Parlament

Parlament

2014. szeptember 17., szerda

Fizika

Tinédzser koromban imádtam a fizikát. Ezt javarészt általános iskolai fizikatanáromnak, Matrinovics Valérnének köszönhetem, aki órai magyarázataival és kísérleteivel, szakköreivel (rádió-szakkört is vezetett) megszerettette velem ezt a tárgyat.
Akkor még nem volt Csodák Palotája, de az ELTE TTK akkor még Múzeum körúton lévő nagy előadótermében rendszeresen tartottak fizikai kísérleti bemutatókat a tanuló ifjúságnak, erre rendszeresen elvitt minket fizikatanárunk. Nem csoda, hogy nyolcadikos koromban a budapesti fizikai tanulmányi versenyen második, az országoson ötödik lettem.
Mai szemmel nézve Öveges József professzor televíziós fizika-kísérletei elég fapadosnak tűnnek, mégis egy generáció nőtt fel a népszerű előadó sorozatán.
Öveges József szobránál Tatán
Az Iskolatelevízió fizikaóráit Sas Elemér tartotta. Ő kevésbé volt szuggesztív, mint Öveges tanár úr, de nagyon sok érdekes kísérletet láthattunk tőle is.
Azt, hogy létezik Csodák Palotája nevű intézmény, ahol a tanuló ifjúság számára népszerű bemutatókkal demonstrálják a fizika jelenségeit, először 1994-es párizsi utamon tudtam meg. Az Elektrotechnikai Egyesület szervezésében ugyanis egy párizsi konferencián voltam, és voltak közülünk, akik felkeresték a Párizsban már évek óta működő intézményt, a  La Villette-et (én kollégámmal inkább a nemrég nyílt Eurodisney-t választottam).
Magyarországon csak két év múlva 1996-ban nyílt meg egy ilyen intézmény a Váci úton, és azt hiszem, mi csak '98-'99 táján jártunk ott először, amikor Bori már elég nagy volt hozzá. Nem nagyon szeretem, hogy a szülők 4-5 éves gyerekeket úgy visznek a Csodák Palotájába, mint valami vidámparkba, a gyerek a bemutatott kísérletekből úgysem ért semmit.
2005-ben a Csodák Palotája átköltözött a Millenáris Parkba, a bezárt Álmok Álmodói kiállítás helyére. Volt egy ikerkiállítása is a Millenáris szomszéd épületében, a Jövő Háza. Ez utóbbiban inkább Földünk közeli jövőjének problémáira, a környezetszennyezésre, az erőforrások kimerülésére, a fenntartható fejlődésre, a szegény és gazdag országok közötti különbségre próbálták felhívni a figyelmet. Ennek a kiállításnak is volt egy előképe, a londoni Millenium Dome-ban rendezett kiállítás 2000-ben, amit volt szerencsénk Katival meglátogatni.
Sajnos a Jövő Háza megszűnt, pedig Petra nagyon összebarátkozott a Ház egyik hostess-robotjával, Cristallal. A Csodák Palotája is két éve újra költözni volt kénytelen, ezúttal Budafokra, a Campona bevásárló központba, az eredetinél kisebb területre. Posztom apropóját az adja, hogy vasárnap kilátogattunk ide Petrával, aki már elég nagy ahhoz, hogy a fizikai jelenségek nagy részét megértse.
Két éve Amszterdamban a világ egyik legimpozánsabb Csodák Palotájában jártunk, a Nemo-ban.
Az amszterdami Nemo
Három emeletnyi tudomány várja itt a fizika csodáira éhes ifjúságot, és természetesen ugyanúgy kétóránként bemutató előadás van, mint a magyarországi testvérintézetben. Ezeket a bemutató előadásokat sohasem mulasztottuk el sem itthon, sem Amszterdamban. Öveges József és Sas Elemér méltó utódja Härtlein Károly, a BME Fizikai Intézetének tanára, akinek bemutatóját volt módom megcsodálni korábban a Csodák Palotájában is, de már a második évada indul a Spectrum tévén a Brutális fizika című sorozatnak, melyben a leglátványosabb módon - robbanással, töréssel-zúzással, égéssel demonstrálja Härtlein tanár úr a természet zabolátlan jelenségeit. Sok előadása van fenn a YouTube-on, nézzetek meg néhányat.
És ha már szóba kerültek a tévésorozatok, Petra egyik kedvenc műsora a Da Vinci Learning csatornán a Felfedező Expressz, ami egy osztrák sorozat, melynek egyik műsorvezetője Thomas Brezina, a népszerű ifjúságiregény-író, kinek jópár könyvét olvasta Petra. Előadónak sem utolsó Kati Bellowitsch oldalán. Utóbbi Ausztria több ifjúsági műsorában is szerepel, és a Felfedező Expresszben a fizika és az élővilág érdekes jelenségeit mutatják be sok-sok kísérlettel.
Ne feledkezzünk meg olyan természettudományokat népszerűsítő budapesti rendezvényekről, mint a Tudományok Hídja a Lánchídon vagy a Múzeumkertben rendezett Tudományfesztiválok.
Petra egyébként egy kitűnő természetismeret-tanárt kapott a Szilágyiban. Kinga néni igen népszerű a diákok körében, minden órája egy-egy standup-comedy sok-sok szemléltető eszközzel és szórakoztató történetekkel. Ahogy engem 45 éve a fizikatanárom, úgy Petrát talán Kinga néni fogja megfertőzni a természettudományok szeretetével.

Update 2014.09.26:
A Kutatók Éjszakáján elmentünk Härtlein Károly bemutató előadására a BME F29-es előadójába, melyben 39 évvel ezelőtt koptattam először a padot. Brutális volt!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése