Ami elválaszt és ami összeköt

Megint egy kis nemzet szerzőjétől olvastam egy bibliai című könyvet: Jussi Valtonen: Nem tudják, mit cselekszenek. Többször leírtam már, azért érdemes hozzánk hasonló országok íróit olvasni, hogy megértsük, nemcsak nálunk vannak problémák. Így voltam észt, belorusz vagy éppen román könyvekkel.

Ha a román Banulescut Bulgakovhoz hasonlítottam, a belorusz Nyakljajeut pedig Moldovához, akkor Valtonen leginkább Dragonbán Györgyhöz hasonlítható abban a tekintetben, hogy a cselekmény úgy mozog a jelen és egy nem túl távoli jövő határán, hogy teljesen valóságosnak hisszük el az iAm nevű közösségi médiára csatlakozó készüléket, mely a fülünk mögé felcuppantott elektródákkal közvetlenül az agykérget stimulálja, azzal kommunikál. Vagy a VMPFC-specifikus dendritoptimalizálót, amely azon idegsejtek finomhangolását végi, melyek segítik a másokkal való kommunikációt, és sokkal sikeresebbé tehetnek egy fejlődő kamaszt (a szerző neuropszichológiát is tanult az USA-ban).

Valtonen Finnországban ezzel a könyvvel minden létező díjat besöpört, és olyan izgalmas kérdésekkel foglalkozik, mint a közösségi média befolyása az életünkre, meg hogy milyen elveszettnek érezzük magunkat egy közelgő klímakatasztrófával szemben, meg hogy mennyire elszakadt a tudomány a hétköznapi emberektől, meg hogy mennyire konzumrabszolgákká teszik a multik a fiatalokat. De ami igazán nagy értéke a könyvnek, az az információbuborékok közötti lebonthatatlan válaszfal ábrázolása, amely elválasztja a valódi tudomány művelőit az áltudománytól, az összeesküvéselmélet-hívőket a szkeptikusoktól, az egyes politikai oldalakat vagy társadalmi aktorokat.

Innen a könyv címe is. Krisztus mondta a keresztfán: Uram, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek. Nem gonoszak, csak nincs tudásuk, nincs látásuk. 

A szerző a két információbuborék közötti hermetikus elzártságot az állatkísérletek segítségével csodálatos gyógyszereket és orvosi módszereket kifejlesztő orvostudomány és a radikális állatvédők példáján keresztül mutatja meg. Teljesen reménytelen egy tudományos vita a két fél között, hiszen a populista oldalt képviselő állatvédők sokkal könnyebben befogadható közhelyeket, Wikipédiáról összeszedett kliséket állítanak szembe bonyolult, hosszas előtanulmányt igénylő tudományos magyarázatokkal. Ezért volt eleve kudarcra ítélve Falus Ferenc volt tisztifőorvos vitája a vírustagadókkal. De ezért egyre népszerűbb a politikai populizmus is: sokkal könnyebb elhinni, hogy minden baj oka Soros György, a bevándorlók, a brüsszeli bürokraták, mint bonyolult makroökonómiai folyamatokat megérteni.

Ami egyébként az állatkísérleteket illeti, képzeljük el azt a vitát, amit legnagyobb Nobel-díj várományosunk, Roska Botond orvosbiológus, látáskutató folytatna az internetről felvértezett tudású harcos állatvédőkkel, hogy meggyőzze őket, hogy a mesterséges retina kifejlesztésére igenis szükség volt állatkísérletekre. Pont olyan reménytelen küzdelem, mint Baán László, a Városliget fejlesztéséért felelős kormánybiztos harca a ligetvédőkkel. A minap egy volt osztálytársam születésnapi meglepetéspartiján voltam, és ott is szóba került a téma: van-e lehetősége egy átlagosan művelt embernek hitelesen tájékozódni akár tudományos, akár politikai kérdésekben. Én a beszélgetésben azt a nézetet képviseltem, hogy a legkitettebb korosztály a most felnövő generáció, ezért ez az oktatás feladata lenne. Minden esetre Petra elég biztató dolgokat tanul médiaismeretből, például hogyan manipulálhatók a hírek:

Kattints rá!

Visszatérve a finn regényhez, a történet szerkesztése is korszerű, időben és térben nem lineáris, mégis az érdeklődést és a feszültséget egyre fokozó felépítésű igazi 21. századi regény.