Hegyek között Dél-Tirolban - 2. rész

 Folytatom megkezdett úti beszámolómat.

Csütörtök - 5. túranap

Erre a napra is esőt jósoltak, valamikor dél körülre, ezért délelőtt szabad program volt. A szállásunk körül tettünk egy kb. 5km-es sétát. Elsétáltunk a Cogolo fölött fekvő kempinghez, ezen átsétálva felkapaszkodtunk 110m-t, majd visszasétáltunk a szállásunkhoz. Útközben láttunk egy kecskenyájat, majd később a hozzá tartozó tejüzemet is, és a hegyoldalban egy 10-15 szarvasból álló rudli is feltűnt.

Délben sem jött meg az eső, így délutánra, akinek kedve volt, a közeli via ferrata pályákon próbálhatta ki magát (Petra lányom is), másoknak meg ott volt a meghirdetett túraterv: "A Tarlenta felvonóval (felmegyünk a Scoiattolo menedékházhoz (1998m), innen a 127-es jelű ösvényen a hegyoldalban elmegyünk Baito dei Mareggi-ig, innen leereszkedünk a völgybe, majd a Noce Bianco partja mellett visszasétálunk a házhoz. Táv 13,5km, szint fel 500m, le 1100m."

Végül is nem pontosan ezen az útvonalon mentünk végig, a patakvölgy helyett a hegyoldalban végig futó és Peioba, a Peio Fonte fölött szintben 200m-rel magasabban fekvő faluba érkező utat választottuk. Útközben ért minket egy kb. háromnegyed órát tartó eső. Megdöbbenve tapasztaltuk, hogy a réteken, legelőkön átvezető turistautakat  kaszálják, hogy egyértelmű legyen, hogy merre kell menni. Peioban sok régi házat láthattunk, még egy főleg csak a helybéliek által látogatott kocsmába is betértünk.

Ezen az estén nem hazait vacsoráztunk, hanem pizzázni mentünk.

Péntek - 6. túranap

Ezen a napon egy nem előre meghirdetett túrán vettünk részt, hanem a Passo Tonale síközpont fölé magasodó Monticello hegységet kerestük fel. Három túralehetőség adódott:

• Van a hegyen egy kb. 6 órás via ferrata útvonal, ehhez már a kora reggel induló lifttel fel kellett menni a hegyre, hogy legyen idő befejezni;
• A 281-es turistaúton - mely egy kietlen völgyön vezet keresztül - meg lehet mászni a hegyet, majd a Paradiso felvonóval visszatérni;
• Ugyanez az útvonal, csak föntről kezdve. Mi ez utóbbit választottuk.

Fenn a hegyen látható a Presena-gleccser, amely a 2000-es évek elejéig még nyári síelésre is adott lehetőséget, de a klímaváltozás miatt már elveszítette nyári hómegtartó képességét. A Monticello oldalában is ádáz csaták zajlottak az első világháborúban, a sáncok és szögesdrót-maradványok még mindig látszanak. A völgy alsó szakaszán a patak mocsaras, tavas területet alakított ki.

Háttérben a gleccser

I. világháborús emlék a hegyen

A völgy felső szakasza

A völgy alsó szakasza

Tavas, mocsaras terület

Este egy túratársunk 24. születésnapját ünnepeltük, és mivel amúgy is búcsúeste volt, betértünk a helybéli bárba is.

Szombat - irány Kufstein

Ahogyan a legtöbben, mi sem egyenesen haza autóztunk, hanem félúton, Kufsteinben kivettünk két apartmant. Kb. 10 órakor indultunk el a Bolzano-Brenner-Innsbruck útvonalon, és kb. fél háromra megérkeztünk egy tündéri osztrák városba, Hall in Tirolba. Ezúttal nemcsak Petra barátnője, hanem annak nővére is velünk tartott, akit másnap vett fel a barátja Kufsteinben, hogy közösen kiránduljanak tovább Ausztriában és Svájcban.

Hall in Tirolban már a 13. században is bányásztak sót, a sótartály a város címerében is szerepel. A 15. századtól ezüsttallért is vertek itt, ráadásul a termelés a korszerű gyártás miatt elérte a napi 4000 darabot is. Kóricáltunk a városban, benéztünk a templomokba, de a múzeumokat (pénzmúzeum, bányászati múzeum) kihagytuk.

Régi pénzverő

Vízimalom

Kastélyudvar

Kb. fél hatra érkeztünk Kufsteinbe, átvettük a vár közvetlen közelében fekvő szállásunkat, majd este hétre egy túratárs-családdal nyolcadmagunkkal megvacsoráztunk a Bräustüberl étteremben, ahol a főpincér magyar volt. Este még sétáltunk a városban. Tudni való, hogy Kufstein nemcsak a váráról híres, hanem ebben a városban alkották meg az első varrógépet is.

Varrógép-múzeum Madespergerről,
a varrógép feltalálójáról elnevezve

Kávépörkölő

Vasárnap - Kufstein, majd utazás haza

Vasárnap reggel reggelivadászatra indultunk. Közvetlenül a szállásunk mellett volt egy konténer-önkiszolgáló: az ember betér, a polcokról leveszi, ami kell, vonalkódleolvasóval leolvassa majd kártyával fizet. Nincs személyzet, de minden be van kamerázva. Nyitva volt ugyan, de a rendszer le volt fagyva, úgyhogy szomorúan kellett mindent visszapakolnunk a polcokra.

A konténer-önkiszolgáló

Szerencsére a közeli Bäckerei Mitterer nyitva volt, és a pékárú mellé pompás cappuccinót is kaptunk.

10-kor hagytuk el a szállást, melyről kiderült, hogy vendégkártya is járt hozzá, mellyel ingyen látogatható a vár. 10-től délig bejártuk a vár minden kiállítását, letöltöttük a magyarul is tudó idegenvezető appot, és természetesen nem hagytuk ki a nevezetes várbörtönt.

Persze Kazinczyról mindenki tud, de megdöbbentő, hogy még mennyi híres magyar raboskodott itt: Batsányi János, Czuczor Gergely, Leövey Klára, Teleki Blanka, Rózsa Sándor. Czuczor a szabadságharc idején Kossuth lapjában megjelent Riadó című verséért szenvedett rabságot, melynek némely szakasza akár ma is aktuális lehet:

Él még a magyarok istene!

Jaj annak, ki feltámad ellene.

Az Isten is segít, ki bír velünk?

Szabad népek valánk, s azok legyünk.

Szép magyar emlékhely van kialakítva a börtönszinten. A kufsteini várban található a világ egyik legnagyobb orgonája, a Hősök Orgonája, melyen minden délben, nyáridőben este hatkor is játszanak, és hangja hallatszik az egész városban.

Még egy órácskát jártuk Kufstein utcáit, majd egy Subway-ban megebédeltünk, utána nekivágtunk 650km-es utunknak hazafelé. Nyolc után érkeztünk meg.