NABU a főügyész felügyelete alá került. A társadalmi felháborodás és az EU tiltakozása hatására a törvényt 9 nap után visszavonták, de ez intő jel volt, hogy a képviselők egy része és a főügyész is az oligarchák (és talán az orosz titkosszolgálat) zsebében van.

Kb. két hete a NABU egy, az ország energetikai szektorában működő korrupciós hálózatot tárt fel, amit Szele Tamás nyomán adok közre:

• Volodimir Zelenszkij szankciókat vezetett be egyik legközelebbi munkatársa és az általa alapított „Kvartal 95” stúdió társtulajdonosa, Timur Mindics (akit az elnök „pénztárcájának” is neveznek), valamint az üzletember Alexander Cukerman ellen.
• Mindics és Cukerman egy korrupciós ügyben érintettek, amely az ukrán állami vállalat, az Energoatom (Ukrajna mind a négy működő atomerőművének üzemeltetője) kapcsán merült fel.
• A nyomozás szerint az „Energoatom” alvállalkozói csak akkor kapták meg a vállalattól a munkájukért járó fizetést, miután kifizették a tisztviselők csoportjának és közvetítőiknek a „visszautalást” (a szerződés összegének 10–15%-át). Ha nem voltak hajlandók fizetni, akkor azzal fenyegették őket, hogy blokkolják a kifizetéseket.
• A vállalkozók nem perelhették be az Energoatomot a tartozás behajtása érdekében: ezt a törvény tiltja a hadiállapot miatt.
• A NABU állítása szerint körülbelül 100 millió dollár ment keresztül ezen a rendszeren, és többek között az ukrán kormány volt és jelenlegi tagjai is részt vettek benne.
• A NABU szerint ezek mögött Mindics, a jelenlegi igazságügyi miniszter, German Galuscsenko, az energiaügyi miniszter volt tanácsadója, Igor Mironyuk, a volt miniszterelnök-helyettes, Aleksej Csernyisov és sokan mások rejtőznek. Galuscsenko és az energiaügyi miniszter, Szvetlana Grincsuk már elvesztették tisztségüket.
• A NABU Mindicset tartja a rendszer szervezőjének: ő döntött arról, kinek és mennyi készpénzt adnak, valamint koordinálta a központi hatóságok tisztviselőire gyakorolt befolyást, hogy előnyös döntéseket érjen el, többek között az energetika és a védelmi ipar területén.
• Vlagyimir Zelenszkij a Mindics-ügy kipattanása után sürgősen interjút adott a Bloombergnek, és megígérte, hogy teljes körű vizsgálatot indít a legmagasabb köröket is érintő korrupció ügyében. „A legfontosabb az, hogy a bűnösöket megbüntessék. Egy háborúban álló ország elnökének nem lehetnek barátai” – mondta.

De hogy jön ide megint az aranyvécé? Annyi alapja van csak egy állítólagos aranyvécé létezésének, amit Mindics házában találtak volna, hogy Owen Matthews, a brit The Spectator munkatársa jegyzetében egy mondat erejéig említ valami ilyesmit: „Arany WC-csésze és szekrények, tele 200 eurós bankjegyekkel – ez csak néhány a híres ukrán üzletemberhez, Timur Mindicshez kapcsolódó kincsek közül.” Ezt a mondatot ragadta meg a Die Welt, mikor beszámolt a történtekről „𝑈𝑘𝑟𝑎𝑖𝑛𝑒: 𝐷𝑜𝑙𝑙𝑎𝑟-𝐵𝑢̈𝑛𝑑𝑒𝑙 𝑢𝑛𝑑 𝐺𝑜𝑙𝑑-𝑇𝑜𝑖𝑙𝑒𝑡𝑡𝑒𝑛” című írásában, két nappal ezelőtt.

Orbán nem sokkal az ügy kipattanása után ezt a posztot jelentette meg:

„Ukrajnában kiborult az aranybili. Lelepleztek egy Zelenszkij elnökhöz ezer szálon kötődő ukrán háborús maffiahálózatot. Az energetikai miniszter már lemondott, az elsőrendű vádlott pedig elhagyta Ukrajnát.

Ide, ebbe a káoszba akarják a brüsszeliek önteni az európai adófizetők pénzét. Hogy amit nem lőnek el a fronton, azt ellopja a háborús maffia.

Őrültség.

Köszönjük, de mi ebből nem kérünk. A magyar emberek pénzét nem küldjük Ukrajnába. Jobb helye van itthon: csak ezen a héten megdupláztuk a nevelőszülők juttatásait és döntöttünk a 14. havi nyugdíjról.

És ezek után főleg nem kérünk az ukrán elnök pénzügyi követeléseiből és zsarolásaiból. Ideje lenne, hogy Brüsszelben is végre megértsék, mire megy el a pénzük.”

És azóta, vagyis két hete ezen pörög a kormánymédia, a ma reggeli híradóban már színarany (vagyis 24 karátos, 999,9 ezrelékes!) vécéről beszél. Pedig ebben az ügyben a károsult nem az Európai Unió, és nem is Magyarország. Ebben az ügyben az ukrán energetikai ipar ukrán alkalmazottai a károsultak, akik a saját fizetésükből kellett visszautalják azokat az összegeket, amiket ők maguk kerestek meg, munka útján. Itt szó nincs uniós pénzekről, miniszterelnökünktől már megint nem volt idegen a demagóg halandzsa.

De ami az érdekes, az az ominózus vécét ábrázoló fénykép, amelynek forrása nem más, mint egy 2001-ben Hong Kongban készült fotó, amit egy Lam Sai-wing nevű ottani ékszerész épített.

Íme a két fotó

Na de mit üzen számunkra ez az aranybudi-történet?

• Igen, az ukrán korrupció köszöni, jól van. A legnagyobb válságágazatban, az energiaszektorban csapolták meg az alvállalkozók pénzét akkor, amikor az "amit felépítünk estig, az orosz drónok lebombázzák reggelig" állapotok uralkodnak.
• Sikerült visszaverni a NABU jogköreinek megnyirbálására induló kísérleteket.
• Végül is a NABU tárta fel az egész korrupciós hálózatot, ami azt igazolja, hogy igenis szükség van egy ilyen szervezetre, ami pl. Magyarországon sincs.
• Zelenszkijhez nem köthető olyan luxizás, mint például Putyin palotája vagy az Orbán-család hatvanpusztai kastélya.

Putyin palotája a Fekete-tengernél

Az Orbán-család hatvanpusztai kastélya

Tudom, hogy naivitás egy politikusnak hinni, de én jobban hiszek a színészből lett politikus Zelenszkij elnök szándékaiban, mint a furmányos Orbán ravaszságában.

Alternatív történelem

Miután a magyar labdarúgó válogatott a várakozásnak megfelelően Szoboszlai 25 méterről a kapu jobb felső sarkába csavart védhetetlen szabadrúgásgóljával kijutott a 2026. évi labdarúgó világbajnokságra, Magyarországon a politikai elégedetlenség nem öltött határozottabb formákat, a diktatúra megerősödött, a Tisza Párt erodálódott, mondhatni kiapadt, az ellenzéknek kedve szegődött, a 2026. évi parlamenti választásokat a Fidesz érdemi kihívó nélkül 75%-os többséget szerezve nyerte meg.

Az Európai Unióban is a szuverenista, patrióta erők kerekedtek felül, a brüsszeli bürokraták lehajtva busa fejüket elkullogtak. Az Európai Szuverén Nemzetek Szövetsége felhagyott Ukrajna támogatásával, így Oroszország Ukrajna keleti felét az Orosz Birodalomhoz csatolta, a nyugati feléből pedig egy új Fehéroroszországot csinált.

Ez a helyzet most. E sorok írója börtönben ül (tehát nyilván nem lehet e sorok írója; e sorok csakis akkor vannak, akkor lehetnek, ha e sorok nincsenek), az orbáni diktatúra embertelen börtönében, nem más ő, mint egy névtelen senki. Épp az imént verték véresre. Zihálva fekszik a sötétben. Szoboszlai győzelemtől ragyogó arcát látja, és a világ rendjére gondol. Boldognak kell őt képzelnünk.

(Parafrázis Esterházy Péter Utazás a tizenhatos mélyére című regényének A világ rendje című fejezetére).

Jelen blog írója csatak libsi volta ellenére a magyar labdarúgás tántoríthatatlan híve, aki 1986 óta csak egyre várja, hogy a válogatott kiharcolja a világbajnokságra való kijutást.

1986-ban első saját otthonába költözött, abban az esztendőben, amikor felrobbant a Challenger űrsikló és a csernobili atomerőmű, színes televíziót vásárolt (Hitachi-képcsöves Videoton!), hogy azon nézze a magyar fiúk meccseit, és irtózattal nézte a 6:0-ás irapuatói vereséget, aztán végbement a lakitelki sátorverés, leomlott a berlini fal, megismerkedett élete párjával, akivel a rendszerváltás és az olaszországi vébé esztendejében egybekeltek, az USA-ban rendezett vébé esztendejében már második gyermeküket várták, a nagyobbik a franciaországi vébé évében már iskolás lett, aztán leomlottak az ikertornyok, aztán kinőtték a lakásukat és Dél-Koreában és Japánban megrendezett vébé esztendejében jelenlegi otthonukba költöztek, közben megszületett harmadik kislányuk is, aki a németországi vébé esztendejében már két éves volt, amit együtt néztek vágyakozva a horvát tengerparton, sokfelé utazgattak ötösben, de a dél-afrikai vébé esztendejére csődbe ment addigi cége és saját vállalkozásba kezdett, sorra távoztak el a nagyszülők, a brazíliai vébé esztendejében már csak a nagymamák éltek, de legnagyobb lányuk már elvégezte az egyetemet, a középső meg kivándorolt Izraelbe, hogy az oroszországi vébé esztendejében összeházasodjon szerelmével és az izraeli esküvőn még jelen lehetett a két nagymama, aztán ismét munkahelyet váltott, aztán világjárvány jött, a nagymamák is elmentek és a katari vébé esztendejében legkisebb lányuk is leérettségizett és megszületett első unokájuk, és ő, az immár két unokás nagypapa még mindig reménykedett, hogy talán negyven év után, amikor már 48 csapat juthat ki, mi is végre...

Közben a futball és az irodalom nagyjai, Esterházy Péter, Mándy Iván, Moldova György, Végh Antal is eltávoztak a földi focipályáról, pedig ők is nagyon várták, ahogyan az Aranycsapat tagjai is sorra elmentek, akárcsak az utolsó vébét-járt szövetségi kapitányok: Baróti, Mészöly, Mezey, miközben olyan sportóriásokkal büszkélkedhettünk, mint Egerszegi Krisztina, a vízilabda-válogatott, Polgár Judit vagy Szilágyi Áron, de jöttek egymás után a Nobel-díjak és Oscar-díjak is, és sorra-rendre épültek a hatalmas labdarúgó-stadionok, de ő csak egyre várta, hogy talán majd most kijutunk...

Hány várakozással teli négy éve fér bele egy életbe?

Nexus

Yuval Noah Harari Nexus című könyvével bíbelődtem két hónapot, de már kétszer idéztem is belőle ezen a blogon: amikor a rendeleti kormányzás kapcsán azon füstölögtem, hogy Tuzson Bence egyik törvénytelen cselekedetét pont a veszélyhelyzetre való hivatkozással hozott kormányrendelettel próbálták utólag legitimálni, meg amikor azon bánkódtam, hogy értelmes társadalmi párbeszéd már nem folytatható Magyarországon.

Harari megállapításait a társadalomtudósok gyakran lenézően közhelyesnek nevezik, de mivel nekem ez az első Harari-könyvem, és pont társadalomtudós Bori lányomtól kaptam, ezért élvezettel és érdeklődéssel forgattam. Ráadásul gyakran kaptam a könyvből pozitív megerősítést saját gondolataimmal kapcsolatban (pedig Harari is felhívja a figyelmet, hogy a saját ismeretünkkel megegyező információ felerősítése és az ezzel ellentétes információ ignorálása kognitív torzításhoz vezet). A Nexus című könyvében áttekinti az információ emberi társadalmakra gyakorolt hatását, különös tekintettel a közösségi médiára és a mesterséges intelligenciára.

Harari alapvetése, hogy a homo sapienst, mint fajt a hálózatépítés képessége emelte ki az állatvilágból. Nemcsak képesek voltunk a hordákat törzsekké, nemzetségekké, népekké összekapcsolni az információs hálózatok által, de ezen hálózatokon nemcsak ismeretek áramlottak, de az emberek közös, "interszubjektív tömegidentitását" megteremtő mítoszok is. Természetesen a hálózatoknak kettős természetük van, hiszen az információ-áramláson kívül képesek a hatalomkoncentráció biztosítására is.

A szerző szerint az ókori és középkori birodalmakban azért csak helyi szinten valósulhatott meg a demokrácia, mert egy birodalomszíntű demokratikus berendezkedéshez szükséges információs hálózat nem létezett. Viszont amikor a korszerű hírközlés technológiai feltételei megvalósultak, ezek nem feltétlenül vezettek demokratikus társadalmakhoz. Az USA ugyanazt a hálózatot a tömegdemokrácia kialakítására, a sztálini Szovjetunió pedig egy soha nem látott hatalomkoncentrációra használta. Az amerikaiak abban nőttek fel, hogy a kérdésekből válaszok születnek, az oroszok meg abban, hogy a kérdésekből csak baj születik. (Az ókori birodalmakban pont azért alakulhattak ki a kisközösségek demokratikus rendszerei, mert oda már a hatalom információs hálózata nem ért el, szemben a Nagy Testvér-féle orwelli diktatúrákban, ahol már minden alattvaló szigorú megfigyelés alatt áll).

Az információt csakis megfelelő önhelyesbítő mechanizmusok hitelesíthetik, melyek hiánya dogmákhoz vezet. Így dogmatizálódott minden világvallás, így épült fel egy maroknyi tanítványt maga mellé gyűjtő vidéki rabbi köré (bigott keresztények most ne figyeljenek) egy olyan brand, amire a kereszténység ráépült. Hogy a szent könyvekbe mi kerüljön bele, azt mindig emberek döntötték el, a korai Ószövetség és Újszövetség is tartalmazott olyan apokrif iratokat, melyek ha belekerültek volna a mai, kanonizált változatba, egészen messzire mutató hatásai lettek volna (pl. a nők társadalmi szerepét illetően). De vajon ezek a kanonizált, változtathatatlan könyvek képesek-e mai életünk minden kérdésére választ adni? A Tóra tanításainak magyarázatára isz. 300 körül kiadták a Misnát, 600 körül pedig a Talmudot, de ezekben sincs leírva, hogy a szombati munkavégzés tilalma kiterjed-e lift nyomógombjának megnyomására. Így ortodox helyeken szombaton a lift sábesz-üzemmódban jár, azaz megáll minden emeleten, de itt is segíthet az arcfelismerő rendszer, a lakót lift aktív beavatkozás nélkül viszi a kívánt emeletre, és ebben már az Örökkévaló sem találhat kifogást.

E köré a dogmává merevedett Biblia köré épített ki a Római Katolikus Egyház egy "visszhangszobát", melyben csakis az visszhangzik, amit ők mondanak. Ez a "visszhangszoba" aztán mintaképült szolgált minden diktatórikus rendszer számára, pl. ennek szellemében született meg a náci Németországban az ún. "Gleichschaltungsgesetz": minden németországi politikai, szociális és kulturális szervezetnek - a politikai pártoktól a futballklubokig és dalkörökig - a náci ideológia szerint, a náci állam szerveként kellett működnie. De hát milyen rendelet jelent meg pár napja Magyarországon: a keresztény kultúrán alapuló értékrendre kell nevelni az óvodásokat (az Óvodai nevelés országos alapprogramjáról szóló 363/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet módosítása, Magyar Közlöny 2025. évi 131. szám)

Az önhelyesbítő mechanizmusok legjellemzőbb módon a tudományban vannak jelen, de még itt is felbukkan a kognitív torzítás, az információ figyelmen kívül hagyása, ha az ellentétben áll korábbi ismereteinkkel. Példaként a szerző Daniel Shechtman Nobel-díjas kémikus esetét hozza fel, akinek közleményeit sokáig azzal utasították el tudományos szaklapok, hogy az ellenkezik a kémia alapjaival. Az önhelyesbítő mechanizmusok szerepét egy társadalomban a fékek és ellensúlyok rendszere kell, hogy képviselje. A mai úgynevezett "többségi diktatúrákban" (ezek között az orbáni Magyarország is meg van említve a könyvben) pont ezek leépítésén fáradoznak. (Kb. két hetes történet, hogy Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tartott előadásában az alábbiakat mondta: "A fékek és egyensúlyok rendszere, én nem tudom, önök mit tanulnak, de az egy hülyeség, azt felejtsék el, annak semmi köze se jogállamhoz, se demokráciához (...) az a baj, hogy egyesek komolyan veszik, hogy fékezni kell a demokratikus akaratkinyilvánítás eredményeképpen létrejött kormányt. És úgy gondolják, hogy az a demokrácia, ha a küllők közé állandóan bedugják a botot.")

Ebbe az állapotba lépett be a világhálón a közösségi média. Még az MI-korszak előtt a közösségi média algoritmusai úgy voltak felépítve (alapvetően üzleti okokból), hogy erősítsék a "user engagement"-et, azaz minél tovább tartsák a felhasználókat az oldalon. Így alakultak ki azok a szinte átjárhatatlan véleménybuborékok, melyek szilikonfüggönnyel zártak el minden önhelyesbítő információt, ezzel olyan súlyos társadalmi károkat okozva, mint a mianmari tömegvérengzés vagy az amerikai QAnon mozgalom.

Az egyre fejletebbé váló MI-t kezdetben szintén ezek a közösségi médiumok kezdték profilalkotásra használni, később a döntéshozókat segítették abban, hogy képesek voltak nagyobb információ-halmazon is mintázatot látni. Ilyen pl. az USA-ban a bírói döntéseket segítő COMPAS rendszer, mely a vádlott előélete alapján egy pontszámot rendel a vádlotthoz (kvázi megpróbálja megtippelni, mennyire elvetemült bűnözőről, vagy megtévedt emberről van szó). Ennek átláthatóságát azonban a védelem gyakran kifogásolja. A döntései okának átláthatatlansága az egyik legnagyobb félelme Hararinak az MI-vel szemben: van-e saját identitása, döntései deontologikus (etikai alapú) vagy utiliánus (haszonalapú) módon születnek-e. (Ez a döntési dilemma minden politikai döntés mögött ott húzódik, gondoljunk csak a menekültek befogadásához való viszonyulásra vagy a gázai háborúhoz való viszonyulásra).

A szerző öt alapelvet sorol fel, amelyet az információs társadalomban figyelembe kell venni a demokrácia fenntarthatósága érdekében:

1. Jótékonyság elve: a rólam gyűjtött információk az én érdekemben kerüljenek felhasználásra.
2. Decentralizáltság elve: az információk ne összpontosulhassanak egy helyen.
3. Kölcsönösség elve: én is kaphassak információt a rólam információt gyűjtő szándékairól.
4. Változás lehetősége: mindenkinek meg kell adni a változás lehetőségét (nemcsak abban, hogy gyökeresen más életet kezdhet, de pl. egy bűnös is képes megjavulni, lásd Kiss László-ügy).
5. Magyarázathoz való jog: a velem szemben a rólam gyűjtött információk alapján hozott döntéseket meg kell tudni magyarázni akkor is, ha azt egy MI átláthatatlan algoritmusa hozta.

2016. március 10.-én az AlphaGO nevű MI-n alapuló számítógép legyőzte GO-játékban Li Szedol dél-koreai világbajnokot. A dologban nemcsak az volt az ijesztő, hogy sokan úgy gondolták, hogy gép sohasem lesz képes jobban GO-zni, mint az ember, de olyat lépett a gép a 37. lépésben, amire nemcsak, hogy senki nem tanította, de a szakértők kifejezetten hibás lépésnek gondolták. Vagyis az MI gondolkodásának struktúrája vált átláthatatlanná számunkra!

A könyv vége felé Harari már kifejezetten az MI-t és a közösségi médiát teszi felelőssé, hogy a világban felülkerekedni látszanak a szuverenista, patrióta erők a globalizmussal szemben. Pedig a társadalmi kihívások egyre inkább globális szinten jelentkeznek (világjárványok, migrációs válság, klímaváltozás, háborúk).

A globális együttműködést megnehezíti az a téves elgondolás, miszerint megköveteli a kulturális, társadalmi és politikai különbségek felszámolását. Populista politikusok gyakran érvelnek azzal, hogy ha a nemzetközi közösség megegyezik egy közös történetben, valamint az egyetemes értékekben és normákban, az lerombolja az ő nemzetük függetlenségét és tradícióit. Ezt 2015-ben Marine Le Pen, a Francia Nemzeti Front elnöke foglalta össze kendőzetlenül egy választási beszédében, amelyben ezt mondta: "Új kétpártrendszerbe léptünk be. Két egymást kölcsönösen kizáró fogalom rendszerébe, amely mostantól megszabja a politikai élet formáját. Az árok többé nem bal- és jobboldal, hanem globalisták és hazafiak között húzódik." 2020. augusztusában Trump elnök így határozta meg saját vezérelvét: "Elvetettük a globalizmust, és magunkévá tettük a patriotizmust."

 Harari szerint a globalizmus két egyszerű dolgot jelent:

1. Bizonyos globális szabályok melletti elkötelezettséget. Ezek a szabályok nem tagadják az egyes nemzetek egydiségét, sem a lojalitást, amellyel az emberek a nemzetüknek tartoznak. Csupán a nemzetek közötti kapcsolatokat szabályozzák. Brazília nem tud Németország ellen focizni, ha a brazilok és a németek előbb nem egyeznek meg ugyanazokban a szabályokban. Ez maga a működő globalizmus.
2. Néha - nem mindig, de olykor - muszáj minden ember hosszú távú érdekeit néhány ember rövid távú érdeke elé helyezni. A világbajnokságon például minden csapat egyetért abban, hogy nem használ doppingszereket. A nemzetek nyilvánvalóan továbbra is versengeni fognak egymással az új technológiák kifejlesztésében, de időnként meg kell állapodnunk abban, hogy korlátozzák az olyan veszélyes technológiák fejlesztését és alkalmazását, mint az önvezérlő fegyverek és a manipulatív algoritmusok - nem altruizmusból, hanem a saját fennmaradásunk érdekében is.

A szerző könyvét bizakodó sorokkal zárja: "Az elkövetkező években mindnyájunk által hozott döntések fogják meghatározni, hogy e másféle intelligencia létrehozása végzetes hiba volt-e, vagy egy új, reményteli fejezet az élet evolúciójában."