MI-mediátor

Mindent elsöprő sebességgel fejlődik a mesterséges intelligencia, már én magam is posztoltam róla, hogy hogyan használható számítógép-programozásban. De egyéb kérdésekben is sokkal gyakrabban fordulok hozzá, mint a Google-keresőhöz vagy a Wikipediához. Legutóbb például a génmódosított mezőgazdasági termékek tilalmáról kérdeztem meg.

Már mesterségesintelligencia-ügyi kormánybiztosunk is van Palkovics László személyében, akinek szakmai kompetenciájában és tudományszervező képességében nem kételkedek, csak politikusnak volt igazi seggfej. Nyilvánvalóan nem maradhatunk le erről a vonatról, bár félek, hogy a Palkovics által beígért 200 MI-startup fele kamu cég lesz, ami csak a támogatást akarja lenyúlni, aztán felszívódik.

Én magam is sokat járatom az agyam, hogy mi mindenre lehetne használni az MI-t, és ennek a gondolkodásomnak egy tegnapelőtti színházi élményem adott új lökést. Megnéztük a Centrál kisszínpadán az Oleanna című darabot, melyből korábban film is készült. Egy kicsit pökhendi, cinikus, de magát nagyon liberálisnak tartó egyetemi professzor (Szabó Kimmel Tamás) és egy alacsony sorból magát felküzdő, önértékelési zavarokkal küszködő, bigott feminista hallgató (Hermányi Mariann) konfliktusa fejlődik ki másfél óra alatt egy nagyon súlyos, a professzor karrierjét romba döntő összetűzésig.

A két fél, az oktató és a tanár teljesen eltérő kulturális felkészültségét és anyagi helyzetét tekintve nem teszi alkalmassá őket arra, hogy akár verbálisan, akár gesztusaikban megértsék egymást. Magyarul elbeszélnek egymás mellett, teljesen képtelenek a másik álláspontjának a megértésére. Ilyenkor jön jól egy mediátor, aki közvetít a felek között, megpróbálja a felek álláspontját a másik fél kulturális mezejében elhelyezni, kvázi érzékenyíteni a másik felet a vitapartner megértésére. (Szörnyű, hogy már maga az "érzékenyítés" kifejezés is szitokszóvá vált).

Arra gondoltam, hogy az MI jó mediátor lehetne, ha fel van készítve azokra a kulturális és nyelvi modellekre, gesztusokra, amelyek a vitatkozó felek sajátjai. Az MI-mediátor például együtt élne a családdal, figyelné a családtagokat, elsajátítaná az értékrendszerüket, megtanulná, mik a prioritásaik, miket szeretnek, miket gyűlölnek. Teljesen tisztában lenne a kamaszkori problémákkal is, ezért nemcsak a házastársak között, de szülő-gyermek vitában is jól tudna közvetíteni. Ellenállna minden részlehajlásnak. Folyamatosan képezné magát a neten, hogy minél profibb konfliktuskezelő lehessen. Az MI mediálása mellett nem fordulhatna elő, hogy egy síró nő vállának megérintése a lányban a szexuális közeledés gyanúját ébresztené fel, épp ellenkezőleg, vigasztalásnak venné. Megszűnnének a munkahelyi összetűzések.

És akkor itt vannak a szinte korlátlan lehetőségek az MI-meditátor számára a politikai viták színterén. A parlamentben a házelnöki székben egy mediátor ülne, mely pontosan felkészült valamennyi pártból, valamennyi képviselőből, pikk-pakk lerendezne minden politikai vitát. Nem kéne füstgyertyákat gyújtani az ellenzéknek. Na és a diplomácia! Micsoda kiaknázatlan terület. Nem lennének többé vallásháborúk, a más-más kulturális közeg többé nem lenne háborúforrás.

Robotmediátorokat minden vitához! De mindenek előtt nézzétek meg az Oleannát a Centrálban.

UI: Most olvasom, hogy a ChatGPT 4.5 már átmegy a Turing-teszten ("Nem vagyok robot"-teszt).

60 éve robbantották fel a Nemzeti Színházat

Idén lenne pont 150 éves a Blaha Lujza téren álló egykori Nemzeti Színház, ha 60 évvel ezelőtt nem döntenek úgy, hogy az új metróépítkezés és az épület leromlott állaga miatt az a legjobb, ha véglegesen lebontják. Akkor is és azóta is vitatják mindkét állítást: a metróalagút fúrását valószínűleg kibírta volna az épület, és egy jelentősebb felújítással az állítólag már korhadó fa födémek is kicserélhetők lehettek volna. Persze ez utólagos okoskodás, de tény, hogy az első robbantást pont március 15.-én végezték el, sokan ezt a nemzeti érzés meggyalázásának tartották.

A régi Nemzetiben sohasem jártam, hiszen kilenc éves voltam a bontásakor, ezért nekem csak a sláger maradt meg belőle:

Hétre ma várom a Nemzetinél
Ott, ahol a hatos megáll.
Szemben az EMKE cigánya zenél,
Ha nem jön el, szívem de kár.

Na de mi a csuda lehet az az EMKE, amelyben a cigány zenél? A 19. század végén megalakult Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület rövidítése. Az egyesület annyira népszerű volt, hogy amikor Wassermann Jónás vendéglős megnyitotta kávéházát a Rákóczi út és a Nagykörút sarkán nemrég épült bérházban, a hamar népszerűvé váló helynek az EMKE nevet adta.

Az EMKE név aztán átragadt az egész térre, és később hiába nevezték el azt a kávéház fölött lakó ünnepelt színésznőről Blaha Lujza térnek, még az én ifjúkoromban is gyakrabban mondtuk azt, hogy találkozunk az EMKE-nél, mint azt, hogy tali a Blahán. A metróhoz épült aluljáró nekem még mindig EMKE-aluljáró. '45 után a kávéházat államosították és mint EMKE étterem működött a rendszerváltásig. Ma bankfiók üzemel a helyén, már csak az egy sarokkal arrébb álló irodaház viseli az EMKE Irodaház nevet.

Oké, hogy felrobbantották az épületet, na de mi lett a Nemzeti Színházzal, mint társulattal? Hát "ideiglenesen" megkapták a Hevesi Sándor téri Pesti Magyar Színházat játszóhelyül, és akkor még nem sejtették, hogy ez az ideiglenesség 37 évig fog majd tartani. Pedig már a '70-es években elkezdte tervezni Hofer Miklós építész a Városliget szélére, a Fasor tengelyébe építendő új Nemzeti Színházat. A monumentális épület mellvédje szolgált volna dísztribünként a május 1.-i felvonulásokhoz és az április 4.-i díszszemlékhez.

A '80-as évek elején tűnt fel a magyar közéletben Spéter Erzsébet erdélyi zsidó származású gazdag özvegy, aki először 20.000, majd további 60.000 dollárt ajánlott fel az új Nemzeti Színház építéséhez, és cserébe csak annyit kért, hogy a színház büféjét nevezzék el Erzsébet Büfének. Alapított egy színházművészeti díjat is, az Erzsébet-díjat, mely az első nem államilag adományozott művészeti díj volt. Hét évig osztották ezt a díjat, a díjazottak között neves színészek, opera- és operetténekesek, színpadi szerzők voltak.

A Demján Sándor vezette Skála-Coop ún. Nemzeti Téglajegyeket is kibocsátott az adományozáshoz, édesapám is jegyzett ilyen téglajegyet. Aztán jött a rendszerváltás, és eldőlt, hogy a Ligetbe egészen biztosan nem épül Nemzeti.

A Horn-kormány alatt új pályázatot írtak ki a leendő színházépületre, két helyszínt is megjelöltek, az Erzsébet teret és a Budai Várat (ez utóbbinál valószínűleg a most visszaépített József főhercegi palota helyére épült volna). Ezen a pályázaton egyébként volt középiskolás osztálytársam, a Puskás Aréna tervezője, Skardelli György is indult. A pályázatot végül Bán Ferenc nyerte el, és a színházat el is kezdték építeni.

Az Erzsébet térre tervezett Nemzeti Színház (Bán Ferenc)

Megépültek a parkolószintek, de a 1998-ban hatalomra került első Orbán-kormány úgy döntött, hogy megmenti ettől a "förmedvénytől" Budapestet, és leállíttatta az építkezést. A megépült mélygarázs népszerű szórakozóhellyé alakult Gödör néven (ma Aquárium néven üzemel), legutóbb egy Cseh Tamás-emlékelőadáson voltam benne.

A Nemzetinek megint új helyszín lett kijelölve a Rákóczi híd pesti hídfőjétől északra. A Fidesz-kormány Schwajda Györgyöt nevezte ki az építés kormánybiztosának, aki pályáztatás nélkül Siklós Máriát bízta meg az új színház megtervezésével. Siklós a Madách Színház felújításával szerzett bizalmat, de amikor letette a Nemzeti Színház terveit, az Erzsébet téri építkezés leállítása miatt amúgy is felháborodott építész szakma még jobban kiakadt, és elérték, hogy írjanak ki nyílt pályázatot a tervezésre. Ez meg is történt, de azzal a feltétellel, hogy a tervnek követnie kell a Siklósi Mária által felvázolt épületformát.

Erre is nyújtott be koncepciótervet a KÖZTI Skardelli György által vezetett stúdiója, de ők egy félszigetet álmodtak a Dunára egy kagyló formájú héjazattal. Tudták, hogy ez nem felel meg a pályázati kiírásnak, de úgy gondolták, ez az épület lehetne méltó egy új budapesti színházépülethez. Végül a pályázatot Vadász György nyerte el.

Vadász György terve a Nemzeti Színházra

A kormányzat - némi hezitálás után - úgy döntött, hogy mégis az eredeti, Siklós Mária-féle habos-babos épületet építik fel, ezzel megalázva az egész építész-szakmát.

Az új Nemzeti 2002 március 15.-én Az ember tragédiájával nyitott, Szikora János rendezésében, Szarvas József, Pap Vera és Alföldi Róbert főszereplésével. Az előadást televízión néztük, talán fel is vettem videókazettára. Hiába volt azonban a Fidesz nagy igyekezete, a 2002-es választásokat elveszítették.

Személyesen először az új Nemzetiben két évvel később, 2004 március 28.-án voltam két nagyobbik lányommal a Holdbéli csónakoson Szinetár Dóra és Kaszás Attila főszereplésével. Hogy honnan tudom ilyen pontosan? Mert aznap született a legkisebb lányom, Petra. Eredetileg négyünknek volt jegyünk, de Petra nem óhajtotta pocaklakóként meghallgatni a darabot, inkább úgy döntött, hogy megszületik.

Utoljára több mint egy évtizede voltam a Nemzetiben. 2012-ben még Alföldi volt az igazgató, és utoljára ő is megrendezte a Tragédiát  Szatyor Dáviddal, Tenki Rékával és László Zsolttal. Alföldit az igazgatói székben a kárpátaljai Vidnyánszky Attila követte. Vidnyánszky nagyon megosztó személyiség, a színházi szakma egyik fele gyűlöli, másik fele isteníti. De részemről nem a személye ellenszóló averzió, hogy nem jártunk azóta a házban, egyszerűen így alakult.

Sohasem derült ki, hogy a téglajegyekből és Spéter Erzsébet adományaiból befolyt összeggel mi lett, az viszont tény, hogy nincs a Nemzeti Színházban Erzsébet Büfé.

Bolond világ

Erdős Virág nagy kedvencem, két verseskötetét is birtoklom, A trabantfejű nőt és az Ezt is el című könyvet, de megvan a Legesleges című CD, melyen Kollár --Klemencz László Erdős-megzenésítései hallhatók és Presser Gábor Voltam Ibojka című könyve/lemeze, melyen szintén található Erdős-vers (emberek az Úrban, hallgattok még CD-t egyáltalán?).

Most az izraeli repülőutat egy 2011-ben már bemutatott, de könyv formájában csak idén tavasszal kiadott Erdős-drámával, a Kalocsával töltöttem. Rövid kötetecske, Budapest - Tel Aviv  - Budapest útvonalon akkor is kiolvasható, ha közben kicsit szunyókál az ember. Hogy aztán annál többet gondolkodhasson az értelmezésén, amely legalább négy féle:

1. Sci-fi paródia egy Kalocsa nevű bolygóról Budapest bolygóra érkező űrlényről/űrlányról, kinek van egy mogorva, rozoga, láthatatlan robot védelmezője, aki szuperereje birtokában bármikor megvédi gazdáját, elegendő csak kimondani a varázsigét: Capsicum Annuum! (ez egyébként a Kalocsa környékén is termesztett közönséges fűszerpaprika tudományos neve).
2. Egy átlagos, de groteszk elemekkel megfűszerezett történet egy vidéki lányról, aki a fővárosba érkezik, elhelyezkedik egy újság szerkesztőségében és a főszerkesztő szeretője lesz.
3. Egy téveszmés zavarban szenvedő sci-fi-rajongó vidéki lány története a fővárosban, akinek van egy képzelt robot-barátja és a valóságos és elképzelt helyzetek csak nehezen szétválaszthatók.
4. Egy tragikus sorsú vidéki lány képzelgései egy fittneszterem szaunájában.

Ebben a kötetben kivételesen csak a robot beszél versekben, amolyan erdősvirágosan. Köztudott, hogy Erdős Virág szinte minden versében felbukkannak a hátrányos helyzetűek, a kiszolgáltatottak, a szegények, a cigányok, az idegenek. Bár a darab 2011-ben íródott, ebben is erős szál az idegengyűlölet, a vidékiek gyanakvással fogadása (hol voltunk még a 2015-ben kezdődő migránsválságtól).

Igen, kedves blogolvasók, mi hagyományosan nemcsak a külső, de a belső migránsoktól is ódzkodunk, a mindenféle "gyüttmentektől". Nemrégiben Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter bejelentette, hogy egy készülő szabályozás szerint az Alaptörvényben deklarálnák a helyi közösségek önazonossághoz való jogát, míg egy sarkalatos törvény lehetőséget adna a képviselő-testületeknek, hogy korlátozzák a településre beköltözőket. Ennek eszközei lehetnek az ingatlanszerzés korlátozása, állandó lakcímmel rendelkezők elővásárlási joga, feltételekhez kötött ingatlanszerzés és a helyi adózás átalakítása. Vagyis törvényesen adnának teret a xenofóbiának, még jobban megnehezítve, hogy egy cigány kikerülhessen a gettóból. Nehogy már csak úgy letelepedhessen a szomszéd faluban.

Szóval nemcsak Erdős Virág hőse, Kalocsai Liliána lökött egy kicsit, de úgy tűnik az egész magyar törvényalkotás is. De hogy a tragédiát kicsit komédiába fordítsuk, a héten megnéztük a Belvárosi Színházban a Tok-tok című színdarabot, melynek szereplői kényszerneurózisban (annak is különféle nagyon vicces változataiban) szenvednek. Egy pszichiátriai rendelő várójában kezdetben mindegyikük a saját bajával van elfoglalva, de mivel az orvos késik, csoportterápiaként kezdenek működni, egyre jobban odafigyelnek a másikra és szép lassan elfeledkeznek saját problémájukról.

Mindannyiunknak megvan a magunk baja, de ha kicsit megpróbálunk odafigyelni a másikra, rájövünk, hogy segíthetünk egymáson. Mert a világ bolond, de javítható.

Az Erkel

Tegnap Katival egy zseniális koncerten voltunk a MÜPA-ban: a Budapesti Fesztiválzenekar és Igor Levit zongorista egy háromnapos Prokofjev-fesztivál részeként az orosz zeneszerző műveit adta elő: két zongoraversenyt, közülük a híres, csak balkézre írott B-dúrt, aztán kamaszkorom nagy kedvencét, a klasszikus szimfóniát, melyet a zenekar tagjai - a bőgősök és csellisták kivételével - állva adtak elő. De a legelső darab A három narancs szerelmese szvit volt. A három narancs szerelmese operát még édesanyámmal láttam az Erkel Színházban, úgyhogy eszembe jutott róla, hogy a március elején az Erkelben háromszor előadott János vitézzel lezárult egy korszak: az Erkel többé már nem az Állami Operaház játszóháza, fenntartója egy új zenés színtársulat lesz, mely főleg musicaleket ad majd elő a házban.

Nővéremmel volt hangversenybérletünk a Zeneakadémiára és operabérletünk az Operaházba. Szüleink biztonsággal elengedtek minket egyedül, mert a házunk előtt kellett felszállni a 66-os villamosra, és az Operaházhoz a November 7.-e téren (Oktogon), a Zeneakadémiához pedig a Majakovszkij utcánál (Király utca) kellett leszállni. De az Erkel Színházba zömével édesanyám vitt el bennünket, főleg különféle balettelőadásokra, de operaelőadásokra is. Számos orosz balettot és operát is láthattunk (Csajkovszkij, Rimszkij-Korszakov, Hacsaturján, Prokofjev). Engem mindig is lenyűgözött az Erkel a méretével. Az eredetileg több mint 3000 férőhelyes Népopera ma 2400 néző befogadásával még mindig a legnagyobb kőszínház Magyarországon. És az art-deco stílusa is mindig megfogott.

A '60-as években a BKV még támogatta a kultúrát: az előadások végén a színház előtt "színházi buszok" várakoztak, melyek aztán a számuknak megfelelő menetrendszerinti járat útvonalán mentek tovább. Így a 6sz buszra a színház előtt felszállva egyenesen hazáig utazhattunk. Persze az Erkelben - nagy befogadó mérete miatt - az operaelőadásokon kívül mindig voltak egyéb koncertek is, itt lépett fel Gilbert Bécaud és Ella Fitzgerald is. Bori lányom magzati életére két jelentős befolyással is volt az Erkel. Egy Koncz Zsuzsa koncerten mozdult meg édesanyja hasában először, és egy 1992. május 7.-én előadott Végzet hatalma kényszerű meghallgatása után döntött úgy, hogy inkább megszületik.

Katinak ugyanis már akkor volt közös operabérlete anyósommal, mely szokás megmaradt egészen 2019-ig, anyósom haláláig. Istenem, de sokszor mentem értük az előadás végére, hogy hazataxizzam őket. De a két nagyobbik lányommal is volt ifjúsági bérletünk az Erkelbe, eszembe jut, ahogy sétálunk a Kenyérmező utcában a színház felé, és megállapítjuk, hogy azért kell most hármunknak operát hallgatni, mert Kati operarajongó. De egyszer Bori az iskolával volt megnézni a Varázsfuvolát, és az ájult Tamino mellett lángra kapott a díszlet drapériája. Az énekes felugrott, letépte a függönyt, eltaposta a tüzet, majd visszafeküdt.

Az Erkel 1951-ben került az Állami Operaház kezelésébe, így tulajdonképpen napjainkig Budapest azon ritka városok közé tartozott, melyben két operaház is működik, három időszakot leszámítva:

• 1980-1984 között, az Operaház felújítása alatt;
• 2007-2013 között az Erkel ideiglenes bezárása alatt;
• 2015-2017 között, az Operaház újabb felújítása alatt.

2017-ben egy újabb játszótér, az Eiffel Műhelyház kialakításához kezdtek hozzá, és ezzel a három játszóhellyel Budapest tényleg a világ operafővárosává válhatott volna. 2021-re, mire elkészült, már tombolt a COVID, amikor a másik két helyszínen is szüneteltek az előadások.

Az Erkel 2007-es bezárását a leromlott műszaki állapota indokolta, és akkor komolyan felmerült a teljes lebontása is. 2010 környékén egy új, 4-5 ezer főt is befogadni képes korszerű kongresszusi központ helyszínén gondolkodtak, és felmerült az Erkel Színház helyére építendő kongresszusi központ + szálloda komplexum felépítése a Köztársaság térre (ma II. János Pál pápa tér). Aztán jött az új Fidesz-kormány, amely végül úgy döntött, hogy a színház megkapja a szükséges ráncfelvarrást, de az eredeti formában működik tovább. Ez meg is történt 2013-ra. Az új kongresszusi központot pedig megkaptuk 2021-ben a Vadászati Világkiállításra a Hungexpo területén (itt tartotta első kongresszusát a TISZA párt).

Én utoljára idén január 15.-én voltam az Erkelben egy Pink Floyd tribute-koncerten, ahol a The Wall és a Dark Side of the Moon albumokat - ifjúkorom nagy kedvenceit - adták elő élőben. Viszont, ha már posztomat A három narancs szerelmesével kezdtem, beszúrom ide legnépszerűbb részletét, az indulót:

---

RAGÁLY

Bár a Világot már három hónappal korábban fenyegette, Magyarországon öt évvel ezelőtt márciusban robbant be a koronavírus-járvány. Első posztom a témában 2020 március 14.-én született, ebben számoltam be arról, hogy az iskolák átmentek online üzemmódra (bár erre egyáltalában nem voltak felkészülve), a színházak és mozik bezártak. Tíz nappal későbbi posztomban már saját home-office-om első hetéről írtam, amely még további kilenc héten át tartott. Tulajdonképpen meghitt időszak volt, én és Petra folyamatosan itthon, Kati pedig heti váltásban hol itthon, hol a munkahelyén. A koronavírus-járvány különféle aspektusairól nagyon sokat posztoltam, ragály taggel az összeset elolvashatjátok, ha van türelmetek hozzá.

A ragály három éve kitörölhetetlen nyomot hagyott a népességi statisztikában, íme a KSH januári gyorsjelentése:

Katt a nagyobb képért

Jól látszik rajta a koronavírus 2., 3., és 4. hullámának hatása a halálozásra. Persze erre az antivaxerek (oltásellenesek) azt mondják, hogy maga az oltás okozta a halálozást, de egyrészt ezt minden egyéb statisztikák (a koronavírusban elhunytak és az oltottság korrelációja) cáfolják, másrészt 2020 októberében még nem állt rendelkezésre vakcina.

Apropó oltásellenesség. Sohasem gondoltam volna, hogy a Világ legnagyobb gazdasági és katonai hatalmának élére egy oltásellenes elnök kerül, aki már a beiktatásakor bejelentette, hogy rehabilitálja azokat a katonákat, akik a COVID-védőoltás elutasítása miatt szereltek le. Ebből a szempontból hatalmas respekt Orbán Viktornak, aki nagy Trump-imádata ellenére is következetesen kitartott a járványellenes intézkedések mellett.

Persze nagy volt a káosz és a fejetlenség, sok kapkodó vagy elhamarkodott intézkedést hoztak (kb. tízszer annyi lélegeztetőgép beszerzése, mint amennyire szükség volt, kínai és orosz vakcinabeszerzés, sok kórházi osztály indokolatlan kiürítése és az emiatt sok idősnél előálló ellátatlanság), emiatt volt időszak, amikor Magyarországon volt az egymillió lakosra vetített legmagasabb halálozás a koronavírus miatt.

Mindezek ellenére idén januárban a kormány egy propagandafilmmel rukkolt elő, hogy milyen mintaszerű volt hazánkban a járványkezelés. A film premierjével egy időben Magyar Péterék a járványkezelés fonákját mutatták be egy tiszás EU-képviselővel, egy egykori COVID-frontharcossal, Dr. Kulja Andrással. Érdekes volt így együtt látni a két filmet.

Én magam a posztjaimon kívül több dalt is énekeltem a járványról:

• A Ragálydal-ban rosszallásomat fejeztem ki, hogy a járványhelyzetet Orbán a rendeleti kormányzás bevezetésére használja ki;
• A Vakcinaváróban arról énekeltem, hogy milyen visszásságok révén lehet hazánkban oltáshoz jutni;
• A Húsvéti vakcinázásban a lányoknak húsvéti locsolás helyett védőoltást ajánlottam;
• Nyitni kék! című dalomban a járvány elmúltával a nyitást sürgettem.

A koronavírus-járvány szinte hajszálra ugyanúgy zajlott le, mint 100 évvel korábban a spanyolnátha. Három hullámban kerülte meg a Földet, kezdetben nagyon súlyos volt a lefolyása magas mortalitással, végül megenyhült, és itt maradt nekünk influenza formájában. Mostantól ha ágynak dönt bennünket egy megfázási tünetegyüttes, egyaránt gyanakodhatunk influenzára és COVID-ra. Na de mit köszönhetünk a járványnak:

• Sok munkahelyen részben vagy egészben fennmaradt a home-office. Én nem tudnám megszokni, nekem a napi rutinomhoz hozzátartozik a munkahelyre járás.
• A személyes részvételű értekezleteket felváltották a Teams-en vagy Zoom-on megtartott megbeszélések.
• Egyre elfogadottabb, hogy ha valaki köhög vagy tüsszög, maszkot visel a tömegközlekedésen és a munkahelyén.
• Rutinná vált a rendszeres kézmosás és kézfertőtlenítés, a kézfogás kerülése.
• Elterjedtté vált a futárkaják fogyasztása, sokak számára pont az ételfutárkodás jelentett kiutat a járvány miatti zárások által okozott munkanélküliségből. A netről való rendelés is sokkal általánosabbá vált.
• Sokkal gyorsabban elterjedt a bankkártyával történő fizetés a készpénzhasználat helyett (bár épp most kerül bele az Alaptörvénybe a készpénzzel való fizetéshez való jog).
• Egy negatív hatása is volt a járványnak: a járvány idején korlátozták az egészségügyi intézmények, rendelőintézetek látogatását, minden rendelést előjegyzéshez kötöttek. Sajnos ez megmaradt, már a háziorvoshoz sem lehet előjegyzés nélkül bejutni, és egyre távolabb kap az ember időpontot.

Én a járványidőszakot iróniával próbáltam túlélni, ezért dalaimon és posztjaimon kívül sok 10 mp-es végtelenített videót, coubot gyártottam, lehet csemegézni:

Árrés

Miután az élelmiszer-infláció padlóba döngölése - hát hogy is mondjam csak - némi kívánni valót hagyott maga után, Nagy Márton legújabb ötlete, hogy akkor most ne húzzunk ársapkát az alapvető élelmiszerek fejére, alkalmazzunk inkább árrés-sapkát. Az árrés-sapka nagyjából ugyanazokra a termékekre, amelyekre két éve az ársapkát alkalmazták, 10 %-ban maximálja az eladási és beszerzési ár különbségét.

Tudjátok, hogy szenvedélyes államihíradó-néző vagyok, és van ott egy "gazdasági elemző", a kuszaszemű-kuszafogú Tóth Levente, aki a nép egyszerű nyelvén magyarázza el az embereknek az Orbán-Nagy tandem zseniális gazdasági döntéseit. Hallgassátok csak:

Értitek? Tóth Levente szerint az árrés nem más, mint a kereskedő haszna! Ha emlékeim nem csalnak, minden közgáz-kurzus első félévében az a mentőkérdés a kettesért, hogy mi a különbség az árrés és a haszon között. Az árrésből fizeti a kereskedő az összes költségét, a helyiségbérletet, a rezsit, a munkabéreket. Hogy is írta József Attila: s mi haszna sincs, hiába számol többet a petróleumért? (Mondd, mit érlel?)

Én pont beleszülettem a Kádár-rendszerbe, abban szocializálódtam, de olyasmikről, amiktől most hangos a kormánysajtó, inkább csak a Rákosi-időkről olvastam:

• Az árak nem emelkednek, hanem a nyerészkedő multik emelik. Felrémlik előttem az árurejtegető, árdrágító Reakczy Jóska képe.
• Talán az 56-os "ellenforradalom" okait vizsgáló "Fehér könyvben" olvastam olyan magyarázatot, hogy a nép elégedetlenségének egyedüli oka a külföldi reakció bujtogatása.

Pride betiltásáról csak azért nem lehetett szó, mert még Pride sem volt. De én úgy gondoltam, hogy a Pride egyirányú utca: ahol ez rendezvény megtartható, ott megtették a legfontosabb lépést a társadalmi tolerancia, a másság elfogadása irányába. Ez a tiltás tényleg arra hasonlít, mint amikor a Négyszögletű Kerek Erdőben Kisfejű Nagyfejű Zordonbordon kihirdeti, hogy mostantól tilos a bukfenc. Hirtelen minden erdőlakó bikfi-bukfenc-bukferencezni kezdett.

És akkor itt van a kedvencem:

A más állam állampolgárságával is rendelkező magyar állampolgár állampolgársága – a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező államok állampolgára kivételével – sarkalatos törvényben meghatározottak szerint határozott időre felfüggeszthető.

Felfüggesztett állampolgárság. Félig-meddig állampolgár. Ahogy Presser Pici bácsi énekli: Kint is vagyok, bent is vagyok, jaj de nagyon boldog vagyok. Nem hiszem, hogy van még ilyen máshol a világon.

Ciceronak tulajdonítják a mondást, hogy minél őrültebbek a törvények, annál közelebb a bukás. Minden esetre én most leporolom és újra közzé teszem a több mint két éve énekelt ársapka-dalt:

PS 2025.03.14

A csütörtöki kormányinfón Safranek (Gulyás Gergely) is 10% "kereskedelmi profit" maximalizálásról beszélt, és a pénteki híradó is 10%-os "maximáli nyereségről" beszélt, ezért nyilvánvaló, hogy az emberek tudatos félrevezetéséről van szó.

Unoka, unoka

Egy hosszú hétvégét töltöttünk Tel Avivban Orsiéknál, és két dolog is rádöbbentett, hogy hogy szalad az idő:

• Utoljára két éve, első unokám, Yaara egy éves születésnapján voltam Izraelben. 2023 őszén már szinte megvettük a repülőjegyet, amikor kitört a gázai háború. 2024-ben unokánk kétszer is járt Budapesten, júniusban és szeptemberben.
• Már majdnem öt hónapos kisebbik unokám, Alma, de még nem találkoztam vele. Kati és Petra ugyan novemberben kint voltak nála, de én pár nappal a sérvműtétem előtt már nem akartam utazni.

Hármasban utaztunk Katival és Petrával. Az első meglepetésünk az volt, 2025 január 1.-től Izraelbe elektronikus beutazási engedélyt kell váltani (kb. 2500 Ft-ért). Két nappal az utazás előtt értesített minket a WizzAir, hogy erről ne feledkezzünk meg. Pár perc alatt megadják, és teljes egészében elektronikusan intézhető, de a beszállásnál a légitársaság ellenőrzi a meglétét. Meglepően élénk a repülőforgalom Budapest és Tel Aviv között, napi 7 járat megy (2 WizzAir, 2 El-Al, 1 Blue Bird, 1 Arkia és 1 Israir). Az utasfelvételen sokat gyorsítottak, mert már igénybe vehető az önkiszolgáló csomagfeladás és az útlevélellenőrzés is teljesen elektronikus. Tel Aviv-i repülőtéren érkezéskor egy beutazási hivatalnok tesz fel kérdéseket, kiutazáskor pedig a csomagbiztonsági hivatalnok.

Pénteken kb. fél 11-re érkeztünk meg és a vejem, Sahar jött ki elénk. Otthon már nagy volt a sürgés-forgás, mert már készülődtek a családi születésnapi bulira. Csak kisebbik unokánkat találtuk otthon, a nagyobbik még oviban volt.

Orsit elkísérem az oviba, hogy hazahozzuk az ünnepeltet. Kicsit megilletődik, amikor meglát, de az ovi macskája mindig megnevetteti.

Még el kell ugrani a piacra. A szombat beállta előtt csökkenni kezdenek az árak, de nagyon sokan vannak a virágárusoknál, hiszen másnap nőnap lesz, és kiderült, hogy ez Izraelben is nagy ünnep. Én is veszek virágot, hiszen hat nőt kell ünnepelnem: feleségemet, két lányomat, két unokámat és a nászasszonyomat. 2 kiló datolyát is veszek, annak egyszerűen nem tudok ellenállni.

Délután négyre harminc vendéget várunk a szülinapi ünneplésre, és fantasztikus kaják készülnek. Az egyik ilyen az általam csak "bikacomb"-nak nevezett étel. Egy velőscsontot körbe kell bugyolálni háromféle darálthús fűszeres keverékével, olívaolajos-fűszeres paradicsomágyra kell állítani és sütőben kisütni. Isteni lesz a hús is meg a velős-paradicsomos mártás is. De a fahéjas, szerecsendiós sütőtök-krémleves sem volt kutya.

Yaaruli azt sem tudta, hirtelen melyik ajándékához kapjon.

A születésnapi tortáin a gyertyákat nagyon ügyesen fújta el.

Az esti fürdetés aztán megint lehetőséget adott egy kis játékra.

Másnap az óvodás barátok érkeznek a szüleikkel, és igazi dzsungel várja őket: Állatos lufik, állatos fejpántok és egy igazi közel-keleti finomságokkal megrakott asztal. Az előkészületekben persze aktívan részt vettünk.

Alma-nyuszi

Petra és Yaara

Gyümölcsök, sajtok, tészták, édességek.

Szombat délutánra már csak a szűk család maradt: a vejem szülei és testvérei és mi. A játékból kijutott bőven.

Szombat este a gyerekek lefektetése után morzsabulit tartunk és jó vörösbor mellett politizálok a vejemmel. Izraelből sok minden másképpen látszik, mint innen, Budapestről.

Vasárnap munkanap Izraelben, Vejem már korán dolgozni megy. Egy gyors fotózkodás az unokákkal, aztán Yaara is indul az oviba.

Orsi és a kis Alma fél egyre kikísérnek minket a repülőtérre, ahol érzékeny búcsút veszünk.

Most van egy kis hiányérzet a szívemben...