Unokázás novemberi nyárban

Négy napot megint Izraelben töltöttünk kisebbik unokánk, Alma egy éves születésnapját ünnepelni. Péntektől hétfőig tartott a látogatás.

Már a Liszt Ferenc repülőtéren (büszkén hirdetik, hogy Európa legjobb repülőtere) érdekes incidens történt. Biztos tudjátok, hogy ahhoz, hogy az ember egy repülőgépre feljusson, legalább négy helyen elkérik a beszállókártyáját. Mi viszont annak voltunk tanúi a WizzAir gépének fedélzetén, hogy egy utas le akart ülni egy már foglalt helyre. Kiderült, hogy nem is erre a napra szólt a jegye. Ráadásul csak héberül beszélt, elég nehezen értette meg, mi a probléma, beavatkozott a kapitány és a repülőtéri rendész is. Sikerült az utast leszállítani, de utána a kézipoggyászoknál biztonsági ellenőrzést kellett végrehajtani, hogy nem csempészett-e fel valamit a fedélzetre. Senki sem talált magyarázatot arra, hogy ez hogyan történhetett.

De Európa legjobb repülőtere érkezésünkkor is kitett magáért: nem lépcsőn, hanem utashídon keresztül hagytuk el a gépet. Az utashídnak van egy bejárata az indulási oldal felé az emeleten, és egy kijárata az érkezési oldal felé a földszinten. A kettő közül az egyik mindig zárva van. A kiszálló utasokat rossz felé terelték, egyszer csak az indulási szinten találtuk magunkat, mert nyitva hagyták a bejárati kaput. Hiába, a személyzet már kezd belefásulni a nagy utasforgalomba.

Nagy öröm volt találkozni az unokákkal, akiknek pénteken nem volt ovi/bölcsi.

Délután irány a piac (10 percre van a Karmel-piac), vejemnek saját italosa és saját húsosa is van. Már ma délután megkezdődött a nagy sütés-főzés, nemcsak a szombati szülinapi bulira, de a péntek esti vacsorára, a sábesz bejövetelére, amit nemcsak lányomék családjával, de nászomékkal is köszöntöttünk.

A szombat délelőtt takarítással, sütés-főzéssel, dekorálással telt. 1 óra körül kezdtek szállingózni a vendégek, voltunk vagy 30-an. Íme maga a köszöntés:

Teljesen Magyarországon éreztem magam, mert a család politikailag két részre szakadt, és hangosan veszekedtek, hogy Bibinek börtönbe kell-e vonulnia, vagy sem. Jól esett egy kicsit megpihenni, amikor a vendégek elmentek.

Vasárnap (ami Izraelben az első munkanap) már volt a gyerekeknek ovi/bölcsi, Sahar is ment dolgozni. Mi Katival a dekorációt bontottuk és takarítottunk, Orsinak volt délelőtt egy Teams-es megbeszélése, de utána szabad volt. Végigsétáltunk a Rothschild sugárúton egészen a Schnitt sörözőig, ahova Sahar is beugrott az ebédszünetében, söröztünk, ebédeltünk.

Utána bevettük magunkat egy plázába vásárolni, majd busszal haza. Este unokázás.

Utolsó napunkon elkísértük a gyerekeket az oviba és elbúcsúztunk tőlük.

Utána a HaMesila parkon át lesétáltunk a régi vasútállomáshoz, ahol eszpresszó tonikot ittunk, majd lesétáltunk a tengerpartra, hogy legalább a lábunkat megmárthassuk a Földközi-tengerben. Hazafelé még beugrottunk a piacra humusz és datolyát vásárolni, majd irány haza pakolni.

Hazafelé a repülőtérre vonattal mentünk, először utaztunk vonaton Izraelben. Természetesen percre pontos volt.

Katival a vonaton

Az élet Izraelben visszatérni látszik a régi kerékvágásba. Bár még nagyon sok helyen kint vannak a túszok fényképei és a sárga szalag, de sokra már rá van írva, hogy visszatértek. A plázákban és a vasútállomás bejáratánál régóta van csomagellenőrzés, úgyhogy ez nem volt meglepő. A kávézók, sörözők üzemelnek. A konfliktus jegelve.

A hazaút a már említett repülőtéri incidenst leszámítva zökkenőmentes volt.