Parlament

Parlament

2018. május 2., szerda

A tények makacs dolgok

Van egy bűbájos angol film, pár hete ment a tévében, a címe: Az angol, aki dombra ment fel és hegyről jött le. A lényege: angol földmérők érkeznek egy walesi kisvárosba, hogy megmérjék a városka melletti magaslat magasságát. A helyiek nagyon büszkék a hegyükre, érthető hát a csalódásuk, amikor megtudják, hogy a Ffynnon Garw mindössze 994 láb magas, és mivel nem éri el az 1000 lábat, a térképeken csak dombként jelölhetik. Először kétségbe vonják a mérés pontosságát (Miből határozták meg a magasságát? A csúcsról látható ismert magasságú pontok alapján. És azokat hogyan határozták meg? Korábbi, ismert magasságú pontok alapján. stb), később azonban beletörődnek. Viszont a történet attól igazán walesi, hogy nem próbálják meggyőzni sem pénzzel, sem fenyegetéssel a térképészeket, hogy hamisítsák meg az eredményt, hanem elhatározzák, hogy megmagasítják a hegyet. És a film végére megtörténik a csoda: a hegy eléri az 1000 lábat, és a fiatal térképész (Hugh Grant) is megtalálja élete párját.
(Egyébként teljesen hasonló helyzetet éltünk át krétai nyaralásunk során. Kréta két legmagasabb csúcsa a sziget nyugati felén található 2453 m magas Pachnés és a sziget közepén fekvő 2456 m magas Psiloritis. A nyugat-krétaiak arra buzdítják a Pachnés-re felkapaszkodó turistákat, hogy vigyenek magukkal egy-egy követ, és helyezzék el a csúcson, így talán a hegy "túlnövi" a rivális hegycsúcsot.)
Gyakran nehezünkre esik a tényeket elfogadni, mégis vannak nehezen megkérdőjelezhető dolgok. Lech Kaczynski lengyel államelnök 2010 április 10-én állami és parlamenti küldöttség élén utazott Oroszországba, hogy a katinyi mészárlás 70. évfordulójáról a helyszínen emlékezzenek meg. A delegáció repülőgépe Szmolenszkben szállt volna le, de a sűrű köd miatt a földi légi irányítás nem tanácsolta a landolást. A pilóta mégis a leszállás mellett döntött, de a gép a közeli erdőben földnek csapódott és darabokra tört, az összes utas és a teljes személyzet, összesen 96 ember életét veszítette. Annak ellenére, hogy a szmolenszki repülőtér műszerezettsége nem tette lehetővé a ködben való biztonságos leszállást, és gyanú szerint a pilótára maga az államfő gyakorolt nyomást, hogy a nehéz körülmények ellenére szálljon le, a lengyelek körében mindenféle összeesküvés-elméletek kezdtek lábra kapni, pedig három hónap múlva a pilótafülke hangfelvételét is nyilvánosságra hozták. A néhai elnök ikertestvére, Jaroslaw Kaczynski azonban nem nyugodott bele, hogy csaknem száz embernek fatális események összjátéka miatt kellett meghalnia: a védelmi miniszter vezetésével vizsgálóbizottságot állíttatott fel azzal a sugallattal, hogy bizonyítsák be, hogy az elnöki küldöttség merénylet áldozata lett. Volt osztálytársam, aki a varsói katonai akadémián tanult és Magyarország véderő-attaséja is volt Lengyelországban, nem tud érzelemmentesen beszélni erről az akcióról. A katasztrófa 8. évfordulójára a bizottság ki is hozta a jelentését, mely szerint robbanás okozta a gép katasztrófáját. Ez a robbanás 900 m-re a repülőtértől történt, és más fajta volt, mint az üzemanyagtartályok esetleges belobbanása.
A hívők számára a jelentés erősíti az oroszgyűlöletet. Ők nem teszik fel azokat a kínzó kérdéseket, hogy a robbanás miért nem hallatszik a hangfelvételen, ki és mikor vitte a robbanóanyagot a gépre, hogyan robbantották azt fel stb., stb. Ha nem illetné kegyelet a 96 áldozatot, azt mondanám, hogy ez a tények nevetséges elutasítása, így csak azt mondom: szánalmas.
Orbán meghívta Jaroslaw Kaczynskit Magyarországra a választások előtt és közösen koszorút helyeztek el a budafoki Duna-parton létesített Szmolenszki Mementónál. Szerencsére azonban az emlékmű feliratán semmi nem utal az esetleges merényletre, így Orbán nem haragította magára nagyon Putyint, de a lengyelek szimpátiáját is megtartotta.
Szmolenszki Mementó
Szinte csaknem a szmolenszki bizottság jelentésével egy időben jelentetett meg a Magyar Idők egy cikket Történelmünk rehabilitációja elkerülhetetlen címmel. Ebben Kásler Miklós orvosprofesszor, amatőr történész és leendő emberminiszter vizsgálataira hivatkozva kijelentik, hogy a magyarság szkíta-hun eredete genetikailag bizonyított, ezért a finnugor nyelvrokonság csak a Habsburgok által ránk erőltetett kamu. Az ELTE Finnugor Tanszéke egy facebook-bejegyzésben reagált a cikkre, finoman utalva rá, hogy a nyelvészet egy tudomány, módszertana általánosan elfogadott, mely alapján a finn és a magyar rokon nyelvek. Vitathatatlan tény. A történettudományt olyan tudományok támogatják, mint a nyelvészet, a régészet, és mostanában egyre inkább a genetika. Eredményeik nem kizárják, hanem kiegészítik egymást. A finn és magyar nyelv kapcsolata éppen úgy nem zárja ki a szkíta eredetet, mint a Parlamenten lobogó székely zászló az uniós zászlót. Én mindkettőt el tudnám képzelni.
A finnugor nyelvek családfája Széphalmon
És, ha már a tényeknél tartunk, drága barátaim, bele kéne most már nyugodni a választási eredménybe. Nem mondom, ha olyan szoros eredmény született volna, mint a Fidesz 2002-es bukásakor, akkor esetleg volna értelme vergődni, de legfőbb ideje tudomásul venni, hogy most minket tönkrevertek. Lehet itt számlálgatni elölről, meg hátulról, a tény tény marad.
"A tudomány kérlelhetetlen igazságkeresés. Nem lehet a vallás szolgálóleánya, sem a politika prostituáltja."

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése