Parlament

Parlament

2026. május 20., szerda

A múltat végképp eltörölni? - 1

Egy három évvel ezelőtti posztomban a Fidesz-uralom alatt megszűnt tradíciókról keseregtem, pedig a tradíciók fontosak, mert a változó világban valamiféle állandóságot jelentenek.

  •  2004-ben bevezettük, hogy a pénzügyminiszter a költségvetési törvényjavaslatot egy direkt erre a célra szolgáló vízibivalybőr táskában nyújtja be az országgyűlésnek. Hat évig élt ez a hagyomány, amikor az akkor gazdasági miniszter Matolcsy György elárverezte a táskát a vörösiszap-károsultak javára.
  • 1996-ban a budapesti Kossuth téren felállították A forradalom lángja emlékművet, és azt a hagyományt kötötték hozzá, hogy minden október 22-én, a forradalom előestéjén ünnepélyes keretek között fellobbanják a lángot, november 4-én pedig eloltják. 17 év után, 2013-ban az emlékművet eltávolították a térről, és bár három év múlva más helyen felállították, az évente ismétlődő ceremóniával felhagytak. Az én kezdeményezésemre 2024-ben és 25-ben Magyar Péter végezte el az ünnepélyes lánggyújtást, kíváncsi leszek, hogy miniszterelnökként is folytatja-e majd ezt a hagyományt.
  • 2008 óta Geszti Péter javaslatára kerül megrendezésre a Nemzeti Vágta nevű huszárhagyományokat felidéző lovasverseny, melynek döntőjét 15 éven keresztül a budapesti Hősök terén, gyönyörű történelmi környezetben, hatalmas idegenforgalmi érdeklődés mellett tartottak meg, de 2013-ban száműzték a szilvásváradi lovasarénába, így egy jelentős fővárosi idegenforgalmi rendezvényből egy átlagos vidéki lovasverseny lett.

  • 1928-ban a vitéz Aggházy Kamil ezredes és Gabányi János címzetes vezérőrnagy által alapított Hadtörténeti Múzeum beköltözött a budavári Ferdinánd laktanyába. 95 év után döntött úgy Szalay-Bobrovniczky Kristóf hadügyminiszter, hogy neki szüksége van erre az épületre, és úgy tette ki onnan a múzeumot, hogy nem volt hova mennie (később az újjáépülő egykori Honvéd Főparancsnokság épülete adott volna otthont neki). Az új hadügyminiszterünk, Ruszin-Szendi Romulusz (miért vannak nekünk fura nevű hadügyminisztereink? 😳) már jelezte, hogy nem óhajtja birtokba venni az épületet, mehet bele vissza a Hadtörténeti.
  • A Budaörsi úton álló egykori Károly laktanyát 1945 óta Petőfi Sándor laktanyának nevezik, de 78 év után szintén Szalay-Bobrovniczky átnevezte Mária Terézia laktanyává. Na, kb. egy hete most megint visszanevezték.

Szalay-Bobrovniczky és Mária Terézia

Ruszin-Szendi és Petőfi Sándor

Azelőtt, a boldog várakozás időszakában azt mondtam, hogy nekem csak apró kéréseim vannak Magyar Pétertől:

  • Kerüljön vissza az uniós zászló a Parlament homlokzatára! Szerencsére ezt Magyar Péter illetve formálisan a házelnök, Forsthoffer Ágnes el is rendelte, és külön öröm, hogy a székely zászlót is fennhagyta, ezzel jelezve a törvényhozás három irányú elkötelezettségét: az ország lakosai felé, a külhoni nemzettársaink felé, valamint az Európai Unió felé, hiszen a csatlakozáskor vállaltuk, hogy minden meghozott törvényünk összhangban lesz az uniós joggal.
  • Legyen újra a Nemzeti Vágta döntője a hősök terén! Hát..., kétlem hogy ez MP-n múlik.
  • Kapja vissza a Klubrádió az FM-frekvenciáját! Van ugyan uniós bírósági ítélet arról, hogy a Klubrádió frekvenciától való megfosztása uniós jogot sértett, de ebből nem következik automatikusan, hogy ismét kap egy FM hullámhosszt.
  • Magyarország megint legyen résztvevője az Eurovíziós Dalfesztiválnak. Ezt egyébként MP egy győri beszédében megígérte.
  • Volt még egy vicces kérésem is: legyen a Mackó sajt ismét 6 szeletes és 200g-os!

Tény, hogy az újonnan megalakult kormány nagy vehemenciával kezdett bele a múlttal való leszámolásba, a Tisza-frakció például bejelentette, hogy nem költöznek be a képviselői irodaházba, mert az az átkosban az MSZMP-székház volt.  Pedig ez az épület a rendszerváltás óta ezt a célt szolgálja, és ha a falai mesélni tudnának...
(Tavalyi umbriai utazásunk során megtapasztalhattuk, hogy az olaszok mennyire másképpen állnak hozzá a múltjukhoz: Számos műemléken szerepel a felirat, hogy pl. "1932-ben, a fasizmus 10. évében renoválták. Pedig sok olasz partizán harcolt a fasiszták ellen...)

Aztán május 11-én az újonnan megalakult kormány miniszterei bejárták a Budai Vár kormányzati épületeit, a Karmelitát, az egykori Vöröskeresztes székházban működő Miniszterelnöki Kabinetirodát és a Pénzügyminisztériumként felújított majd mégis inkább Belügyminisztériummá avanzsált épületet a Szentháromság téren. Nos, az hamar eldőlt, hogy a Miniszterelnökség nem a Karmelitában lesz. Az épületbejáráskor MP megemlítette, hogy mindenki hallgassa meg a zeneileg nem túl értékes, de szövegét tekintve találó Karmelita dalt.

Épp az Eurovíziós Dalfesztivál főpróbáján ültem, amikor unokaöcsém rám írt, hogy mit szólok, milyen híres lettem. Valóban, meg is ugrott a dalom nézettsége néhány ezerrel, de pénteken MP már délelőtt nyilvános kordonbontást rendezett a Karmelitánál, ismét megemlítve a dalomat, majd szombaton a látogatók előtt megnyitott egykori miniszterelnöki hivatal tárlatvezetője ő maga volt, és kétszer is megemlítette a dalt. Ennek köszönhetően május 20-án estéig:

  • a dal nézettség 63 ezerrel megugrott, jelenleg 195 ezres nézettségével a 700 ezres Tesco-dal után a második legnézettebb dalom lett, megelőzve az általam sokkal jobban kedvelt Kipcsak csacsacsát;
  • a dalt 4756-an lájkolták összesen, ezzel viszont az első helyre ugrott;
  • begyűjtött további 130 feliratkozót, ezzel a csatornám feliratkozóinak száma 2000 fölé emelkedett (jelenleg 2053).


Álljon itt posztom végén a meglepetésre hirtelen népszerűvé váló Karmelita dal. Következő posztomban tovább elemzem majd a Tisza párt múlttal való leszámolásának további momentumait.

---

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése