Peremvidéken

Tudtátok-e, hogy Ukrajna neve az orosz край (kraj = szél, perem) szóból származik utalva arra, hogy ez a terület volt az orosz birodalom nyugati pereme. Ez a hatalmas ország került most a peremről a világpolitika kellős közepébe. Természetesen sem történelmi, sem világpolitikai ismeretem nem elég ahhoz, hogy az orosz-ukrán konfliktusról érdemben írjak, de ez egy szubjektív blog, amelyben saját gondolataimat akkor is leírhatom, ha az teljes sületlenség. Annyi személyes érintettségem is van, hogy több rokonom is Kárpátaljáról származik.

Most, hogy a nyugati nagyhatalmak (az USA, Nagy-Britannia, az EU) egységesen állnak ki Ukrajna területi integritása mellett és vezetnek be szankciókat Oroszország ellen, én azon gondolkodom, hogy túl az ország stratégiai jelentőségén (mégiscsak egy ütközőzóna kelet és nyugat között) vajon méltó-e Ukrajna arra a szimpátiára, amelyben most részesítjük. A szovjet birodalom szétesése és Ukrajna önállóvá válása után a független ország azzal kezdte működését, hogy megrabolta saját állampolgárait: minden rubelben tartott bankbetétet befagyasztottak, legyen az kisbefefektető vagy nagytőkés megtakarítása.

A szakadár területek (Donyeck és Luhanszk) függetlenségének kikiáltására szélsőséges nacionalizmussal válaszoltak: a nyelvhasználati és oktatási törvényeikben nemcsak az orosz, hanem valamennyi kisebbségi nyelv, így a magyar nyelv használatát is korlátozták. Pedig elemi érdekük lett volna a nyugat szimpátiájának fenntartása és példaértékű nemzetiségi politika gyakorlása. Magyarországra - főleg a Kárpátalján élő magyar kisebbség miatt - minden uniós fórumon számíthattak volna a magyar kisebbségi jogokért cserébe.

2014-től, a Krím megszállása és a maláj utasszállító gép orosz szakadárok általi lelövése után üzletileg a földgázuk jelentős részét is Magyarországtól kapták oly módon, hogy a felénk áramló gázból a szerződésben meghatározott mennyiséget visszatarthatták maguknak.

2021 őszén jól látta meg Putyin, hogy a nyelvhasználati törvény miatt megorrolt magyarokat jól fel lehet használni Ukrajna ellen: egy hazánkkal kötött hosszútávú gázszállítási szerződés megkötésével, kihasználva, hogy Európában a földgázpiacon a túlkereslet miatt árugrás következett be, Ukrajnát egyszerűen kizártuk az európai gázszállításból.

Amikor a hónap elején Orbán Moszkvában járt a gázkvóta emeléséért kuncsorogni, azt lehetett gondolni, hogy továbbra is Putyin hű szövetségesei maradunk az orosz elnök azon tervében, hogy Ukrajnát visszatérítse az orosz érdekszférába. A közös sajtótájékoztatón elhangzott beszédek feltételes módjából arra lehetett következtetni, hogy Orbán házifeladatot kapott, amit ha jól teljesít, emelhető lesz az orosz gázszállítási kvóta.

 

Tárgyilagosan el kell ismerni, a magyar miniszterelnöknek megvan az a tulajdonsága, hogy a valóban tétre menő chicken-game-ekben képes idejében félre rántani a kormányt. Valószínűleg az elmúlt hetekben túl sok magas helyről kapott jelzést, hogy Ukrajna ügyében be kell állnia a sorba Oroszország elítélésében. Ha továbbra is megmaradtunk volna a vétózgatós különutas taktikánk mellett, nemcsak az Unió páriái lettünk volna, de még egyetlen illiberális szövetségesünket, Lengyelországot is elveszíthettük volna. Úgy tűnik, hogy a világpiaci ár ötödéért kapott földgáz ábrándja lassan szertefoszlik, bár a rezsicsökkentés a választásokig még bizonyosan kitart.

Most Orbán és Szíjjártó igyekeznek úgy viselkedni, mint az okos lány a Mátyás királyos mesében: be is engedjük a NATO-t meg nem is, ki is állunk Ukrajna mellett, meg nem is. Bár egy hete még a külügyminiszter arról beszélt, hogy nem jönnek újabb NATO-katonák hazánkba, most már arról olvashatunk, hogy kétszáz katona és páncélozott harci jármű érkezik Magyarországra.

Eddig tartott a fejtegetésem, a konfliktus végét ugyanúgy nem tudom megjósolni, mint a képzett külpolitikai szakértők sem. De úgy gondolom, most Putyin kicsit csavart a srófon, és most vár egy jó darabig, amíg megszokjuk katonai jelenlétüket Kelet-Ukrajnában. Aztán majd meglátja, mit hoz a jövő. Valahol azt olvastam, hogy az a különbség Kína és Oroszország külpolitikája között, hogy Kína sokkal türelmesebben kezel mindent, kivárva a megfelelő pillanatot. Egyszer majd eljön Tajvan visszaszerzésének ideje is, egy birodalom életében pár évtized csak egy szempillantás. A hosszú távú tervek nem múlhatnak egyes vezetők személyes ambícióin. Putyin más, ő még saját életében szeretné visszaállítani azt az orosz világbirodalmat, amit a nyugatbarát Gorbacsov és a részeges Jelcin elkótyavetyéltek.