Paks 40

 

Ilyen poszterek lepték el a várost (kattints rá a teljes képernyős megjelenítésért). 40 évvel ezelőtt kezdett termelni a Paksi Atomerőmű 1-es blokkja. A blokk próbáit már '82 decemberében elkezdték, termelésbe '83 augusztusában állt. Az első párhuzamos kapcsolásról van is egy híradófelvétel.

A filmen látható generátor nem sokáig maradt a hálózaton, mert egy védelmi működés lekapcsolta. Bár ez teljesen természetes egy vadiúj létesítménynél, de a Népszabadság mégis ezzel a címmel jelent meg: Paks - megmozdultak a turbinák! Ezt akkoriban annyira viccesnek találtam, hogy több mint 10 évig - irodánk elköltözéséig - kint volt a cikk a faliújságomon.

Amikor '81-ben a VEIKI-nél kezdtem dolgozni (akkor már két éve állományban voltam tanulmányi szerződéssel), épp befejeztek az osztályunkon egy paksi projektet. Adatgyűjtőt fejlesztettek ki a generátor hőmérsékletének ellenőrzésére, ez volt a HELLA (Hőmérséklet-Ellenőrző Automatika). Egy 3 MHz-es órajellel meghajtott nyolcbites mikroprocesszort, 4 kbájt (kilobájt!) RAM-ot és 8 kbájt EPROM-ot tartalmazó processzorkártyán (Intel gyártmány, SBC80/20 típus) futott a program gépi kódban (ASM80) vagy PL/M-80 nyelven megírva RMX-80 rel-time operációs rendszer alatt. Az analóg mérést egy szintén vásárolt mérőkártya (RTI-1200, Analog Devices gyártmány) biztosította, de a a többi elektronikát (a platina hőmérők jelfogadását, a mérőcsatorna-váltó elektronikát) az osztályunkon fejlesztették hozzá.

Az analóg mérőkártya

A processzorkártya

Később egy ugyanilyen konfiguráció a százhalombattai erőműben ellátta a gerjesztés-szabályozási és villamos adatgyűjtési feladatokat, miközben három irányba kommunikált. Tényleg csak összehasonlításul: a manapság fejlesztett adatgyűjtőink ezerszeres órafrekvenciával, legalább tízmagos 64 bites processzorral rendelkező szerverek.

Jómagam kb. 1989 óta veszek részt folyamatosan paksi projektekben. A 40. évforduló jó alkalom arra, hogy néhány, a Paksi Atomerőművel kapcsolatos félreértést eloszlassak.

Mi lesz, ha nyaranta nem lesz elég hűtővíz?

A Paksi Atomerőmű működéséhez valóban nagy mennyiségű hűtővíz szükséges, kb. 100 m³  másodpercenként (!). De ezt a vízmennyiséget nem a nukleáris technológia, hanem gőzturbinás áramfejlesztéshez szükséges víz-gőz ciklus, az úgynevezett Rankine-körfolyamat igényli. Vagyis minden hasonló teljesítményű hőerőműnek ennyi kondenzvízre van szüksége, függetlenül attól, hogy a gőzt szénnel, olajjal, gázzal vagy éppen nukleáris energiával fejlesztik. A gőzfejlesztőben a vizet gőzzé alakítják, felhevítik, a turbinán keresztülengedve energiáját mozgási energiává alakítják, majd a fáradt gőzt ezzel a nagy mennyiségű vízzel lecsapatják, mert csak víz formájában lehet visszajuttatni a nagynyomású gőzfejlesztőbe, hogy a folyamat elölről folytatódhasson. Azokban az erőművekben, ahol nincs a közelben nagy vízhozamú folyó (a Duna vízhozama még sohasem ment 1000 m³/s alá, ez a paksi vízigény tízszerese), hűtőtóval vagy hűtőtornyokkal oldják meg. A technológiából adódóan a felhasznált víz hőfokát az erőmű 10 °C-kal emeli meg, ennyivel melegebb vizet enged vissza. (Egy gyors számítás azoknak, akik még emlékeznek a középiskolás fizikára: 100 m³/s = 100 000 liter/s. Ennek 10 °C-kal való felmelegítéséhez 1 millió kcal/s hőmennyiségre van szükség, ami 4.18 GW teljesítménynek felel meg. Micsoda? 2 GW villamos energiához kétszer ennyi hőenergiát engedünk a Dunába? Igen, kedves olvasóim, a víz-gőz ciklust használó erőművek hatásfoka ilyen - függetlenül a nukleáris technológiától).

Az a környezetvédelmi előírás, hogy 500 m-rel az erőmű alatt a melegvizes csóva hőfoka nem haladhatja meg a 30 °C-ot. Ez alapvetően az élővilág védelme érdekében meghozott rendelkezés, de pont egy mai cikkben olvastam, hogy a halállományt a visszaeresztett melegvíz sokkal kevésbé zavarja, mint a folyóban található egyéb építmények (kövezett part, sarkantyúk). A hal ugyanis ha melegnek találja a vizet, egyszerűen átúszik a folyó bal partjára, ahová nem ér el a melegvizes csóva.

Mi lesz az elhasznált fűtőelemekkel?

A kiégett üzemanyag-kazetták instabil izotópokat tartalmaznak, melyeknek radioaktív sugárzása van és melegszenek. Ezeknek a kiégett kazettáknak a tárolása még több mint 40 évig megoldott a paksi telephelyen. Törvényi előírás van arra, hogy 2065-ig kell tartós megoldást találni a kazetták elhelyezésére. Erre volnának Magyarországon biztonságos helyek, kérdés, hogy hogyan sikerül a lakossággal megküzdeni ezzel kapcsolatban. Egyelőre Boda környékére tervezik a mélygeológiai tárolót.

Mi lesz, ha nem kapunk az oroszoktól fűtőelemeket?

A Pakson használt urándioxid kazetták valóban orosz tervezésűek és jelenleg Oroszországból vásároljuk őket, de gyártási technológiájuk nem titkos (szép is lenne!), ezért már korábban is folytak tapogatózások más beszerzési források felkutatására, melyeik az orosz-ukrán háború kapcsán még inkább felgyorsultak. Az angolok és az amerikaiak is bejelentkeztek, mint alternatív fűtőanyag-szállítók, de felmerült a fűtőelemek magyarországi gyártása is.

Ha Pakson termelik legolcsóbban a villamosenergiát, akkor miért került sor mégis az erőmű teljesítményének csökkentésére többször is az elmúlt időszakban?

Bármilyen meglepő is, a villamosenergia-termelés olyan, mint a kötéltánc: mindig pontosan annyit kell termelni, amennyit az adott pillanatban elfogyasztanak, mert tárolására minimális lehetőségek vannak, különösen Magyarországon. Ha a vécében felkapcsolom a villanyt, annyival több áramot kell termelnie, vagy importálnia Magyarországnak. Te jó isten, honnan tudják, hogy felkapcsoltam a villanyt a vécében? Szerencsére ha a fogyasztás meghaladja a termelést, csökkenni kezd a hálózati frekvencia, fordított energiamérleg esetén pedig növekedni. Valójában a rendszerirányítónak ezeket a frekvenciaingadozásokat kell kiszabályoznia.

A villamosenergia tőzsdei termék, több fajtája (zsinóráram, menetrend-követés, azonnal rendelkezésre álló) van különféle időtartamokra és határidőkre. De a tényleges energia mellett az erőművek a szabályozási kapacitásukat is áruba bocsátják. Ennek a szabályozási kapacitásnak is több formája van, a beavatkozás gyorsasága szerint primer, szekunder illetve tercier tartalék. Az egyes erőművek a tárgynapot megelőző napon adnak ajánlatot ezekre a tartalékokra, amikért akkor is fizet a rendszerirányító, ha nem veszi igénybe. A Paksi Atomerőmű a tercier (mostani nevén manual Frequency Restoration Reserve) típusú negyedórás termékre ad ajánlatot (persze csakis lefelé szabályozásra), és adott esetben olcsóbb lehet kisfogyasztású esetekben az atomerőművet visszaterhelni, mint nem igénybe venni előre lekötött forrásokat, és kifizetni az ezután járó kötbért. Ez elég jól el van magyarázva ebben a cikkben.

Hát ennyi minden jutott eszembe a 40 éves Paksi Atomerőműről.