Hiába, a nyár és a kora ősz a házasságkötések évada. Kisebbik unokaöcsémnek is két hónap múlva bekötik a fejét.
Annál érdekesebb, hogy közvetlen környezetemben most a napokban két jegyespárnál is az történt, hogy már ki volt tűzve az esküvő időpontja, de a vőlegény az utolsó utáni pillanatban megfutamodott. Hiába, még mindig komoly dolognak tartjuk a házasságot. Nem véletlenül mondta egyik kollégám az esküvőm előtt: Jóska, jól gondold meg, egy házasságból már nincs hová hazamenni!
Ebből a műfajból egyik kedvenc történetem egy volt kolléganőm esete. Náluk is már ki volt tűzve az esküvő, kimentek a meghívók, amikor szakított a vőlegényével. Ekkor beugrott a tartalék (úgy látszik, okos nőnek mindig van B-terve), és vele tartották meg az esküvőt. A násznépnek fel sem tűnt, hogy a szertartáson más nevet mondanak, mint ami az esküvői meghívón szerepel. Már vagy negyven éve élnek együtt, van két gyermekük és két unokájuk.
Múlt szombaton adyligeti kirándulás után a Petneházyban ebédeltünk és strandoltunk, és ott is pont volt egy esküvő. Egy meghívott énekes-pár musical-részleteket adott elő, például az Operaház fantomjából a Csak ennyit kérek én című számot. Mondtam is Katinak, a gyáva vőlegények kedvéért inkább a Nincs visszaút címűt kéne elénekelniük.
Azért minden ifjú párnak küldöm a Csak ennyit kérek én című dalt:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése