Hogy mi is ez a G-nap. A G-nap az a nap, amikor Orbán leghűségesebb harcostársa és pénzcsinálója, Simicska Lajos megelégelvén, hogy már nem egyedüli dudás a csárdában, a miniszterelnököt emberi örökítő anyaghoz hasonlította. Megjegyzését nem zárt körben eresztette ám el, az írott média pedig mintha direkt élvezte volna, hogy címlapokon hozhatja le ezt a nem túl szalonképes szót.
A G-nap előtt Simicskáé volt a Fideszhez köthető média-birodalom jelentős része, a Hírtévé, a Magyar Nemzet. A G-nap után ezen médiumok szerkesztősége jelentősen kicserélődött, azóta a televízió és az újság is a független orgánumok keserű kenyerét eszi egyre fogyatkozó néző- és olvasószámmal. A Fidesz új médiabirodalom kiépítésébe fogott, napilapja a Magyar Idők, hírportálja a 888.hu, televíziónak pedig a TV2 országos sugárzású kereskedelmi televíziót nézte ki magának. A TV2-ért folyó küzdelembe Simicska is beszállt, erről már írtam egy posztot, szerintem nem kétséges, hogy veszíteni fog. A G-nap után jött rá a főváros is, hogy nem előnyös a MAHIR-rel kötött óriásplakát-szerződés, fel is bontották azonnal.
Na de mi a helyzet a közbeszerzések világában? A G-nap előtt szinte minden jelentősebb állami közbeszerzési pályázatot - utak, hidak, vasutak kivitelezését - a Simicska által tulajdonolt Közgép nyerte el.
Az LMP tiltakozása a Közgép telephelyénél |
De fáradságos dolog minden egyes pályázatnál egyedi indokot találni, hogy az egyébként rendre legolcsóbb Simicskáék miért nem kaphatják meg a magbízást. Kéne találni valamit, amire hivatkozva minden közbeszerzésből örökre kizárhatnák a Közgépet.
Pályázatkiírásnál divat a testre szabott pályázat, olyan feltétel előírása, melyet csak egy pályázó tud teljesíteni. A gönyűi hajókikötő rekonstrukciójánál például előírták az építkezésnél használandó munkahajók fedélzetének minimális méretét. Történetesen az ezen előírásnak megfelelő magyar hajókat már jó előre kibérelte Mészáros cége. Na de Simicskát sem olyan fából faragták, hogy ez elriassza őt a pályázattól. Két szerb hajót, a Szása II-t és Szása-III-at bérelték ki, melynek méretei - a hajókhoz adott hivatalos szerb műbizonylat szerint - teljesítik a pályázatban előírtakat. A pályázat bontására már másfél hónappal a G-nap után került sor, és a Közgép adta a legolcsóbb ajánlatot, 200 millóval kértek volna kevesebbet, mint Mészárosék.
Ha harc, hát legyen harc! Mészárosék szakértői számításokat szereztek be arról, hogy a két Szása fedélzete nem is akkora, hanem kisebb. Simicskáékat nemcsak a gönyüi pályázatból zárták ki, de hamis adatközlés miatt három évre eltiltották a Közgépet minden közbeszerzési pályázattól.
A Közgép bíróság elé terelte a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) által hozott elmarasztaló döntést, az első tárgyalásra a héten került sor, ahol bírók, ügyvédek, ülnökök próbálták meg általános iskolás mértani ismereteiket felelevenítve kiszámítani az inkriminált hajók fedélzetének területét.
Kis magyar abszurd, melyről részletesen itt lehet olvasni.
Havasi Bertalan szerint nincs abban semmiféle tendencia, hogy a G-nap előtt minden pályázatot a Közgép nyert, azóta pedig egyet sem. A szerencse forgandó. Aki nem hiszi, járjon utána. Végül is Abszurdisztánban teljesen normális dolog, hogy azért fizetnek az adófizetők 200 millióval többet a gönyüi kikötő felújításáért, mert a Szása II. fedélzete 10 négyzetméterrel kisebb az előírtnál.
Simicskának küldöm a Pa-dö-dő együttes örökzöldjét: Bye Bye Szása.
Update 2017.05.02.
A mai napon emelkedett jogerőre, hogy jogtalanul zárták ki a a Közgépet a közbeszerzésekből.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése