Parlament

Parlament

2018. május 29., kedd

Öt éve vagyok YouTuber

Öt éve, 2013. május 29-én töltöttem fel első dalomat a YouTube-ra. Mégpedig titokban. De hogyan is jutottam el az első lépésig?
Egy héttel korábban, május 22-én a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) egy felhívást tett közzé, hogy 2013. június 4-én, a trianoni emléknapon, vagyis a Nemzeti Összetartozás Napján énekeljen közösen a nemzet. Megosztottak egy dalt, az Összetartozás Dalát, amely a köztudatba csak Barackfa-dalként került be, ennek közös eléneklésére buzdítottak minden magyart határainkon innen és túl. Közzétették a dal kottáját és kíséretét is, arra kérve az iskolákat, hogy a tanulók énekeljék el az emléknapon, és a produkciójukat töltsék fel a YouTube-ra.
A dal zeneszerzője az a Bársony Bálint volt, akinek TűzTánc című világzenei projektjéről ezen a blogon is áradoztam. A dal szövege prozódiailag hagyott némi kívánni valót maga után, pl. "talpaink egymásra lépnek", kiderült, hogy a szövegíró Gergely Éva Karády Katalin-epigon a dalt propagáló Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium akkori államtitkárának, Doncsev Andrásnak a felesége.
Tudjátok, milyen a magyar ember: "Bordalt? Ám legyen, de keserű lesz!" (Bánk bán), "Neved ki diccsel ejtené, nem él oly walesi bárd." (Walesi bárdok). Én is azt mondtam: Rendben van, eléneklem, de nem ezzel a bugyuta szöveggel. Akkoriban az ellenzéki sajtó a trafikmutyi néven elhíresült botránytól volt híres: államosították a dohányipari termékek kereskedelmét, a kiskereskedelmi értékesítésre koncessziót lehetett szerezni pályázat útján. Hogy-hogynem, míg kiskereskedelemmel korábban sohasem foglalkozó polgármester-feleségek és popénekesek akár öt trafikot is nyerhettek fejenként a pályázaton, addig számos, korábban évtizedek óta saját trafikot üzemeltető kereskedő veszítette el boltját.
Elhatároztam hát, hogy a trafikmutyiról fog szólni az én dalszövegem, és rekord gyorsasággal, fél óra alatt megírtam a szöveget. Eszkábáltam hozzá egy, az eredeti tempónál lassabb kíséretet, és a létező legprimitívebb módon a dalt egyszerűen a laptopom webkamerájába énekeltem. Az énekszólamot összemixeltem a kísérettel, a filmet felirattal láttam el, és családom elől titkolva töltöttem fel a videómegosztóra.


De lássuk, mi lett azóta az eredeti Barackfa-dallal és az alkotókkal.
A közös éneklés általános közönybe fulladt, az emberek nem nagyon értették, hogy egy nemzeti gyásznapon miért is kellene egy barackfáról énekelni. A szélsőjobboldali Varga B. Tamás A visszarendezés dala címen töltötte fel saját, revizionista verzióját. Varga-Bíró Tamás a Kurucinfón írogatott antiszemita cikkeket, a Jobbikot annak néppártosodása miatt elhagyta és tavaly ősztől a megújult és Fidesz-pénzzel kitömött Echo TV műsorvezetője lett, sőt, a Pesti Srácokba és a Demokratába is írogat.
A zeneszerző Bársony Bálint makacsul kitart a világzenei vonal mellett, kiköltözött egy jurtába, a Hangutazók projekt keretében a magyar és a keleti népzenék közös gyökereit keresi zenésztársaival.
Az egész Barackfa-projekt kitalálója, a szövegíró férje, Doncsev András korábban Orbán beszédírója is volt, 2014-ben az EMMI-hez került, majd a Nemzeti Kulturális Alap alelnöke lett, a Cseh Tamás-program tartozott hozzá, ifjú zenészeket, kezdő zenekarokat támogattak. Mivel Balog Zoltán miniszter nem értett egyet a támogatott zenekarokkal, ezért tavaly nyáron menesztették. Orbán viszont hű embereit sohasem hagyja az út szélén, ezért tavaly ősszel megtette Doncsevet a kaliforniai magyar konzulátus tudományos és technikai attaséjává. Feladata, hogy segítse az amerikai piacra törekvő magyar technológiai startupokat. Mivel Doncsev angol-történelem szakon végzett, nyugodtan elmondhatjuk, hogy a lehető legmegfelelőbb embert sikerült a posztra kiválasztani.

Na és mi lett a Trafikdal utóélete?
Nem várt sikere lett, több hírportál is lehozta, így aztán hamar lebuktam vele családom előtt (Borit az unokatestvére hívta fel, hogy mit látott a neten, ő meg nekem rontott, hogy "Apu, mit csináltál?"). YouTube csatornámon az öt év alatt a 33. feltöltésnél járok, májusban a nézettségem elérte az egymillió kattintást, követőim száma több mint kilencszáz, a fontosabb dalok időrendi sorrendben így alakultak:
A dalok neve mellett zárójelben a nézettség (katt a nagyobb képért)
A fenti ábrán jól látszik, hogy nem minden dalomnak volt kiugró az első napi nézettsége: harmadik, negyedik és hatodik legnézettebb dalom csak szép lassan szedte össze a magas kattintásszámot.
Természetesen össznézettségem kétharmadát a verhetetlen TESCO-dal adja, de további öt dalom nézettsége haladja meg a 20.000-et), még további tíz dalra pedig több mint négyezren kattintottak.

És mi lett a trafikmutyi utóélete?
Gyakorlatilag semmi. Egy év múlva a Fideszt simán kétharmaddal újraválasztották. Azért soroljunk fel egy tucat botrányt vagy törvénytelenséget, amit a dohánykoncessziós pályázaton elkövettek:
  1. A trafiktörvény tervezetét a Lázár János baráti köréhez tartozó Sánta János, a hódmezővásárhelyi Continental Dohányipari Zrt. tulajdonosának számítógépén írták.
  2. Talán nem véletlen, hogy pont a Continental utódja, a Tabán Trafik Kft. egy másik dohányipari céggel, a Pécsi Dohánygyár Kft.-vel közös konzorciumban pályáztatás nélkül nyerte el a dohányellátási, azaz nagykereskedelmi monopóliumot.
  3. A koncessziós pályázat kiírása, a pályázatok beérkezése után megemelték a kiskereskedelmi árrést ("A magas árrést ajándékba kaptam").
  4. Szintén a pályázatok beérkezése után bővítették a forgalmazható termékkört, amely szükségszerűen az üzleti tervek módosításával kellett volna, hogy együtt járjon, mégsem rendeltek el újrapályáztatást.
  5. A pályázóknál nem volt előfeltétel sem a kereskedelmi szakirányú végzettség, sem a kereskedelmi gyakorlat.
  6. Nem részesítették előnyben a korábbi trafiktulajdonosokat. Ezt évekkel később a strasbourgi bíróság jogsértőnek találta.
  7. Pályázatot maximum öt üzlet elnyerésére lehetett benyújtani. Annak ellenére, hogy nagyon sok volt az elutasított pályázat, kirívóan sokan nyerték el mind az öt megpályázott üzletüket.
  8. Bár a pályázat szigorúan titkos volt, egy kiszivárgott hangfelvételen a szekszárdi fideszes frakció arról tanácskozott, hogy a beadott pályázatok közül kiknek kéne nyerni. A hangfelvételt az a Hadházy Ákos készítette, aki ennek hatására kilépett a Fideszből és az LMP-ben folytatta a politizálást.
  9. Bár a pályázati kiírásban az szerepelt, hogy a vesztes pályázatokat nem küldik vissza, ezeket mégis kipostázták a benyújtóknak, hogy később ne lehessen őket a nyertes pályázatokkal összehasonlítani.
  10. A nyertes pályázatokat a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. üzleti érdekre hivatkozva nem adta ki, bírósági ítéletnek kellett kimondania, hogy ezek közérdekű adatok, kötelesek hozzáférhetővé tenni.
  11. Nyertes és versztes pályázatokat összehasonlítva gyakran szó szerint azonos szövegű pályázatok kaptak eltérő pontszámot. Ezt az tette lehetővé, hogy az adható pontszámokon belül igen magas volt az úgynevezett szubjektív pontok aránya, lényegében lehetővé téve a haverok helyzetbe hozását.
  12. Az új trafiktulajdonosok védelmére rendeletet alkottak, hogy amennyiben a szerződési idő előtt elveszítik üzletüket, állami kárpótlás jár nekik (nehogy már egy esetleges perben veszteség érje őket).
Lám, a Trafikdal is csak annyit ért, mint a többi dalom. "Ez is olyan, mint a többi: nem változtat semmin sem".

1 megjegyzés:

  1. Ha csak egy ember elkezd gondolkozni és a dolgok mőgé nézni, már megérte. Rajta vagy a listámon! Ne hagyd abba!
    Nincsenek véletlenek, ha Bori prezijében nincs benne lehet sose keresek rá a Tesco dalra. :)

    VálaszTörlés