Parlament

Parlament

2018. december 7., péntek

Tehetségkutató műsorok 15 éve.

Most, hogy mérsékelt érdeklődés mellett vége felé közeledik az RTL Klubon az X-Faktor című énekes tehetségkutató műsor nyolcadik évada (2010-ben indult, de a 2015. év kimaradt), visszaemlékszem arra, hogy 15 évvel ezelőtt ilyenkor futott a TV2-n a kereskedelmi televíziózás első jelentősebb énekes tehetségkutatója, a Megasztár. 2003-ban még nem voltunk tagjai a EU-nak, még Petra is csak tervben volt, a televíziózás sokban különbözött a mostanitól.
A Megasztárnak volt egy német megfelelője, a német RTL-en egy évvel korábban indult DSDS (Deutschland sucht den Superstar). A DSDS népszerűsége töretlen és már a 16. évada fut, ráadásul a zsűrielnök Dieter Bohlen (az egykori Modern Talking tagja) személye változatlan, csak a többi zsűritag cserélődik. Az első évadod figyelemmel kísértem, melyben érdekes módon nem az első vagy második helyezett, hanem a versenyt végül harmadikként záró Daniel Küblböck tette rám a legnagyobb benyomást. Ahogyan lenni szokott, Küblböck aztán szépen végighaknizta az RTL többi televíziós showműsorát, idén szeptemberben egy Hamburgból New Yorkba tartó hajóról Új-Fundland partjai közelében eltűnt, vélhetően a tengerbe vetette magát.
Hasonlóan az első Megasztárhoz, az DSDS selejtezőjében is kezdetben csak kíséret nélkül volt szabad énekelni, az élőshowban egyesével estek ki a versenyzők és a kieső versenyzőt a Dieter Bohlen és zongorája köré gyűlt többi versenyző egy dallal búcsúztatta el. A Megasztár első búcsúdalát az első szériában 7. helyen végző Szabó Leslie írta, ezt a dalt használtam fel a Lázár Jánost búcsúztató dalomhoz. A DSDS-nek  van egy minden évben újrapróbálkozó, de állandóan kieső versenyzője, Menderes Bagci, aki 2002-től 2016-ig mindig nemet kapott Dieter Bohlentől, de 2017-ben újra nekifutott és csodák csodájára a szigorú zsűritag igent mondott neki.



Menderes a legszebb példa arra, hogy sohasem szabad feladni álmainkat.
Kezdetben a Megasztárnak is volt egy évente visszatérő lúzere, Sugera Bugera, aki az 5. évadig kitartott, de nála a fejlődés legcsekélyebb jelét sem lehetett felfedezni.



Valóban, a tehetségkutatók egyik legnézettebb része a selejtező, ahol iszonyú hangú önjelölt sztárok próbálkoznak. Talán azért szereti ezt a részt a néző, hogy saját magát ne érezze olyan tehetségtelennek. Mostanában rá is játszanak erre a televíziók, szerintem szándékosan szerveznek be rosszul éneklő, de a zsűri döntésén "őszintén" meglepődő, mikrofont dobáló versenyzőket. Példaként beteszem ide az idei X-Faktor egyik versenyzőjének produkcióját:



Visszatérve a 15 évvel ezelőtti Megasztárhoz, szinte ez adta a tehetségkutatók közül a legtöbb sztárt a magyar könnyűzenének. Nemcsak az első, második és harmadik helyen végzett Tóth Vera, Oláh Ibolya és Gáspár Laci vannak még mindig jelen a könnyűzenei életben, de a 9. helyen végzett Dér Heni vagy a 11. helyen végzett Galambos Dorina. Ez utóbbi kettő azért eshetett ki ilyen hamar, mert a kiesésnél csakis kizárólag a közönség szavazata számított. Ezt a szabályt aztán nagyon gyorsan megváltoztatták, a zsűri megvédhette az általa jónak tartott kiesőjelölteket. Az Egyik zsűritag, Pély Barna fel is tartott egy táblát "Hol van a fületek?" felirattal, hogy méltatlankodásának hangot adjon. A verseny után össze is jött Dorinával, 15 évig éltek együtt, idén tavasszal szakítottak.
Ha már a zsűritagokról beszélünk, érdekes karriert futott be Bakács Tibor "Settenkedő", aki az első három évad zsűritagja volt, később volt műsorvezető a Napkeltében, a Klubrádióban, később a Tilos Rádióban. Egyszer ugyanabba a nyári kézműves táborba hordta a lányait, mint mi Orsit. 2011-ben bolti lopáson érték, a műsorvezetéstől eltiltották, azóta a Vajdaságban él új élettársával.
Az első Megasztár döntőjét még a Millenáris Teátrumban tartották (ebből lesz nemsokára a Nemzeti Táncszínház), de a második és harmadik évad olyan sikeres volt, hogy a Papp László Sportaréna lett a döntő helyszíne. A második évad döntőjén ott is voltunk Borival és Orsival (Petra még csak 1 éves volt), és sok tejkaramellát vittünk magunkkal, hogy Molnár Ferenc "Caramel" győzelme esetén legyen mit bedobálni. Úgy is lett. Egyébként a teljes második széria összes élő adását felvettem DVD-re, ma már csodálkozva látom, mennyire elavult volt az akkori színpadtechnika a mostanihoz képest.
A Megasztár 2010-es ötödik évada együtt futott az X-Faktor első évadával, a két televízió ádáz küzdelméből az RTL került ki győztesen, az utolsó, 6. évadot már 2012 tavaszára tették, hogy ne legyen ütközés. Elmondható, hogy a Megasztár összes évadának győztese később befutott (3. évad: Rúzsa Magdolna, 4. évad: Király Viktor, 5. évad: Tolvai Renáta, 6. évad: Radics Gigi).
A Megasztár után a TV2 próbálkozott egyéb licencműsorokkal is, így a The Voice-szal 2012 őszén, a Rising Star-ral pedig 2014-ben, de mindkettő csak egy-egy évadot élt meg. Az utóbbi győzteséről azt írtam blogomban, hogy félő, hogy ugyanúgy feledésbe merül a neve, mint másoknak. Nos, nem tűnt el, vokalistaként az AWS zenekart elkísérte a 2018-as Eurovíziós Dalfesztiválra.
És ha már szóba került az Eurovízió, a közszolgálati televízió 2012 óta minden évben megrendezi a dalfesztivál magyarországi válogató műsorát, A Dalt. El kell ismerni, hogy amióta ezen a válogatón választódik ki a magyar versenydal, mindig bejutottunk a döntőbe, 2013-ban tizedikek (ByeAlex), 2014-ben ötödikek (Kállay-Saunders), 2017-ben nyolcadikok (Pápai Joci) lettünk.

Szóval idén sem maradtunk és valószínűleg jövőre sem maradunk énekes tehetségkutató verseny nélkül, bár ezek egyre rövidebb idő alatt, egyre kisebb felhajtással futnak, teret adva a trash-média többi showműsorának is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése