A Szepesi

Éppen pár hete, a labdarúgó világbajnokság kapcsán gondoltam arra, hogy vajon mi lehet Szepesi Györggyel, az Aranycsapat tizenkettedik tagjával. (Erről egyébként már posztoltam három évvel ezelőtt Buzánszky Jenő halála kapcsán, akkor ezt írtam: "Visszatérve az Aranycsapathoz, a nemzeti tizenegy nagy túlélője Szepesi György sportriporter, aki valamennyiüknél idősebb (igaz, Hidegkutinál csak egy hónappal), közvetíthette a mennybe emelő londoni 6-3-at, és pokolra szállhatott a fiúkkal a berni 2-3 után. Mindenki cipeli a saját sorsát...").
A nagy sportriporter halála kapcsán millió cikk jelent, ahol olvashattok róla feketét és fehéret egyaránt, de ez egy szubjektív blog, ezért saját emlékeimet írom le róla.
Ha a múlt század közepén lettek volna mémek akkor Szepesi számos közvetítése azonnal mémmé vált volna, hiszen az ő szájából hangzott el először az 1953-as londoni 6:3 után, hogy "az évszázad mérkőzése", de fél év múlva ugyanő ismételgette sírós hangon a Bozsik eladott labdája nyomán rúgott győztes német gól után: "Bozsik, mit csináltál, Bozsik, mit csináltál?". Két mémjét viszont élőben hallottam a rádióban. A '64-es tokiói olimpia vízilabda-döntőjében: "Lőj, Dömötör, lőj!" és 1969-ben a Csehszlovákia ellen elveszített világbajnoki selejtezőn: "Jönnek a Csehszlovákok, jönnek a Csehszlovákok!".
Személyes közelségbe kétszer kerültem Szepesivel. Életemben egyszer voltam válogatott labdarúgó mérkőzésen, apám 1963-ban (hét éves voltam) kivitt a Népstadionba az NDK elleni Európa-bajnoki selejtező mérkőzésre (az eredmény 3:3 volt különben). A pálya szélén, pont a felező vonalnál le volt szúrva egy mikrofon, Szepesi - mint mindig - onnan közvetítette a mérkőzést, apukám mutatta nekem, hogy az ő hangját szoktam hallani a rádióban. Ennél közvetlenebb találkozásunk egy évtizeddel később, 1974-ben, a Magyar Rádió első tömegfutó versenyén volt. Ma, amikor szinte minden hétvégére esik egy-egy tömegfutó verseny Budapesten, furcsának tűnhet, hogy 1974-ben volt az első ilyen rendezvény, Peterdi Pál, a kocogó mozgalom elindítója volt a fő szervező. Azt hiszem, az 5 km-es távon indultam el egy osztálytársammal (már hónapokkal előtte megkezdtük a felkészülést), és végül a több száz induló között a 19. lettem. Mivel a Magyar Rádió és személy szerint Szepesi György volt a verseny fővédnöke, az első 20 helyezett kapott egy-egy Szerelmünk a mikrofon című kislemezt, melyen olyan legendás sportközvetítések hallhatók, mint Csík Ferenc berlini olimpiai győzelme, a londoni 6:3 vagy a '64-es vízilabda-döntő. Ma már persze ezek mind megtalálhatók a neten. Szepesi és Peterdi személyesen dedikálták nekem a lemezt.
Az én korosztályom még jól emlékszik, hogy a televíziózás megjelenésével micsoda ádáz küzdelem dúlt a rádiós közvetítéseket vezető Szepesi és a televíziós szpíker Vitray között. Szepesi a 0-t következetesen "null"-nak, míg Vitray "nulla"-nak mondta. Az emberek többsége mégis levette a televíziós közvetítés hangját, és inkább Szepesi szenvedélyes, mindig túlfűtött közvetítését hallgatta.
Utolsó ilyen szenvedélyes rádió-közvetítését egyébként 2004-ben, az athéni olimpia során hallottam. A rádió nem küldött tudósítót a női skeet-lövészet döntőjére, ahol Igaly Diána olimpiai bajnok lett. Szepesi magánemberként, mobiltelefonnal közvetítette az eseményeket, de a labdarúgó meccseken megszokott szenvedélyességgel, valahogy így: "Lőj, Diána, lőj!". A rendezőknek kellett kivezetniük az akkor már 82 éves feltüzelt riportert.
Csak finoman jegyzem meg, hogy utoljára az ő MLSZ-elnöksége alatt, 1986-ban jutottunk ki a VB-re. Nem tudhatjuk, hogy utolsó éveiben mennyire volt tiszta tudatú, mit élhetett át a magyar labdarúgás egyre mélyebbre süllyedése láttán. Az égi futballpályán már leszúrta mikrofonját a felezővonalnál a pálya szélére.
És akkor most nézzétek az Arnycsapatot és hallgassátok a 12. játékos hangját:

---