A hardver

Az alábbi poszt példa lesz arra, hogy egyetlen egy tárgy miként képes régi emlékeket előcsalni az emberből.
1978 óta síelek, és számtalan honfitársamhoz hasonlóan oktató és normális felszerelés nélkül kezdtem neki ennek a sportnak. Sítanulásom helyszíne a Kis-Fátra volt, négy éven át mindig ugyanoda jártunk. 1978-ban jártam először Csehszlovákiában.
Az ember este felszállt a Polonia expresszre a Keletiben, és reggelre már Zsolnán volt, innen busszal utaztunk tovább Terchová-Štefanová faluba a Kriváň hegy lábához. A falut derék, dolgos tótok lakták, hagyományos hegyi házakból állt, a falut a hegyoldalra kihelyezett lavinafogók védték az esetleges hóomlástól. 6-8 személyes szobákat adtak ki, ezekben vaskályha szolgáltatta a fűtést, sem hideg-, sem meleg víz nem volt, a ház mögött az udvaron egyszerű budi szolgálta a szükségleteinket (innen a latin szó: necessarium). A szállásdíj igen baráti volt: 20-25 korona éjszakánként, ami azonban kiváltható volt olyan kurrens árucikkekkel, mint bűvös kocka vagy festőhenger (valamiért ezeket nem lehetett Csehszlovákiában kapni).
Hogy miért volt mégis elfogadható ez az alacsony komfortfokozat? Nos, csak pár kilométert kellett sétálni az országúton, hogy eljusson az ember a Hotel Boboty-ba, ahol uszoda és szauna állt rendelkezésünkre. Vacsorázni nagyon baráti áron lehetett, de még a szálloda bárja is megfizethető volt egy magyar egyetemistának.
Na de hogy függ ez össze posztom bevezetőjével, egy mitikus tárggyal, amit mi csak úgy neveztünk: "a hardver"?
A szállásunkon mindössze egyetlen mennyezeti lámpa volt a teljes villamosság, egyetlen konnektor sem volt a szobában! Mire tippeltek, mire kellett a konnektor?

• Mobiltelefon, fényképezőgép töltésére? Hibás válasz, egyik sem volt még akkoriban feltalálva.
• Vízforralónak? Ez már közelebb jár az igazsághoz, a mai értelemben vett vízforralók még nem voltak, helyettük ún. merülőforralók segítségével lehetett teát vagy kávét főzni.

De honnan vegyünk áramot? Hát a mennyezeti világításból "a hardver" segítségével, amit én is készítettem magamnak. Az ember fogott egy kiégett villanykörtét és összetörte a buráját. Egy műanyag pezsgős dugót kifúrtunk, átdugtuk rajta a villanykörte izzótartó babáját, és Epokittal a foglalatba ragasztottuk. Az izzótartó baba két karjára egy-egy vezetéket forrasztottunk, a vezetékeket elágaztattuk, az egyik vezetékpáron egy szabványos izzó-foglalat, a másikon egy lengő dugaszoló aljzat volt. Sok szigetelő szalag használata ajánlott volt, hogy ne rázzon.
Ilyen hardverrel felszerelve az eljárás a következő volt: a mennyezeti lámpából kicsavartuk az izzót és helyére a hardvert csavartuk be, melynek foglalatába visszacsavartuk az izzót, a lengő konnektorba pedig bedugható volt a merülőforraló. Csak reménykedni lehetett, hogy nem csapja le a biztosítékot.
Az általam gyártott "hardver" már rég kiselejteződött valamelyik költözéskor, és nem is reméltem, hogy egyszer viszontlátok hasonlót. Hát erre tessék, anyósom kamrájában az alábbi tárgyra bukkantam:

Egy gyári "hardver"

Egy gyárilag készített tárgy pont ugyanerre a funkcióra. Gyanúm szerint szovjet gyártmány lehet, csak annyi van ráírva, hogy 6A/250V. Természetesen lecsaptam rá, de csakis nosztalgiából, használni már aligha fogom.