Parlament

Parlament

2014. szeptember 1., hétfő

Megint becsengettek

Minden rendszer igyekszik történelmi kezdőpontokat, origókat kijelölni. A keresztény világ Krisztus születésétől számolja az időszámítást, a mohamedánok 622. július 16-tól, Mohamed próféta Mekkából Medinába való áttelepülésétől, a francia forradalmi naptár kezdete pedig 1792. szeptember 22-től, a köztársaság kikiáltása.
A mi kormányzatunk is igyekszik ilyen origókat kijelölni: 2010. április 25-e a fülkeforradalom 2/3-os győzelme, 2011. április 25-e, az Alaptörvény kihirdetése vagy 2012. január 1-e, annak életbe lépése. Az egyik legzavarbaejtőbb kezdőpont, amely minden villany- és gázszámlán szerepelni fog még húsz év múlva is egy hatalmas forintösszeg előtt (legalábbis a Fidesz ezt reméli), az 2013. január 1-e, a rezsicsökkentést kezdete.
De miért is írtam le ezt a hosszú bevezetőt? Mert a tanügyet is 2010. szeptember 1-étől számolja a Fidesz, ekkor tartották ugyanis - meglehetősen nagy arccal - az I. nemzeti tanévnyitót Hódmezővásárhelyen. Lipót, Pécs és Debrecen után idén Budapesten, Újbudán került sor az V. nemzeti tanévnyitóra. (Tényleg, 20 év múlva, amikor majd leírják, hogy XXV. nemzeti tanévnyitó, nem lesz egy kis rossz érzésük).
Nálunk a 2014/15-ös tanév mindhárom lányunknál hatalmas változást hozott. Menjünk sorjában.
Petra idén megkezdi tanulmányait - nővéreihez hasonlóan - a Szilágyi Erzsébet gimnáziumban, ami egy nyolcosztályos középiskola. A Szilágyi Magyarország első 30 középiskolája között van, és Borinál és Orsinál is nagyon bevált. Igazgatója immár 10 éve Bajkó Judit, akinek működése alatt nagyon sokat fejlődött az iskola. Idén lejárt a mandátuma, új pályázatot írtak ki az igazgatói posztra, melyen Bajkó Judit Pályázata a másik indulóval szemben 47:1 arányú szavazatot kapott a szakmai zsűritől. Ezért keltett felháborodást a szülők körében, amikor a pályázatot érvénytelenítették. Mindenki azt gondolta, hogy megismétlődik a tavaly a Kölcsey Gimnáziumban látott forgatókönyv, amikor az igazgatói pályázatot érvénytelenítették és egy idegent neveztek ki igazgatónak. Bajkó Juditnak ugyanaz volt a bűne, mint a Kölcsey igazgatójának, fel merte emeli a hangját az iskola államosítása során tapasztalt fejetlen, átgondolatlan, nem szakmai szempontú intézkedések ellen. Már szerveződött a tüntetés, a szülők szervezete megkérte a területfoglalási engedélyt is, amikor végre felszállt a fehér füst és Bajkó Juditot még egy évre megbízott igazgatónak nevezték ki.
Megvolt az évkezdés, Petra megkapta a tankönyveit, reméljük lassan belerázódik a gimnazista életbe.
Orsi lassan már egy hónapja megkezdte az egyéves előkészítő tanfolyamot a Jeruzsálemi Héber Egyetemen (egészen pontosan a Rothberg International School-on, mely az előkészítő tanfolyamot szervezi). Ez az egyetem viszont a világ 30 legjobb egyeteme között van. Az első másfél hónapban csak intenzív héber van, utána már jönnek a szaktárgyak, melynek lényege, hogy a bevándorló a tanfolyam végére azonos tudással rendelkezzen, mint egy Izraelben érettségizett. Orsi augusztus elején költözött be a kollégiumba és nagy elánnal vetette bele magát a tanulásba. Öten laknak egy kollégiumi apartmanban, mindenkinek van egy saját háló és tanuló fülkéje. Három francia és egy orosz lánnyal van együtt, de inkább egy másik apartmanban lakó francia lánnyal meg egy peruival barátkozik leginkább. Az egyetemi kampuszról ilyen kilátás nyílik Jeruzsálemre:
Bori a CEU-n kezdi meg a kétéves mesterképzését, ami egy angol tannyelvű magánegyetem, de Soros Györgynek hála Bori tandíjmentes lesz, sőt, még ösztöndíjat is fog kapni. Ugyanolyan nappali képzésnek számít, mint bármi más egyetem, így Bori eltartottként számít bele a családi pótléknál. Orsitól is van egy angol/héber papírunk, hogy a Jeruzsálemi Héber Egyetem nappali tagozatos hallgatója, de kíváncsiak vagyunk, hogy ehhez mit fog szólni az Államkincstár.
Még egy fontos változás lesz szeptember 1-től az életemben: 20 éve minden reggel valamelyik lányt kísértem bölcsődébe/óvodába/iskolába:
  • 1994-től (Orsi megszületésétől) Borit vittem a bölcsődébe
  • 1995-től Borit hordtam az óvodába, 1996-tól Kati hordta Orsit bölcsődébe
  • 1998-tól Borit vittem az iskolába, míg Kati Orsit az óvodába
  • 2001-től 2002-ig mindkét lányt az iskolába hordtam
  • 2005-ben Orsi is Szilágyis lett, 2006-ig Kati meg még otthon volt Petrával, így egy évig szabad voltam
  • 2006-tól hordtam Petrát a bölcsődébe
  • 2007-től hordtam Petrát az óvodába
  • 2010-től hordtam Petrát az iskolába
Egy gimnazista már egyedül megy iskolába, úgyhogy mostantól szabadok a reggeleim. Még nem tudom, hogy korábban megyek-e be, vagy úszni járok, esetleg kocogni...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése