Miután a magyar labdarúgó válogatott a várakozásnak megfelelően Szoboszlai 25 méterről a kapu jobb felső sarkába csavart védhetetlen szabadrúgásgóljával kijutott a 2026. évi labdarúgó világbajnokságra, Magyarországon a politikai elégedetlenség nem öltött határozottabb formákat, a diktatúra megerősödött, a Tisza Párt erodálódott, mondhatni kiapadt, az ellenzéknek kedve szegődött, a 2026. évi parlamenti választásokat a Fidesz érdemi kihívó nélkül 75%-os többséget szerezve nyerte meg.
Az Európai Unióban is a szuverenista, patrióta erők kerekedtek felül, a brüsszeli bürokraták lehajtva busa fejüket elkullogtak. Az Európai Szuverén Nemzetek Szövetsége felhagyott Ukrajna támogatásával, így Oroszország Ukrajna keleti felét az Orosz Birodalomhoz csatolta, a nyugati feléből pedig egy új Fehéroroszországot csinált.
Ez a helyzet most. E sorok írója börtönben ül (tehát nyilván nem lehet e sorok írója; e sorok csakis akkor vannak, akkor lehetnek, ha e sorok nincsenek), az orbáni diktatúra embertelen börtönében, nem más ő, mint egy névtelen senki. Épp az imént verték véresre. Zihálva fekszik a sötétben. Szoboszlai győzelemtől ragyogó arcát látja, és a világ rendjére gondol. Boldognak kell őt képzelnünk.
(Parafrázis Esterházy Péter Utazás a tizenhatos mélyére című regényének A világ rendje című fejezetére).
Jelen blog írója csatak libsi volta ellenére a magyar labdarúgás tántoríthatatlan híve, aki 1986 óta csak egyre várja, hogy a válogatott kiharcolja a világbajnokságra való kijutást.
1986-ban első saját otthonába költözött, abban az esztendőben, amikor felrobbant a Challenger űrsikló és a csernobili atomerőmű, színes televíziót vásárolt (Hitachi-képcsöves Videoton!), hogy azon nézze a magyar fiúk meccseit, és irtózattal nézte a 6:0-ás irapuatói vereséget, aztán végbement a lakitelki sátorverés, leomlott a berlini fal, megismerkedett élete párjával, akivel a rendszerváltás és az olaszországi vébé esztendejében egybekeltek, az USA-ban rendezett vébé esztendejében már második gyermeküket várták, a nagyobbik a franciaországi vébé évében már iskolás lett, aztán leomlottak az ikertornyok, aztán kinőtték a lakásukat és Dél-Koreában és Japánban megrendezett vébé esztendejében jelenlegi otthonukba költöztek, közben megszületett harmadik kislányuk is, aki a németországi vébé esztendejében már két éves volt, amit együtt néztek vágyakozva a horvát tengerparton, sokfelé utazgattak ötösben, de a dél-afrikai vébé esztendejére csődbe ment addigi cége és saját vállalkozásba kezdett, sorra távoztak el a nagyszülők, a brazíliai vébé esztendejében már csak a nagymamák éltek, de legnagyobb lányuk már elvégezte az egyetemet, a középső meg kivándorolt Izraelbe, hogy az oroszországi vébé esztendejében összeházasodjon szerelmével és az izraeli esküvőn még jelen lehetett a két nagymama, aztán ismét munkahelyet váltott, aztán világjárvány jött, a nagymamák is elmentek és a katari vébé esztendejében legkisebb lányuk is leérettségizett és megszületett első unokájuk, és ő, az immár két unokás nagypapa még mindig reménykedett, hogy talán negyven év után, amikor már 48 csapat juthat ki, mi is végre...
Közben a futball és az irodalom nagyjai, Esterházy Péter, Mándy Iván, Moldova György, Végh Antal is eltávoztak a földi focipályáról, pedig ők is nagyon várták, ahogyan az Aranycsapat tagjai is sorra elmentek, akárcsak az utolsó vébét-járt szövetségi kapitányok: Baróti, Mészöly, Mezey, miközben olyan sportóriásokkal büszkélkedhettünk, mint Egerszegi Krisztina, a vízilabda-válogatott, Polgár Judit vagy Szilágyi Áron, de jöttek egymás után a Nobel-díjak és Oscar-díjak is, és sorra-rendre épültek a hatalmas labdarúgó-stadionok, de ő csak egyre várta, hogy talán majd most kijutunk...
Hány várakozással teli négy éve fér bele egy életbe?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése