Parlament

Parlament

2015. november 22., vasárnap

Fény és árnyék

1999 márciusa óta járunk iskolai előadásokra.
Kosztolányi Dezső 108. születésnapján az első osztályos kosztolányis Bori a z iskola hagyományos évenkénti rendezvénysorozata keretében szavalta el Julian Tuwim A mozdony című versét a MOM művelődési ház színpadán.
Azóta az alábbi helyeken voltak az iskolai előadások:

  • A Kosztolányi Gimnázium a Kosztolányi Hetet mindig a MOM-ban zárta, karácsonyi koncertjét - ahol Bori többször is csellózott - az iskola első emeleti aulájában tartotta. Ide Bori 4 évig, Orsi 1 évig járt.
  • A Lisznyai utcai általános iskola karácsonyi előadásai a Szent Imre Gimnázium dísztermében voltak. Orsi 3 évig, Petra 4 évig volt lisznyais.
  • A Szilágyi Erzsébet Gimnázium hagyományos Erzsébet napi gálaműsora mindig októberben van, és kezdetben (átépítéséig) a Fehérvári úti Fővárosi Művelődési Házban, később pedig szintén a MOM-ban rendezték. 2006-ban, a Szilágyi 125. évfordulóján a Thália Színházban volt a rendezvény, tavaly pedig a Budai Vigadóban. Szerencsére idén visszatértek a MOM-ba. A Szilágyiban karácsonyi koncertre is sor kerül minden decemberben. Bori és Orsi nyolc évig jártak ide, Petra most hatodikos, vagyis második éve szilágyis.
Minden szülőnek a saját gyereke a legügyesebb és a legtehetségesebb, de azért megmaradt egy-két igazán emlékezetes előadás, főleg azok, amelyekben gyermekeink alkotóként is közreműködtek. 2002-ben, ötödikesként Bori rendezte színdarabjukat, A legkisebb boszorkányt. Orsi egy osztálytáncot hozott össze kilencedikes vagy tizedikes korukban, ő készítette a koreográfiát és tanította be a táncot az osztálynak (én vágtam össze a zenét, akárcsak idén). Idén pedig Petra és három osztálytársa írták azt a színdarabot, amit előadtak.
A fény és árnyék című darab arról szól, hogy Fényországban élnek a fények - őket a lányok játsszák -, Árnyországban pedig az árnyak - ők a fiúk.
Fényország lakói
Árnyország
Fényország királynéja levet küld Árnyország királyának, hogy kezdjenek béketárgyalásokat, amit persze a bunkó árnyak jól félreértenek és hadüzenetnek értelmeznek. A két ország ezért csatára készül.
Készülődés a csatára
A csata
A csatában egyszerre esik el egy fény és egy árny. Újabb párbaj során megint csak egyszerre hanyatlanak a földre a küzdők. Fényország és Árnyország lakói megértik, hogy ha meghal a fény, meghal az árnyék is, hiszen nem létezhet fény nélkül árnyék, árnyék nélkül fény.
Ha meghal a fény, meghal az árnyék is
Fény és árnyék csak együtt létezhetnek
Petráék megértették a világ bipoláris természetét, mely a genézisnek ezzel az aktusával jött létre:

És látá Isten, hogy jó a világosság; és elválasztá Isten a világosságot a setétségtől.
És nevezé Isten a világosságot nappalnak, és a setétséget nevezé éjszakának: és lőn este és lőn reggel, első nap.
És monda Isten: Legyen mennyezet a víz között, a mely elválaszsza a vizeket a vizektől.
Teremté tehát Isten a mennyezetet, és elválasztá a mennyezet alatt való vizeket, a mennyezet felett való vizektől. És úgy lőn. (1Móz 1,4-7)

Igen, a világ kettős természetű: nincs szép rút nélkül, nincs jó gonosz nélkül, nincs égi földi nélkül, és - ó jaj! - bizony nincs lány fiú nélkül.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése